
Fotó: Pethő Melánia
A helyi parkolási szabályzat módosítására készül Gyergyószentmiklós önkormányzata. A leglényegesebb változtatás, hogy nem bilincselhetnék le a parkolójeggyel nem rendelkező autókat. Az új tervezet napokon belül közvitára kerül.
2016. október 01., 10:382016. október 01., 10:38
A még ebben az évben esedékes szabályozásváltoztatás után is parkolójegyet kell váltani, de aki mégsem teszi meg, vagy lejár a jegy érvényességi ideje, annak autójára sem került kerékbilincs. Ez azonban nem jelenti azt, hogy büntetlen marad a kihágás: a parkolási szolgáltatással megbízott cég munkatársai ugyanis büntetőcédulát helyeznek el az autón. A büntetést két napon belül a cég irodájában lehet befizetni. Rosszabbul jár, aki ezt elmulasztja, hiszen a 48 óra után már a városháza pénztárába kell befizetni egy jóval nagyobb büntetési összeget.
Az autósok számára könnyebbséget nyújt az a lehetőség, hogy sms-ben is lehet majd fizetni a parkolásért, így az sem kerül bajba, aki nem ér vissza időben a kocsijához, ugyanis telefonról is fizethet parkolódíjat.
Amint azt Nagy Zoltán polgármester közölte, az új rendszerben érvényessé váló büntetési összegekről még nem döntöttek, ezt majd a közvita után az önkormányzat határozza meg. Megjegyezte, ő maga ugyan nem híve a bilincselésnek, de attól tart, hogy ha megszűnik ez a drasztikus eljárás, akkor „feje tetejére áll minden”. Hozzátette, Csíkszeredában az tapasztalható, amióta megszűnt a bilincselés, hogy mindenki kénye kedve szerint, összevissza parkol – a témával kapcsolatban azonban a Csíki Hírlap is felmérte a megyeszékhelyen lévő „bilincsmentes állapotokat”, és kiderült, hogy mégsem annyira durva a helyzet. A polgármester meglátása szerint az új büntetési összeg olyan mértékű kell legyen, amely nem túl nagy, de az autósokat a szabályos parkolásra készteti.
Csíkszeredában azért szűnt meg a bilincselés, mert végleges bírósági ítélet mondja ki, hogy ez törvényellenes. A gyergyószentmiklósi városháza jogászai ellenben egyetértenek azzal, hogy a jelenlegi parkolási szabályozás is teljesen megfelel a jogszabályoknak. Ennek ellenére várható, hogy Gyergyószentmiklós esetében is kimondja a bíróság: tilos bilincselni. Már folyamatban van egy ilyen eljárás. Ezért is tervezik a szabályzat megváltoztatását. A City Parking már benyújtott a városházára egy általa elképzelt új szabályzatváltozatot. Napokon belül a képviselőkhöz is eljuttatja a városvezetés, hogy ezt véleményezzék.
A legutóbbi képviselő-testületi ülésen is téma volt a parkolás, és az esedékes szabályzatmódosítás. Ott Bajkó László vetette fel, hogy szerinte mindez nem oldható meg egy egyszerű módosítással, hanem meg kell szüntetni a City Parkinggal kötött szerződést, és új versenytárgyalást kellene kiírni a parkolási szolgáltatásra az új követelményeknek megfelelően.
Ha a bíróság még nem is mondta ki végérvényesen, hogy tilos bilincselni a városban, a parkolási szolgáltatás alapjául szolgáló szerződés mégis vitatható. Ezt bizonyítja, hogy akik bíróságon támadták meg autójuk megbilincselésekor kapott jegyzőkönyvet, és vitatták a büntetés jogosságát, rendre pert nyertek a City Parkinggal szemben. Komoly felháborodást váltott ki az is, amiről portálunkon is írtunk: este nyolc óra után már nem veszik le a kerékbilincset. Mint kiderült, az érvényben lévő szabályzat leírja, hogy délután 5-ig bilincselhet a cég, és a bilincset este 8-ig lehet levetetni. Arra azonban nem tér ki, hogy mi van este 8 után, nem kötelezi a céget állandó ügyfélszolgálatra. A polgármester véleménye az – és ezt a tanácsülésen többen szintén kifejtették –, hogy a cégnek este 8 után kötelessége lenne levenni a bilincset. Nagy Zoltán közölte, úgy tudja, hogy a két hete történt eset az első ilyen volt. Legalábbis ilyen jellegű írásos bejelentés korábban nem érkezett a városházára.
A legutóbbi tanácsülésen felvetődött, hogy mégsem kellene talán elsietni a kerékbilincselés megszüntetését. A parlament előtt van ugyanis egy olyan törvénytervezet, amely jogerőre emelné ezt a büntető eljárási formát. Amennyiben ezt megszavazzák, ismét új helyzet állhat elő a gyergyószentmiklósi parkolási rendszer esetében is.
Idén is folytatják a Tarisznyás-estek sorozatát Gyergyószentmiklósón a Tarisznyás Márton Múzeumban.
Gyergyószentmiklós viseli Magyarország külhoni ifjúsági fővárosa címet idén, amelyet Cegléd testvérvárossal párban nyert el. A kitüntetéssel járó 100 millió forintos támogatás konkrét fejlesztéseket hoz: például ifjúsági központ épül.
Súlyos tűzesethez riasztották a tűzoltókat: Salamáson lángra kapott a helyi rendőrőrs épülete. A tűz az épület tetőszerkezetét és a manzárdot érinti, mintegy 200 négyzetméteres felületen.
Egy lángoló mezőgazdasági épülethez riasztották szerdán reggel a tűzoltókat Gyergyóremetére: egy nagyméretű istálló gyulladt ki egy farmon. Szerencsére sem emberi sérülés nem történt, sem állatokban nem esett kár.
A lakosság kisebb arányban volt jó adófizető, a cégeknél viszont jelentős adósságcsökkenés történt 2025-ben Gyergyószentmiklóson. A 2026-os évre vonatkozó helyi adók és illetékek befizetése január 15-től lehetséges a városban.
Turisztikai Desztináció Menedzsment alapításával tenné ismertebbé, vonzóbbá a városi és gyilkostói vendéglátóhelyeket, valamint a turisztikai kínálatot Gyergyószentmiklós. Az új évtől bevezetett idegenforgalmi illeték teremti meg ehhez az alapot.
Teljesen lezárták a forgalmat a 12C jelzésű országút Gyergyószentmiklós és Gyilkostó közötti szakaszán szombat reggel, miután az erős havazás miatt az úttestre dőlt egy fa.
Császármetszéssel segítették a világra az év első újszülöttjét a gyergyószentmiklósi kórházban. A kisfiú és édesanyja is egészségesek.
Ma, amikor a különféle alkalmazások akár percnyi pontossággal jelzik előre az esőt, vagy azt, hogy mikor süt ki a nap, a népi időjóslás több ezer éves következtetései már nem létfontosságúak, de egy könyv segít abban, hogy mégse menjenek feledésbe.
Idén is a főtéren, a központi parkban rendezik meg Gyergyószentmiklóson a szabadtéri szilveszteri ünnepséget. A szervezők közös óévbúcsúztatóra és újévköszöntésre várják a helyieket és az ide látogatókat koncerttel és éjféli tűzijátékkal.
szóljon hozzá!