Gyógypedagógusi javaslat: ész helyett szívvel

A gyergyószentmiklósi képzésre jelentkezők közül tizenketten szereztek erről oklevelet is, amely megkönnyíti a munkakeresést számukra, ugyanakkor saját személyiségfejlődésüket is szolgálja. A 120 elméleti és 240 gyakorlati óra során tanultak fejlődéslélektant, elsősegélyt, mozgásfejlesztést, ellátogattak a korai nevelő és fejlesztő központ tevékenységeire is. Elméleti és gyakorlati tanáraik sorában volt Kassay Noémi gyógypedagógus, aki meglátásai, javaslatai által azoknak is betekintést ad a gyereknevelés pillanataiba, akik nem lehettek ott a képzésen.

„A gyerek nem egy primitívebb gondolkodású egyén, nem egy kis felnőtt. A gyermek világa egészen más, ő teljesen másként működik, erre nekünk nyitottnak kell lennünk. Ne akarjuk mindenáron azokat a reakciókat kiváltani, ahogyan mi reagálnánk. Fogadjuk el külön működő, kis világnak, aki másként látja és éli meg azt, ami körülötte van. A mi dolgunk, hogy ezt tartsuk tiszteletbe, csodáljuk meg, és legyünk alázattal ez iránt. Mert a gyermek egy csoda, melyben rengeteg lehetőség rejlik. Mi abban kell segítsünk, hogy a benne lévő kincsesláda kinyíljon, és ő a benne lévő kincsekkel tudjon élni életében. Így válhatnak olyan felnőttekké, akiknél jó kézben lesz ez a világ” – fogalmazott a gyógypedagógus.

Főleg nagyszülők szokták óva inteni a kisbabásokat, vigyázzanak, fel ne kapassák, el ne kényeztessék kicsinyüket. Bölcs gondolat-e ez az idősektől, vagy igenis, ha sír a gyermek, ölbe kell venni? „A felkapatás és elkényeztetés mindenkinek mást jelent. Az én fejemben az az elkényeztetett gyerek, aki nem ismeri a határait, aki bármikor bármit megtehet, és arra nem kap semmilyen visszajelzést, hogy ezt most jól csinálta-e, vagy rosszul. Nem tudom, elkényeztetettnek nevezhető-e az a gyerek, akinek a kérését teljesítik, így többet van ölben, erősebb a kötődés, óvás közte és édesanyja között. De adódhat abból az anyai vágyból is, amit ő gyerekkorában nem kapott meg, és most saját gyermekének igyekszik busásan megadni a szeretetet, ölelést.”

Nem nagy csodákra kell képes legyen az ember, hogy jó szülő-nevelő lehessen, egyszerűen csak embernek kell lennie. Vagy inkább gyereknek. „A felnőtt ember is nagyon szereti a mesét. És nagy ereje lehet akár egy gyerekkorból hozott mesének is, de annak is, amit most, felnőttként a kicsiknek olvas. Az ember szeret benne lenni, és benne is kell legyen szívvel-lélekkel a mesemondásban, újra gyerekké kell váljon egy időre. Így tud segítséget, támpontot kapni és adni egy-egy élethelyzetben. Mert a felnőttben mindig ott marad a gyerek. És akkor vagyok boldog a foglalkozásokon is, amikor azt látom, hogy a komoly felnőttből kibújik a pajkos, sokszor csintalan gyerek. Javaslatként is helytálló: hagyd, hogy belőled is előbújjon a gyerek. Egyik képzőnk gondolatát idézem gyakran, szívesen: hiába várunk valakit a vonatállomáson, ha ő repülővel érkezik. Mindig légy ott, ahol a másik van! Közös pontról indulunk ki, és gyerekkel gyerekként tudunk azonosulni.”