
Csütörtök délutántól vasárnap estig a fiatalok kerülnek Gyergyószentmiklós középpontjába – a XIII. Ifi-napok versenyszámaira benevezett közel 200 fiatalon kívül még sokakat várnak a szervezők. Ígérik, nézőként, szurkolóként bárki értékes tapasztalatokat gyűjthet a rendezvény közel 60 programszáma során.
2016. szeptember 08., 14:152016. szeptember 08., 14:15
2016. szeptember 08., 20:192016. szeptember 08., 20:19
A kellemest a hasznossal, a játékot a tanulással, a fegyelmet a szórakozással köti össze valamennyi tevékenységével a gyergyószentmiklósi Ifitéka – a térség fiataljait tömörítő szervezet az Ifi-napok programjai által is ezeket a célokat követi. A rendezvénysorozat idei, tizenharmadik kiadásának szervezőcsapata már négy hónapja azon dolgozik, hogy az általuk összeállított programok, versenyszámok a képességek legjavát hozzák ki a résztvevőkből, emellett pedig, hogy az egyes próbák csapatépítő jelleggel bírjanak, ugyanakkor jó szórakozást is nyújtsanak.
Közel 60 programszámot dolgoztak ki a szervezők, valamennyin értékes pontokat szerezhetnek a versenybe benevezett csapatok. Idén kilenc csapat jelentkezett, zömében a maximális 20 fős létszámmal. A képességeik, tehetségük, tudásuk bizonyítása mellett a versenyzők pontokat kapnak a fegyelmezettségért, a csapatmunkáért, az egyes programszámokon való részvételért. A szervezők a csapatok által összegyűjtött tartós élelmiszer mennyiségét is értékelik, amit a korábbi évekhez hasonlóan idén is a Szeretetkonyha javára ajánlanak fel. Az étkezdéhez történő felvonulás vezeti fel a rendezvénysorozat programjait ma délután negyed négykor, az adományok átadása után pedig a művelődési ház előtti téren kerül sor a hivatalos megnyitóra, majd a csapatok bemutatkozásával elrajtol a pontvadászat.
„A megszokott játékok nagy részét kicseréltük vagy teljesen felújítottuk, ugyanakkor maradtak azok a próbák, amelyek általános műveltséget, elsősegély-nyújtási ismereteket, kreativitást, csapatmunkát igényelnek. Úgy érzem, évről évre egyre magasabb színvonalat tudunk biztosítani ennek a rendezvénynek” – mondta el a sajtónak az Ifitéka vezetője.
Málnási Andrea szíves figyelmébe ajánlja a programokat minden érdeklődőnek, bátorítja a nevezésen kívüli fiatalokat és a szülőket is, hogy nyugodtan jelentkezzenek egy-egy programszámra, próbálják felmérni „belülről” is azokat az élményeket, amit a próbák nyújtanak.
Azoknak, akik nem kívánnak részt venni a játékokban, az előadásokat, koncerteket ajánlják a szervezők. Csütörtökön 19 órától A férfi a nő szemében, a nő a férfi szemében címmel Kalóz János György és Szabados Andrea pszichológusok előadását tekinthetik meg a művelődési ház nagytermében, holnap pedig szintén 19 órától és ugyancsak a művelődési házban dr. Ádám József várja az érdeklődőket A gyógyszerek csapdája című előadására. Mindkét eseményre díjtalan a belépés, akárcsak a szombat esti No Sugar, illetve a Friday Rehab zenekarok koncertjére, amiket a kultúrház előtti nagyszínpadon tartanak.
Vasárnap a Gyilkostóhoz költözik az ifjak rendezvénye, ahol főző-, tájékozódási versennyel és más érdekesnek ígérkező játékokkal folytatódik a pontvadászat. Kiértékelésre és a záróbulira Gyergyószentmiklósra térnek vissza a résztvevők.
Idén is folytatják a Tarisznyás-estek sorozatát Gyergyószentmiklósón a Tarisznyás Márton Múzeumban.
Gyergyószentmiklós viseli Magyarország külhoni ifjúsági fővárosa címet idén, amelyet Cegléd testvérvárossal párban nyert el. A kitüntetéssel járó 100 millió forintos támogatás konkrét fejlesztéseket hoz: például ifjúsági központ épül.
Súlyos tűzesethez riasztották a tűzoltókat: Salamáson lángra kapott a helyi rendőrőrs épülete. A tűz az épület tetőszerkezetét és a manzárdot érinti, mintegy 200 négyzetméteres felületen.
Egy lángoló mezőgazdasági épülethez riasztották szerdán reggel a tűzoltókat Gyergyóremetére: egy nagyméretű istálló gyulladt ki egy farmon. Szerencsére sem emberi sérülés nem történt, sem állatokban nem esett kár.
A lakosság kisebb arányban volt jó adófizető, a cégeknél viszont jelentős adósságcsökkenés történt 2025-ben Gyergyószentmiklóson. A 2026-os évre vonatkozó helyi adók és illetékek befizetése január 15-től lehetséges a városban.
Turisztikai Desztináció Menedzsment alapításával tenné ismertebbé, vonzóbbá a városi és gyilkostói vendéglátóhelyeket, valamint a turisztikai kínálatot Gyergyószentmiklós. Az új évtől bevezetett idegenforgalmi illeték teremti meg ehhez az alapot.
Teljesen lezárták a forgalmat a 12C jelzésű országút Gyergyószentmiklós és Gyilkostó közötti szakaszán szombat reggel, miután az erős havazás miatt az úttestre dőlt egy fa.
Császármetszéssel segítették a világra az év első újszülöttjét a gyergyószentmiklósi kórházban. A kisfiú és édesanyja is egészségesek.
Ma, amikor a különféle alkalmazások akár percnyi pontossággal jelzik előre az esőt, vagy azt, hogy mikor süt ki a nap, a népi időjóslás több ezer éves következtetései már nem létfontosságúak, de egy könyv segít abban, hogy mégse menjenek feledésbe.
Idén is a főtéren, a központi parkban rendezik meg Gyergyószentmiklóson a szabadtéri szilveszteri ünnepséget. A szervezők közös óévbúcsúztatóra és újévköszöntésre várják a helyieket és az ide látogatókat koncerttel és éjféli tűzijátékkal.
szóljon hozzá!