Hagyományokról nem csak molnároknak

Kisné Portik Irén elmondta: „Bár, a tárgyi kultúra kutatójaként tartanak számon a szakmában, terepmunkáim során nem volt lelkem elmenni a folklórértékek mellett. Ezeknek a feljegyzéséből kerekedett ki a népi időjárásjóslás több mint ezer mondókából álló gyűjteménye, a szóláshasonlatoknak közel kétezres anyaga és több, ezeknél kisebb népi megfigyelést, tapasztalást rögzítő állomány. Mohácson egy rövid, de átfogó gyűjteménnyel kívántam ízelítőt adni a székely észjárásban élő, olykor jelképes értékű malomról, malomalkatrészekről, és természetesen a molnárról, a molnárnéről, a molnárlegényről, az őrlésről, a garatról, a malomkerékről, a zsákról, a lisztről a népdalok, a találós kérdések, a szólások, de leginkább szóláshasonlatok és a hozzájuk tartozó adomák kapcsán.

Felidézte a nép ajkán gyakran felcsendülő dalt: „A malomnak nincsen köve, mégis lisztet jár, mégis lisztet jár...”, jelezve: a szerelem kiéneklője számára az eltiltott kedvessel való kapcsolattartás épp olyan csoda, mint lisztet őrölni egy malomkő nélküli malomban. A kézfogás, a közös forgás, a kívánatos érett gyümölcs szemelgetése a beteljesülésre érett szerelem sejtetője. Ám a malom a népdalban, nem mindig a boldog szerelem képzetével társul. A szerelmi bánat elviseléséhez két malomkő közt kellene porrá őrölni, azt a lelki fájdalmat: „Túl a vízen van egy malom, bánatot őrölnek azon. Nékem is van egy bánatom, odaviszem lejáratom.\"

A malomtól elválaszthatatlan molnár, s a szerelemre nálánál is kaphatóbb molnárlegény olykor népdalok témája. Felső-Maros mentén gyakran énekelik a dalra fakadók, hogy: „Ha még egyszer szabad madár lehetnék,/ Molnárlegényt soha el nem szeretnék,/ Mert a molnár búzát önt a garatba,/ S csókot kér a leánytól kamatra.”

A néprajzkutató állítja, a molnár általában gazdag embernek, tekintélyes gazdának számított. Leánya kezét elnyerni, még ha nem is volt a legtetszetősebb, bizonyos körökben kitüntetésnek számított. Ennek a helyzetnek a szerelemmel nem mindig összeférhető voltát tárja fel a Domokos Pál Péter által gyűjtött népdal: „Véka búzát vettem, a malomba vittem,6 A szerelem miatt, meg sem őröltetem,/ A molnár garatja, ha mind aranyat járna,/ Úgy sem kéne nekem, az ő mocskos lánya./ Zabolás a szája, koszos a bokája,/ Azért nincsen nekem gusztusom reája.”

A szólások, szóláshasonlatok viszonyító rendszeréből sem hiányoznak a malom és a hozzá tartozó eszközök, személyek, cselekvések. A legkülönb emberi tulajdonságok kifigurázására hasonlatokba, metaforákba épülnek.

Az egymás mellett elbeszélő emberekre, csak a saját szempontjaikat védő vitázókra mondják, hogy „Két malomban őrölnek.”; „Egy malmot nem lehet két patak vizén járatni.”; „Egy malomban nem fér meg két molnár.”

Iszákos emberről azt tartják, hogy „Jól felöntött a garatra.”; „Elázott a malomkerék kövestül.”; „Elnehezedett, mint az ázott malomkő.”; „Jó a garatja, amit felönt, mind lesuvad rajta.”
Az őrlemény minőségét az emberi tulajdonságokkal állítják párhuzamba, mintha csak burkoltan azt akarnák jelezni, jó apának jó gyermek, rossznak pedig rossz jut: „Jó búza, jó liszt. Silány búza silány liszt.” „Hitvány búzából csak hitvány liszt lesz.”; „Kukoricából sose lesz fehér liszt.”; „Búza kell a kenyérhez, kukorica a puliszkához.”

Siránkozó, panaszkodó emberre mondják: „Nyikorog, mint a kukoricamalom.”
Halk szavú, alkalmazkodó emberre talált a mondás, miszerint „Csendes, mint a pusztamalom.”; „Csendes, mint a malom télen.”

Hosszú életű, dolgos emberre találó mondás: „Sokszor eljárt a malomba.”; „Versenyt forgott a malomkerékkel.”; „Megtette ő is, amit a malom kerék.”; „Sok lisztes zsákot hordott ki a malomból.”
Őszülést, az öregedést a malomba járással hozzák kapcsolatba: „Sokat forgolódott a malomba.”; „Sokszor parolázott a molnárral.”; „Levette a kalapját a malomba, s ez lett vele.”; „Úgy járt, mint a malomba egerésző fekete macska.” (Megszürkült); „Látod-látod, malomba se jársz, mégis lisztes vagy.”; „A molnár is addig örvend, amíg le tudja pallni a fejéről a lisztet.”; „Imánn ne pallérozd a fejed, nem liszt az, hogy lehulljon.

Lisztes zsákhoz, malomkerékhez hasonlítják a kövér embert, mondván:„Karcsú, mint egy lisztes zsák.”; „Talál reá, mint lisztes zsákra az öv.”

A válogatós, telhetetlen emberre is készen áll a szólás: „Éhes, mint a molnárné tyúkja.”; „Éhezik, mint a molnárné tyúkja a garat alatt.”

Szószátyár asszony jelzője: „Őröl, mint egy rossz malom.”; „Jár a szája, mint a malomkerék.”; „ Feszt jár a nyelve, mint a felső malomkő.”

Lusta emberről mondják: „Olyan lusta, mint az alsómalomkő.”; „Kistrapálta magát, mint az alsómalomkő.”; „Úgy lelapult, mintha malomkő nyomta volna meg.”

A hűtlen feleségről szóló megjegyzés sem ritka: „Eligazította, mint Álózsiné a vámot.”; „Kiegyezett, mint a felszegi asszony a molnárral.”; „Megbeszélte, mint Lainé a vámolást.”; „Búza helyett, budzával fizetett.”; „Két dolgot intézett, mint Kicsi Juliska a malomba. A molnárral a vámot, s a molnárlegénnyel a zsákolást. Osztán lepődött meg, mint Kicsi Pista. Osztán látta meg, hogy a fia jobban hasonlít a molnárra, mint reá.”

Végezetül a néprajzkutató gyűjteménye kiegészítőjeként a fiúgyermekes székely ember tanácsát is tolmácsolta hallgatóságának és olvasóinknak: „Jegyezd meg fiam, hogy az asszonyt s a liszteszsákot ne üsd, mert mind a kettőnek csak a jovát vered ki.”