Előrelépések történnek a Monturist-ügyben Gyergyószentmiklós és Budapest V. kerület között kialakult nézeteltérések kapcsán. Gyergyószentmiklóson járt Szentgyörgyvölgyi Péter, az V. kerületi polgármester, azzal a céllal, hogy aláírja azt a határozatot, amelyről még májusban megegyezett a két önkormányzat.
2015. szeptember 21., 15:552015. szeptember 21., 15:55
A Monturist májusi közgyűlésén a többségi tulajdonos budapestiek és a kisebbségi részvényes gyergyóiak megegyeztek abban, hogy társügyvezetőnek nevezik ki Pál Leventét, és arról is megállapodtak, hogy szeptemberre újabb közgyűlést hívnak össze, ahol a jelenleg tisztségben lévő ügyvezető Virág Zsolt mandátumát felülvizsgálják.
A májusi egyezség első pontját Virág Zsolt ügyvezetőnek és a Monturist jogászának kellett volna kiviteleznie. Nagy Zoltán, Gyergyószentmiklós alpolgármestere a csütörtöki tanácsülésen közölte, a két személy nagy igyekezetében mostanra tudta ezt előkészíteni. Közben eljött szeptember is, az újabb közgyűlés tervezett időpontja.
Szentgyörgyvölgyi Péter és Nagy Zoltán írásos utasítást adott Virág Zsoltnak, hogy a Monturist alapszabályzatának megfelelően hívja össze a cég közgyűlését. Ennek időpontja szeptember 28., délelőtt 10 óra lesz. A helyszín még nem végleges, a gyergyószentmiklósiak szeretnék, ha itt lenne a találkozó, de ha a budapesti fél ragaszkodik, hogy ő legyen a házigazda, ezt is elfogadják. A gyergyói képviselő-testület csütörtöki ülésén eldöntötték, a közgyűlésben Nagy Zoltán mellett Málnási Huba és Kastal László MPP-s, illetve Bajkó László és Keresztes Zsombor RMDSZ-es tanácsosok képviselik majd a várost. A közgyűlés napirendjére két témát javasolnak, az egyik Virág Zsolt ügyvezető mandátumának felülvizsgálata lesz. Ezzel kapcsolatban a gyergyói testület álláspontja nem változott, ahogy tavaly április óta négyszer is írásban jelezték: céljuk Virág Zsolt menesztése. Az ülésen napirendre kerül még egy gyilkostói helyi rendezési terv előkészítése is.
Távoltartási végzés megszegése miatt vett őrizetbe a rendőrség egy gyergyószentmiklósi férfit pénteken.
Más lesz a 2025–2026-os szezon a Gyergyószentmiklósi Műjégpályán, mivel a Gyergyói Hoki Klub felnőttcsapata, valamint az U21, U18 és U16 korosztályok Gyergyóremetére költöznek. A jég azonban így sem marad üresen: a jégpálya hétfőn indítja az új szezont.
Komoly változásra készülnek a szociális juttatások terén Gyergyószentmiklóson: a következő tanácsülésen dönthetnek arról, hogy csak azok részesüljenek a különféle juttatásokból, akik minden helyi adót és bírságot kifizettek.
Holtan találták meg azt a 72 éves, maroshévizi férfit, aki július 26-án önként távozott otthonából, majd nagy erőkkel keresték többek között rendőrök, csendőrök és önkéntesek is.
Zajlanak a nyári karbantartási munkálatok a gyergyószentmiklósi tanintézményeknél. A Szakinál az iskolaépület felújításával jól haladnak, a bentlakással kevésbé. A Salamonnak is várnia kell még a régi műhelyépület bontására.
Elkezdték a központi park körüli parkolók felújítását Gyergyószentmiklóson, ami egy újabb lépés a fizetéses parkolás újbóli bevezetéséhez.
Elindult az a civil szervezetek programjait népszerűsítő nagykövetek regisztrációja, a negyedik Fuss NEKI! Gyergyó adománygyűjtő mozgalomhoz. 27 szervezet összesen Ötszázezer lejnyi támogatás megszerzését tűzte ki célul.
Gyergyószentmiklós több utcájában és a lakónegyedekben is csatornázási munkálatok zajlanak augusztus folyamán. Ezek időszakos forgalomkorlátozással is járnak.
Engedély nélküli árusítóhelyet számoltak fel kedden a Gyilkos-tó partján. Az önkormányzat polgármesteri rendelet alapján távolíttatta el a természetvédelmi övezetbe jogtalanul kihelyezett büfékocsit, amely egy stég közelében működött.
Folyamatosan mozgásban lenni, vagy nyugisan ellazulni? Sok embernek dilemmája lehet ezekben a napokban Gyergyószentmiklóson. Az Egyfeszt élménykínálatával nem egyszerű a lépést tartani. De bármi a döntés, a végeredmény csak jó lehet.
szóljon hozzá!