Idén nem lesz díjátadás a Magyar Kultúra Napja alkalmából Gyergyószéken

2015-ben szegényebb a Magyar Kultúra Napja Gyergyószéken, mint az elmúlt években. Megszakad az a hagyomány, miszerint gálaműsor keretében adják át az arra érdemeseknek a Gyergyói Magyar Kultúráért díjat. Az esemény főszervezője a Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központ volt, és partnerek voltak ebben a térség önkormányzatai is.

Gergely Imre

2015. január 22., 23:202015. január 22., 23:20

Elsősorban pénzügyi okai vannak a gálaműsor és a díjazás elmaradásának, azaz költségvetés hiányában nem volt mód arra, hogy idén ezt megszervezzék – közölte érdeklődésünkre Czimbalmos Attila, a szárhegyi intézmény igazgatója. Leszögezte: ez a helyzet csak idén érvényes, mindent megtesznek azért, hogy jövőtől feléledjen a szép hagyomány. A tervek szerint azonban nem csupán egy „központi ünnepség” lesz, hanem azt szorgalmazzák, hogy minden település szervezze meg a maga Magyar Kultúra Napi ünnepét. Czimbalmos Attila ugyanakkor megjegyezte, arról szó sincs, hogy az általa vezetett intézmény megfeledkezne az ünnepnapról, hiszen csütörtök este zajlott a III. Székelyföldi Grafikai Biennále megnyitója a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban. Pénteken 16 órakor pedig Gyergyószárhegy 2014 címmel nyílik kiállítás a Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központ 2014. évi alkotótáborainak anyagából a csíkszeredai Megyeháza Galériában.

Gyergyószék sem marad teljesen ideillő esemény nélkül a  Magyar Kultúra Napján.  A gyergyószentmiklósi művelődési ház Karancsi Sándor termében pénteken 18 órától Torma Mária Radnóti- és Latinovits-díjas előadó Krónikás ének című pódiumműsorát láthatja a közönség. Az előadó a XVI. század irodalmától kezdve kortárs költészetünkig ad áttekintést a magyarság sorsfordulóiról, romlásunkról, pusztulásunkról, az értékvesztésről és a komor gondolatokon is átsütő hazaszeretetről. A műsorban többek között elhangzik Szent István királyról szóló egyházi ének, részlet Zrínyi Miklós Az török áfium ellen való orvosság című művéből, és ugyancsak részlet Nagy László Balassi Bálint lázbeszéde című alkotásából. Berzsenyi Dániel A magyarokhoz című verse mellett több Ady Endre-vers, köztük a Krónikás ének 1918-ból című is a műsorban szerepel, illetve a Szállj el madár katonanóta vagy József Attila Levegőt! című verse. Az előadáson közreműködik Szűcs Miklós népzenész énekkel, koboz- és hegedűjátékkal.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 22., kedd

Veszélyessé vált a Békény-híd járdája, még a felújítás előtt ideiglenesen biztonságossá kell tenni

Készülnek a gyergyószentmiklósi Gábor Áron utcai Békény-híd felújítására, addig azonban sürgős beavatkozásra van szükség. A járda egy része megroggyant, a korlát pedig eltört és kidőlt. A balesetveszélyes szakaszon jönnek most javítások.

Veszélyessé vált a Békény-híd járdája, még a felújítás előtt ideiglenesen biztonságossá kell tenni
Hirdetés
2026. szeptember 22., kedd

A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső

A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső történész új kötete, amelynek bemutatóját szeptember 23-án, szerdán 18 órától tartják a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár emeleti termében.

A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső
2026. szeptember 21., hétfő

Idén csak ott dolgoznak, ahol még a tél előtt helyre tudják állítani az utat

Zajlik az esővíz-elvezető rendszer kiépítése a Gyilkostó úton, ezzel elkezdődött a Mobilitás 2 városfejlesztési projekt megvalósítása Gyergyószentmiklóson. A nagyobb útfelbontással járó munkálatoknak csak tavasszal kezdenek neki.

Idén csak ott dolgoznak, ahol még a tél előtt helyre tudják állítani az utat
2026. szeptember 20., vasárnap

Műemlékké nyilvánítva mentenék meg a szárhegyi fedeles hidat

Műemlékké nyilvánítaná és eredeti jellegében őrizné meg a Gyergyószárhegy határában lévő, legalább százéves fedeles Maros-hidat a község önkormányzata. A híd mostani állapota miatt azonban már omlásveszélyre figyelmeztető táblát is kihelyeztek.

Műemlékké nyilvánítva mentenék meg a szárhegyi fedeles hidat
Hirdetés
2026. szeptember 18., péntek

Rekord Gyergyószentmiklóson: soha ilyen sokan nem szedtek szemetet

Több mint ötszáz önkéntes ragadott kesztyűt és szemeteszsákot, hogy megtisztítsa Gyergyószentmiklós közterületeit és környékét. Ez rekord, soha ilyen sokan nem mozdultak meg itt ilyen ügyért. Huszonöt köbméter szeméttől szabadították meg a várost.

Rekord Gyergyószentmiklóson: soha ilyen sokan nem szedtek szemetet
2026. szeptember 18., péntek

Benzinnel próbált tüzet gyújtani, súlyosan megsérült egy 61 éves férfi

Súlyos égési sérüléseket szenvedett egy 61 éves férfi egy lakástűzben a Gyergyóvárhegy községhez tartozó Kalnács településen, csütörtök este. A férfit kórházba szállították.

Benzinnel próbált tüzet gyújtani, súlyosan megsérült egy 61 éves férfi
2026. szeptember 17., csütörtök

Bérpótlékot kapnak a városháza alkalmazottai a számítógépes sugárzás miatt

Havi 170 lejes bérpótlékra jogosult októbertől a gyergyószentmiklósi polgármesteri hivatal valamennyi alkalmazottja a számítógépek által kibocsátott sugárzás miatt – derült ki a képviselő-testület csütörtöki ülésén, melyen több más kérdésről is szavaztak.

Bérpótlékot kapnak a városháza alkalmazottai a számítógépes sugárzás miatt
Hirdetés
2026. szeptember 17., csütörtök

Egy gombnyomás, amely életet menthet – elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson

Elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson, így az idősek, a krónikus betegek és a fogyatékossággal élők ezentúl egyetlen gombnyomással segítséget kérhetnek. A kisjövedelmű igénylőktől az önkormányzat átvállalja a szolgáltatás havi költségét.

Egy gombnyomás, amely életet menthet – elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson
2026. szeptember 17., csütörtök

Közösen teszik tisztábbá Gyergyószentmiklóst

Ismét szemétgyűjtési akciót szerveznek Gyergyószentmiklóson. A Let’s Do It, Romania! országos hulladékgyűjtési mozgalom keretében zajló pénteki akcióra mindazokat várják, akik szeretnének hozzájárulni a város és környéke rendezettebbé tételéhez.

Közösen teszik tisztábbá Gyergyószentmiklóst
Közösen teszik tisztábbá Gyergyószentmiklóst
2026. szeptember 17., csütörtök

Közösen teszik tisztábbá Gyergyószentmiklóst

2026. szeptember 16., szerda

Két rendhagyó kulturális esemény költözik a templomok falai közé Gyergyószentmiklóson

Folytatódik a gyergyószentmiklósi Nyári Ifjúsági Színpad programsorozata: két egymást követő estén, szeptember 19-én és 20-án, a város két temploma válik különleges előadások helyszínévé.

Két rendhagyó kulturális esemény költözik a templomok falai közé Gyergyószentmiklóson
Hirdetés