Igényelhető a fűtéstámogatás

Kérhetik már a fűtéstámogatást a gyergyószentmiklósiak is. Van esély arra, hogy a kormány megemeli azt a jövedelemhatárt, ami fölött már nem jár a fűtéspótlék, fapénz, de egyelőre még a régi számok vannak érvényben. A támogatás öt hónapra, november–március időszakra szól.

Gergely Imre

2012. október 04., 19:572012. október 04., 19:57

2012. október 04., 20:222012. október 04., 20:22

2011/70-es sürgősségi kormányrendelet alapján fűtéspótlékban részesülnek azon gázzal vagy fával fűtő családok, akiknél az egy főre eső nettó jövedelem nem haladja meg a 615 lejt. Fűtéstámogatásban részesülnek a távfűtéses lakásokban élők is, ha az egy főre eső nettó jövedelem nem haladja meg a 786 lejt, az egyedül élő személyek esetében az 1082 lejt. Van rá esély, hogy a kormány megemelje a jövedelemküszöböt – mondta Mezei D. Emőke, a városháza szóvivője, de az emelés még csak terv szintjén létezik, így egyelőre a tavaly alkalmazott érték van érvényben.

A fával, illetve gázzal fűtők a polgármesteri hivatal ügyfélszolgálatán kaphatják meg és itt is adhatják be a támogatás igényléséhez szükséges űrlapokat. A távhőhálózathoz tartozó lakásokban élők pedig a szolgáltatóhoz, azaz az E-Star irodájához fordulhatnak. A városban a fával fűtők, illetve a távhőszolgáltatáson levő lakások vannak nagy többségben, gáz lényegében csak az ANL, illetve a szociális tömbházban élőknél és néhány magánházban melegít.

Ki nem kaphat fűtéstámogatást?

A törvény megszorításai miatt nem kaphat támogatást az a személy, akinek több ingatlan van a tulajdonában. Az 1600 köbcentiméternél nagyobb hengerűrtartalmú autó is kizáró feltétel, mint ahogyan a jacht, traktor, olajprés, láncfűrész vagy az a bankszámla, amelyen 3000 lejnél többet őriz a kérvényező. Az sem részesülhet a támogatásban, aki a lakásán kívül más épülettel, lakófelülettel rendelkezik, vagy 2-3 hektárnál nagyobb szántóföldet, kaszálót vagy szintén 2-3 hektárnál nagyobb erdőt birtokol. Kizáró ok a háromnál több szarvasmarha, az ötnél több sertés, a húsznál több juh vagy kecske és a 15-nél több méhcsalád.

Az igényléshez szükséges akták

A jogosultaknak az igényléshez szükséges űrlap kitöltése mellett csatolniuk kell a dokumentációhoz az illető háztartásban élők személyi igazoló aktáinak másolatát (személyi igazolvány, illetve 14 évnél fiatalabbak számára keresztlevél). A dokumentációnak tartalmaznia kell minden egyes a háztartásban élő személy jövedelmi bizonylatait (fizetésigazolás, munkanélküli segély esetében szelvény, nyugdíjszelvény, rokkantsági segélyről szelvény, gyermekpénz stb.). Akik nem rendelkeznek semmiféle állandó jövedelemmel, be kell  nyújtsanak egy erről szóló kézzel írott nyilatkozatot. Az illetékesek javasolják, hogy azok a személyek, akiknek nincs állandó jövedelmük, hanem alkalmi munkákból élnek, semmiképpen ne nyilatkozzák azt, hogy nulla jövedelmük van, hanem egy bizonyos összeget mindenképpen írjanak be a megfelelő rubrikába. A gyanús nyilatkozatokat ugyanis átvizsgálják, helyszíni ellenőrzések lesznek a megyei hatóságok részéről, és büntetések, illetve támogatás-megvonások is következhetnek. (A tavalyi fűtésidényre vonatkozó ellenőrzések egyébként folyamatosak.) Szükséges még egy igazolás a mezőgazdasági nyilvántartástól, ami azt igazolja, hogy az igénylőnek nincs 1 hektárnál nagyobb háztáji földterülete városon és 2 hektárnál több erdője vagy más mezőgazdasági területe. Kell még igazolás a helyi pénzügyi hivataltól, miszerint a tulajdonában levő gépkocsi hengerűrtartalma 1600 köbcentisnél kisebb.

Az egyszer megítélt támogatás a fűtésszezon végéig érvényes, nem kell minden hónapban újra kérvényezni. Abban az esetben, ha a jogosultsági állapot változik (nő vagy csökken az egy főre eső jövedelem, változik a család összetétele), ezt közölni kell a változástól számított 5 napon belül. A közlés egy újabb formanyomtatvány kitöltésével és leadásával történik. A törvény kötelezi a polgármesteri hivatalokat az utólagos szúrópróbaszerű ellenőrzésre. Ha valaki hamis adatokat közöl, vissza kell fizetnie a jogtalanul kapott támogatást, ugyanakkor büntetőeljárást is indíthatnak ellene.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. június 10., szerda

Házkutatások Hargita megyében: cigarettát, szeszt és készpénzt foglaltak le

Két házkutatást tartottak szerdán Hargita megyében jövedéki termékek illegális birtoklása és forgalmazása miatt. A rendőrök 4720 szál cigarettát, 56 liter etil-alkoholt, 33,5 liter tömény szeszes italt és 5000 lej készpénzt foglaltak le.

Házkutatások Hargita megyében: cigarettát, szeszt és készpénzt foglaltak le
Hirdetés
2026. június 09., kedd

Több gyergyószentmiklósi helyszínen zajlanak egyszerre munkálatok

Gyergyószentmiklóson jelenleg több infrastrukturális beruházás is zajlik párhuzamosan. Egyszerre dolgoznak a szennyvízhálózat bővítésén, a korábban felásott utak helyreállításán, és készülnek az elektromosautó-töltőállomások is.

Több gyergyószentmiklósi helyszínen zajlanak egyszerre munkálatok
2026. június 08., hétfő

Megszüntették Barti Tihamér hatósági felügyeletét

A Brassói Ítélőtábla helyt adott a Barti Tihamér, a Hargita megyei tanács tisztségéből felfüggesztett alelnöke által benyújtott fellebbezésnek, és jogerős döntéssel megszüntette az ellene korábban elrendelt hatósági felügyeletet.

Megszüntették Barti Tihamér hatósági felügyeletét
2026. június 07., vasárnap

Verekedés Salamáson

Salamási verekedéshez riasztották a maroshévízi rendőrséget június 6-án.

Verekedés Salamáson
Verekedés Salamáson
2026. június 07., vasárnap

Verekedés Salamáson

Hirdetés
2026. június 07., vasárnap

Pszichiátriai kórházban csaptak fel a lángok

Szombat éjjel kigyulladt a gyergyótölgyesi pszichiátria. A tűzesetnek nincsenek sérültjei.

Pszichiátriai kórházban csaptak fel a lángok
2026. június 06., szombat

Óvni azt, ami a bölcsőtől a koporsóig része az életünknek – videó

Az erdő az élet egyik legfontosabb egyensúlyteremtő erejeként tisztítja a levegőt, otthont ad számtalan élőlénynek, védi a talajt, és csendben gondoskodik arról, hogy a természet körforgása fennmaradjon.

Óvni azt, ami a bölcsőtől a koporsóig része az életünknek – videó
2026. június 05., péntek

Ezen a hétvégén is remek élményeket kínál a gyergyószentmiklósi Nyári Ifjúsági Színpad

A hétvégén újra benépesül a Tarisznyás Márton Múzeum udvara: játék, színház és könnyed nyári hangulat várja az érdeklődőket. A szervezők törekvése, hogy minden korosztály találjon magának valami érdekeset.

Ezen a hétvégén is remek élményeket kínál a gyergyószentmiklósi Nyári Ifjúsági Színpad
Hirdetés
2026. június 05., péntek

Kilencvenhárom garázst bontottak le határidőre a Virág negyedben

128 engedély nélküli építmény volt a Virág lakónegyed déli részén. Ebből 93-at bontottak le önként a tulajdonosaik május végéig a városháza kérésének eleget téve. A többieket is fel kell számolni, hogy a negyed teljes felújítása megtörténhessen.

Kilencvenhárom garázst bontottak le határidőre a Virág negyedben
2026. június 04., csütörtök

Több száz gyergyószentmiklósi gyerekhang a nemzeti összetartozásért

Énekkel csatlakoztak a Nemzeti Összetartozás Napjához a gyergyószentmiklósi Fogarasy Mihály Általános Iskola diákjai: 402 alsó tagozatos tanuló adta elő az Otthon vagyunk című dalt a Szent István-templomban.

Több száz gyergyószentmiklósi gyerekhang a nemzeti összetartozásért
2026. június 02., kedd

Mától osztják a fűtés- és energiatámogatásokat Gyergyószentmiklóson

Osztják a fűtés- és energiatámogatásokat Gyergyószentmiklóson: június 2. és 4. között vehetik át a jogosultak a fűtéstámogatást, közismert nevén a „fapénzt”, valamint az energia-kiegészítő juttatást, az úgynevezett „butéliapénzt”.

Mától osztják a fűtés- és energiatámogatásokat Gyergyószentmiklóson
Hirdetés