
Augusztus 19–21. között idén is megsütik a Testvérvárosok Kenyerét Békésen. A Szentmiklósról érkezett három zsák búza is felhasználásra kerül. Félkilós cipókat bocsátanak áruba, jótékony céllal. A befolyt összeget idén is a gyergyószentmiklósi Szent Anna gyermekotthon megsegítésére ajánlják fel.
2016. augusztus 19., 18:012016. augusztus 19., 18:01
„A hét végén Nagy Zoltán polgármester személyesen köszöni meg a békésieknek azt az önzetlenséget, amellyel évek óta megszervezik ezt a karitatív és egyben közösségformáló akciót, jó kovászként arra buzdítva mindannyiunkat, hogy ahol csak tudunk, legyünk egymás segítségére” – áll a gyergyószentmiklósi önkormányzat sajtóközleményében.
A megmozdulásnak egyébként három békési család a kezdeményezője: az Öreg, a Hegyesi és a Paulcsik családok. Őket a gyergyószentmiklósi testület 2015-ben Összefogás-díjjal tüntette ki. Ennek előzménye, hogy a három békési család Gyergyószentmiklóson kirándulva a városbejáratnál tudatosította: testvérekhez érkezett. Később egy internetes közösségi oldalon „véletlenül” épp egy gyergyószentmiklósival elegyedtek szóba, aki „véletlenül” pont a Szent Anna gyermekotthon munkatársa.
A beszélgetésből őszinte baráti kapcsolat, az őszinte kapcsolatból segítési szándék lett. Azóta évente számos adományszervező körutat szerveznek, és immár hagyománya van a Testvérvárosok Kenyere akciónak is. A kenyér árából befolyó összegből minden évben a gyergyószentmiklósi gyermekotthont segítik.
Szombaton, a délutáni 6 órás szentmise után sor kerül a kenyér megáldására a gyergyószentmiklósi Bucsin negyedi templomnál. A negyedik éves hagyományt Keresztes Zoltán plébános ideérkezésekor vezette be. „Ennek a templomnak van egy születés- és egy névnapja. A névnapja a titulusa, Szent István Ereklyéinek Átvitele ünnepén, születésnapja pedig Szent István ünnepére esik. 2008-ban e napon szentelték fel az istenházát. Erre emlékezünk a kenyér megáldásával is.”
Idén is folytatják a Tarisznyás-estek sorozatát Gyergyószentmiklósón a Tarisznyás Márton Múzeumban.
Gyergyószentmiklós viseli Magyarország külhoni ifjúsági fővárosa címet idén, amelyet Cegléd testvérvárossal párban nyert el. A kitüntetéssel járó 100 millió forintos támogatás konkrét fejlesztéseket hoz: például ifjúsági központ épül.
Súlyos tűzesethez riasztották a tűzoltókat: Salamáson lángra kapott a helyi rendőrőrs épülete. A tűz az épület tetőszerkezetét és a manzárdot érinti, mintegy 200 négyzetméteres felületen.
Egy lángoló mezőgazdasági épülethez riasztották szerdán reggel a tűzoltókat Gyergyóremetére: egy nagyméretű istálló gyulladt ki egy farmon. Szerencsére sem emberi sérülés nem történt, sem állatokban nem esett kár.
A lakosság kisebb arányban volt jó adófizető, a cégeknél viszont jelentős adósságcsökkenés történt 2025-ben Gyergyószentmiklóson. A 2026-os évre vonatkozó helyi adók és illetékek befizetése január 15-től lehetséges a városban.
Turisztikai Desztináció Menedzsment alapításával tenné ismertebbé, vonzóbbá a városi és gyilkostói vendéglátóhelyeket, valamint a turisztikai kínálatot Gyergyószentmiklós. Az új évtől bevezetett idegenforgalmi illeték teremti meg ehhez az alapot.
Teljesen lezárták a forgalmat a 12C jelzésű országút Gyergyószentmiklós és Gyilkostó közötti szakaszán szombat reggel, miután az erős havazás miatt az úttestre dőlt egy fa.
Császármetszéssel segítették a világra az év első újszülöttjét a gyergyószentmiklósi kórházban. A kisfiú és édesanyja is egészségesek.
Ma, amikor a különféle alkalmazások akár percnyi pontossággal jelzik előre az esőt, vagy azt, hogy mikor süt ki a nap, a népi időjóslás több ezer éves következtetései már nem létfontosságúak, de egy könyv segít abban, hogy mégse menjenek feledésbe.
Idén is a főtéren, a központi parkban rendezik meg Gyergyószentmiklóson a szabadtéri szilveszteri ünnepséget. A szervezők közös óévbúcsúztatóra és újévköszöntésre várják a helyieket és az ide látogatókat koncerttel és éjféli tűzijátékkal.
szóljon hozzá!