
Fotó: Baricz Tamás Imola
A városi könyvtárban hétfőn este került sor a találkozóra, amelyen a mérnök legújabb, Kós Károly, a művészi kovácsoltvas formatervezője című kötetét mutatták be.
2013. január 08., 21:322013. január 08., 21:32
Az Erdélyi Múzeum Egyesület Kós Károly-évnek nyilvánította a 2013-as esztendőt, az építész, az író, a grafikusművész, az erdélyi irodalmi élet szervezője, a politikus születésének 130. évfordulója alkalmából. Márton László műszaki író kötetét, a még nyomdaillatú a Tudomány- és Technikatörténeti Füzetek hatodik számát Bajna György újságíró mutatta be.
„Két fontos dolog vezérelt a könyv összeállításakor: a hiánypótlás, hiszen kevésbé ismeretes Kós Károly művészi kovácsoltvas formatervezői munkássága, mely építészeti tevékenységének szerves részét képezi. A másik a példaképállítás a mai fiataloknak, mert felsorolnak, ismernek húsz könnyűzene-énekest, de egy tudóst sem. A kötet követendő példaképet állít a műszaki alapképzésű fiatal nemzedékek számára is” – fogalmazott Márton László, és a több mint harminc jelenlévőnek ajándékozott egy-egy kötetet.
Az ülésen Györffi Kálmán író személyes élményeit is megosztotta a jelenlévőkkel, mint mondta, kolozsvári egyetemi évei alatt sokszor találkozott, hosszasan beszélgetett Kós Károllyal. Köllő Miklós műépítész által szóba kerültek a Kós Károly nevéhez fűződő épületek, a budapesti Wekerle-telep, a Varjúvár, a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum és nem utolsósorban a gyergyószentmiklósi Kossuth Lajos utca egyik éke, a könyvtárral szemben lévő, dr. Csíky János-féle, Kós Károly által tervezett ház.
Hétfőn 18 órakor a Salamon Ernő Irodalmi Kör meghívottja Rafi Lajos cigány költő lesz, ezúttal a szárhegyi költő második verseskötetével ismerkedhetnek meg, majd a Magyar Kultúra Napja alkalmából, január 21-én Panigay Róbert legújabb könyvének bemutatására kerül sor.
Csütörtökig tartó csendőrségi gyakorlat kezdődik kedden Gyergyószentmiklóson: az akció nem jár forgalomkorlátozással és nem fogja zavarni a lakosság mindennapjait – közölte a város önkormányzata.
Gazdasági melléképület és személygépkocsi kapott lángra vasárnap délelőtt Gyergyóvárhegy községben.
Gyorsan közbeléptek a gyergyóalfalvi tűzoltók a csütörtöki vihar után, így megmenekült a nagyobb kártól a villámsújtott lakóház.
Csempészet gyanúja miatt tartottak házkutatást csütörtökön a gyergyószentmiklósi bíróság által elrendelt parancs alapján. Az akció során 888,43 gramm aranyat, valamint 27 ezer lejt, 550 eurót és 200 svájci frankot találtak.
Közel 300 ezer lejes beruházással korszerűsítették a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár eszközállományát és világítási rendszerét. A fejlesztés részeként olyan szolgáltatások is elérhetővé válnak, mint a nyitvatartási időn túli könyvátvétel.
Készül az új évadra a Figura Stúdió Színház: hat premiert terveznek, miközben tíz korábbi előadás is műsoron marad. A gyergyószentmiklósi társulat az iskolásokat is megcélozza új osztálytermi bérletével, és több fesztiválon is fellép az évad során.
Gombák, gyógynövények, méz, sajtok, vadak és hegyi patakokból kifogható halak, fűszerek, erdei gyümölcsök lesznek a középpontban az augusztus 28–29-én sorra kerülő Erdő Kincsei Fesztiválon Gyergyószentmiklóson.
Várja a gyerekeket és felnőtteket a Mozdulj Gyergyó! négynapos eseménysorozata, amelyen a sportágválasztótól az ökölvíváson, hokin és labdarúgáson át a közösségi programokig számos mozgásforma és kísérőrendezvény kap helyet Gyergyószentmiklóson.
Két maroshévízi férfit azonosítottak és tartóztattak le a rendőrök, miután a gyanú szerint megtámadtak egy taxisofőrt, majd egyikük jogosítvány nélkül elhajtott a taxival. A járművet később egy Maroshévíz határában található erdős területen hagyták.
Négy napon át a lovas programoké, hagyományoké, sporté és közösségi élményeké lesz a főszerep. A több mint 120 programpontot kínáló Székelyföldi Lovas Ünnep idén először szekeres és lovas zarándoklattal kezdődik.
szóljon hozzá!