
Fotó: Veres Nándor
Közel 120 Hargita megyei cég jelezte a tanfelügyelőségnek, hogy milyen szakmunkásokra lenne szüksége az elkövetkezőkben. A munkaadók igényeit összevetik a képzési lehetőségekkel, és ha van rá mód, új szakiskolai képzésekkel egészülhet ki jövőtől a jelenlegi felhozatal.
2017. január 15., 22:162017. január 15., 22:16
A következő tanévre szóló beiskolázási terv elkészítése előtt a Hargita Megyei Tanfelügyelőség arra kérte a megyei cégeket, jelezzék, hogy a kilencedik osztálytól kezdődő, hároméves szakiskolai oktatásban milyen képzéseket tartanának hasznosnak, ezáltal pedig hány diáknak tudnának lehetőséget biztosítani szakmai gyakorlatra. A konzultáció lezárult, és amint Görbe Péter főtanfelügyelő közölte, mintegy 119 vállalkozó jelzett vissza felhívásukra. Főként kis- és közepes vállalatoktól kaptak javaslatokat, összesen 916 szakiskolai hely indítására, a jelenleg már működő képzések mellett pedig újak ötlete is felmerült – közölte.
A tanfelügyelőség összegezte a vállalatok igényeit, a kimutatást pedig szerkesztőségünkhöz is eljuttatta. Mint kiderült, Csíkszéken leginkább kőműves, víz-gázszerelő, ács és szakács képzések elindítását szorgalmaznák a cégek. Minden tagozat esetében közel harminc tanulónak biztosítanának szakmai gyakorlatot a következő tanévtől kezdődően. A jelzések alapján még pincérre, szállodai dolgozóra, sőt mosodai alkalmazottra is szükség lenne a csíki cégek némelyikénél.
Csíkszéken kívül Székelyudvarhely, Gyergyószentmiklós és Székelykeresztúr térségéből küldtek javaslatokat a vállalkozások. Székelyudvarhelyen és környékén a legnagyobb igény asztalos szakemberekre lenne, ugyanis 119 diáknak biztosítanának szakmai gyakorlatot az ottani cégek. Gyergyóban egyebek mellett 64 ács szakember hároméves képzését támogatnák a vállalatok, Keresztúron pedig a kereskedelmi munkás tagozat volt a legnépszerűbb a beküldött jelzések alapján, 28 helyet biztosítanának szakmai gyakorlat keretében a cégek.
Görbe Péter elmondta, a tanfelügyelőség és az iskolák a következő időszakban megvizsgálják a beküldött javaslatokat, azt követően derül ki, hogy mely szakok elindítására van lehetőség. Az ezt összesítő beiskolázási tervezet valószínűleg január 23-án lesz kész – nyilatkozta a főtanfelügyelő.
Majdnem pontosan ugyanannyi adomány érkezett az ötödik Fuss Neki! Gyergyó közösségi adománygyűjtő mozgalomban, mint tavaly: a szervezetek összesen 244 826 lej támogatást kaptak. Ez a kitűzött célösszegnek mintegy fele.
Várják a népzene és a népi tánc kedvelőit, valamint azokat is, akik még nem tudnak táncolni, a gyergyószentmiklósi Őszi Táncházba, ahol pénteken gyerekeknek és felnőtteknek is szerveznek programot.
Több mint háromszáz munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely–Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu–Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).
Jövő héten elkezdik Gyergyószéken a lakossági hulladékgazdálkodási szerződések megkötését. A szolgáltató elsőként Gyergyószentmiklóson kezdi meg a munkát, majd a környező településeken is sorra kerülnek a háztartások.
Halad a gyergyóújfalvi gázberuházás, de a finanszírozási gondok miatt nem biztos, hogy jövőre be tudják fejezni. A 38 kilométeres hálózatból már 27 kilométer elkészült, miközben a költségek több mint 40 százalékkal emelkedtek.
Az aradi vértanúk emléknapján, október 6-án a gyergyószentmiklósi római katolikus temetőben emlékeztek az 1848–49-es forradalom és szabadságharc mártírjaira.
Harmincéves a gyergyószentmiklósi Esély Alapítvány, amely mozgáskorlátozott gyerekek fejlesztésével foglalkozik. A három évtizedben voltak örömteli és szomorú pillanatok is, amire visszatekinthetnek az Esély bálon és a többi évfordulós eseményen.
Hétfőtől lehet benyújtani a fűtéstámogatásra vonatkozó kérelmeket Gyergyószentmiklóson. A jogosultsági feltételek nem módosultak tavaly óta, a változás csupán annyi, hogy ezután a támogatás nem készpénzben vehető át, hanem bankkártyára utalják.
Sokan érdeklődnek a pár hete bejelentett a gondosóraprogram iránt Gyergyószentmiklóson, tizenegy készülék el is jutott már az első igénylőkhöz. Továbbra is várják azok jelentkezését, akik számára biztonságot jelenthet a szolgáltatás.
Karbantartási munkálatok miatt szünetel az ivóvíz-szolgáltatás hétfőn Gyilkostó üdülőtelepen – közölte a gyergyószentmiklósi Hő-, Víz- és Csatornaszolgáltató Közmű.
szóljon hozzá!