
Fotó: Balázs Katalin
Gyergyószentmiklós egykori polgármestere, majd Hargita megye prefektusa és államtitkár is volt Dézsi Zoltán. De az is elmondható róla, hogy az Erdélyi Református Egyházkerület egyik főgondnoka, ügyvezető elnöke.
2016. február 24., 13:402016. február 24., 13:40
2016. február 24., 13:482016. február 24., 13:48
Idén ötvenedik tanévét kezdte pedagógusként. Az elmúlt 25 évben gyakrabban jelennek meg könyvei, összesen 22 kötet, gyermekeknek, felnőtteknek, prózában és lírában. A székely város múltját és jelenét elemeztük együtt, a közeledő választások tükrében.
– Ön mondta, beszélgetésünk kezdetén: „Az életkor nem csak bölcsességet, hanem árnyaltabb lelkiséget is hoz. Annyi minden felgyűl az emberi lélekben, hogy a történéseket sokkal mélyebben éljük meg.”
– Kezdjük 1989 decemberével, a maga örömteljes pillanataival együtt, amikor azt hittük, a dolgok jó irányba fordulnak. Én félve indultam az álmodozó pályán. Nem mentem az események elejébe. Utánam telefonáltak, lakásomra jöttek. Kellett valaki, aki kiállhat a tömeg elé, és meg is hallgatják. Bementem. Harmincegy tagú bizottság várt, közülük kértem, válasszunk ki hét olyan embert, akiknek a nevükre nem morajlik a tömeg. Kiálltam, csend lett, a névsort felolvastam. Megtapsoltak. Ez volt az első győzelem életemben, amit egy drámaian nehéz helyzetben éltem meg. Attól a perctől kezdve úgy rám szorult a felelősség, hogy társaimmal az első sorban kellett lenni. Január közepéig ment ez így, jegyzőkönyv van mindenről, és akkor önként lemondtunk.
– Polgármestert kellett választani, az elsőt, a demokráciában...
– Próbálták győzögetni Márton Lászlót is, engem és még másokat is. Úgy hiszem, én mondtam ki György Antal nevét. Nyugodt, bölcs ember volt, jogász. Nehéz időszak volt, Tóni bácsi sem bírta sokáig. Föladta, és akkor én polgármester lettem. Jól indult a dolog, akkor még volt egy természetes, őszinte óhaj arra, hogy a városért igen, magunkért ne. Boldog esztendők voltak. Visszahoztuk a törvényszéket, jegyzőséget, a színházat, letettük a gázra a terveket, az iskolák, az egészségügy felé fordultunk, leraktuk az új kórház alapjait... alkotó évek voltak.
– Dézsi Zoltán a polgármesteri széket két sikeres újraválasztás után a prefektusira cserélte 1996-ban. Az ezt megelőző időkről, döntéséről mit mondana el?
– Az alpolgármesteri székben Gavrila Jánost Pál Árpád követte, akiből később a város első embere lett. Becsületes embereket kerestünk. Akkor még nem azt néztük, ki mennyiben szakmai. Mert senki sem értett a közigazgatáshoz. A polgármesterséget meg kell tanulni, és minden nap újra kell tanulni, még ma is. Sok követelménye van: alázat, közösségtisztelet, empátia. Sokan róják fel nekem, hogy itt hagytam Gyergyót. Nem mondom, hogy jogtalanul. És bele sem untam a polgármesteri teendőkbe, mert szeretettel csináltam. Időközben viszont én bekerültem a Szövetségi Képviselők Tanácsába, annak elnöke lettem. Az RMDSZ felső vezetésében nyilván, hogy több dolgot láttam ebből a világból. Amikor két magyar prefektus kinevezésére nyílt lehetőség, úgy éreztem, legyek gyarló, hogy az én sorsom, karrierem része ez, nagy megtiszteltetésnek éreztem, hogy az elsők között, magyarként prefektus lehetek. Ennek az ára viszont az volt, hogy meg kell válni Gyergyótól. Pál Árpád került a helyemre.
– Hogyan jellemezné Pál Árpád tevékenységét a város élén?
– Árpi egy becsületes, tisztességes, jószándékú ember. Elkötelezett, ő a székely harisnyát nem 89 után húzta fel, abban ment templomba a rendszerváltás előtt is. De amit ki merek mondani: több bátor egyéni kezdeményezésre és felelősségvállalásra lett volna szükség olyan kérdésekben, amelyek az ajtókat jobban nyitották volna. Volt emberi tartása, és volt egy csomó elképzelése. Nem segítették kellően a sajátjai sem. Mert már akkor ez a kis város megosztotta önmagát adott nézetek mentén. Az én nézetem erről ma is a következő: amíg a választások jönnek, addig küzdjünk, mérettessünk meg, mondjuk el érveinket. De miután megválasztottak, én Gyergyó város képviselője vagyok, és minden magyart, románt, cigányt, örményt és zsidót képviselek.
– A sorban Pap József volt a következő polgármester...
– Az akkori hangulat egyértelműen az ő támogatottságát tükrözte. Ő a lehető legnagyobb jóindulattal végezte a munkáját, de vállalkozó stílusban akarta vezetni a várost. A városvezetés pedig nem vállalkozás, hanem együtt dolgozás. Ebben nem én kell erős és jó legyek, hanem egy közösség kell épüljön belőle. De azt senki nem vonhatja kétségbe, hogy jó szándékkal jót próbált tenni.
– Hogyan látja a közelmúltat?
– Most a dolgok nem mennek jól, 1990 lendületéhez képest a haladás visszaesett. Nem azért, mert én voltam ott, hanem mert voltak, akik segítettek. Olyan tanács volt, egyszerű emberekkel, akik nem viaskodtak ennyit, bölcsen döntöttek. A nem tudás nem bűn, de akkor kérdezz meg mást. Próbálj meg társakat szerezni, akik téged továbbvisznek. Ha most nem lennének problémák Mezei Jánossal, mert én őt megtisztelem az ártatlanság vélelmével, akkor öreg létemre én elvállalnám a következő mandátumot. De nem megyek szembe ezzel az emberrel, mert az azt jelentené, hogy én is elfogadom azt, amiről nem tudjuk, hogy igaz-e vagy nem. Ezt a Dézsi Zoltán becsülete nem engedi meg. Nem a lelkesedésemmel vagy akaratommal van baj, mert nagyon szeretnék segíteni. Azt mondanám: békét akarok teremteni köztetek, függetlenként. De ebben az esetben ki merem jelenteni, aki tisztességes, az Mezei Jánosnál kivárja azt, amit a törvény meghoz, és akkor dönt a jelentkezéséről. Ne előlegezzünk meg bűnöket.
– Mit javasol, mire kell figyelni a városvezetők kilétének eldöntésekor?
– Gyergyószentmiklóson egy minőségi változásra van szükség, amelyben az elkötelezettség és a szakmaiság ott kell legyen a hivatalban és a tanácsosi körben is. E kettő nélkül megint egy sötét utcán megyünk végig. Ebben a világban kapcsolat kell a megyével, a kormánnyal, és minden segítség, ami külföldről jön, az jöjjön, de mi abból fogunk létezni és élni, amit mi tudunk megtermelni, és amit nekünk az a kormány ad, amelyik ennek az országnak a sorsát kell tisztességgel igazgassa. És pályázni kell minden lehetséges forráshoz. Meg kell találni fölfele az utat. És az ajtókon kopogni, azokat nem lökdösni kell. Ne felejtsük el, amilyen helyzetben Gyergyószentmiklós most van, innen az ajtók csak felfelé nyílhatnak. Kátyúba estünk, tapossuk a sarat, és fröcskölünk fölöslegesen embereket. Ahelyett, hogy a sárból téglát csinálnánk, egymásra raknánk. És ez nem utópia. Gyergyószentmiklós erre képes.
Műemlékké nyilvánítaná és eredeti jellegében őrizné meg a Gyergyószárhegy határában lévő, legalább százéves fedeles Maros-hidat a község önkormányzata. A híd mostani állapota miatt azonban már omlásveszélyre figyelmeztető táblát is kihelyeztek.
Több mint ötszáz önkéntes ragadott kesztyűt és szemeteszsákot, hogy megtisztítsa Gyergyószentmiklós közterületeit és környékét. Ez rekord, soha ilyen sokan nem mozdultak meg itt ilyen ügyért. Huszonöt köbméter szeméttől szabadították meg a várost.
Súlyos égési sérüléseket szenvedett egy 61 éves férfi egy lakástűzben a Gyergyóvárhegy községhez tartozó Kalnács településen, csütörtök este. A férfit kórházba szállították.
Havi 170 lejes bérpótlékra jogosult októbertől a gyergyószentmiklósi polgármesteri hivatal valamennyi alkalmazottja a számítógépek által kibocsátott sugárzás miatt – derült ki a képviselő-testület csütörtöki ülésén, melyen több más kérdésről is szavaztak.
Elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson, így az idősek, a krónikus betegek és a fogyatékossággal élők ezentúl egyetlen gombnyomással segítséget kérhetnek. A kisjövedelmű igénylőktől az önkormányzat átvállalja a szolgáltatás havi költségét.
Ismét szemétgyűjtési akciót szerveznek Gyergyószentmiklóson. A Let’s Do It, Romania! országos hulladékgyűjtési mozgalom keretében zajló pénteki akcióra mindazokat várják, akik szeretnének hozzájárulni a város és környéke rendezettebbé tételéhez.
Folytatódik a gyergyószentmiklósi Nyári Ifjúsági Színpad programsorozata: két egymást követő estén, szeptember 19-én és 20-án, a város két temploma válik különleges előadások helyszínévé.
Immár 28. alkalommal szervezik meg Gyergyóalfaluban a Gazdanapot, amely az évek során a község egyik legfontosabb és legkedveltebb közösségi rendezvényévé nőtte ki magát. A szervezők ezer látogatót várnak szombaton a Réteskertben.
Interaktív egészségügyi panelbeszélgetéseket indít a gyergyószentmiklósi kórház és az Itthon Közösen a Holnapért Egyesület, hogy hiteles információkkal segítse a lakosságot a betegségek megelőzésében és az egészség megőrzésében.
Urmánczy Nándor-díjjal tüntették ki Maroshévízen Bölöni Lászlót. A legendás labdarúgó és edző sportpályafutását, emberi tartását, valamint magyarságához való ragaszkodását ismerték el.
szóljon hozzá!