Gyergyóalfaluban is gazdanapot tartanak

Alfalu község Borzonton gazdanapra várja Gyergyószék lakóit. Szombaton kicsinek nagynak, gazdálkodónak és szórakozni vágyónak számos programot kínálnak. Az idei ünnepségen a közösségépítésre is nagy hangsúlyt fektetnek a szervezők. Bege László alpolgármesterrel és Laczkó Ágoston főszervezővel beszélgettünk.

Baricz-Tamás Imola

2016. október 25., 17:022016. október 25., 17:02

A XIX. Alfalvi Gazdanap helyszíne ezúttal Borzont lesz. „Nem első alkalom, hogy Borzonton tartjuk a gazdanapot, a helyszín nagysága miatt esett a választás újra erre a településre” – ismertette Laczkó Ágoston. „Azt szeretnénk, hogy a borzontiak is érezzék Alfalu községhez tartoznak, Borzont része a nagyközségnek, azt szokták mondani, hogy az alfalviak jó része borzonti és a borzontiak jó része alfalvi, egy nagy közösséghez tartozunk” – tette hozzá Bege László.

Az adományozás nem idegen az alfalviaktól, idén is gyűjtenek a bőségszekérbe. A szombati gazdanapi rendezvényt  megelőzően, a korábbi évekhez hasonlóan pénteken délután gyűjtéssel indítják a programot. A nagyközségben szekerekkel mennek végig az utcákon, hogy aki teheti tartós élelmiszerrel, zöldséggel támogathassa az alvalvi Böjte Csaba-féle délutáni foglalkoztató központot, az oda járó gyerekeket.  

A program szerint szombaton reggel Alfaluból ünnepélyes felvonulással érkeznek Borzontra a résztvevők, itt 10 órakor túrós puliszka főzéssel indul a rendezvény, és kezdetét veszi az állatkiállítás és vásár, az APIA-sátorban szakemberek várják az érdeklődőket, hogy a felvetődött kérdéseket  megválaszolják. „Az idei állatkiállításon és vásáron a húsállatokra összpontosítunk. Juh és szarvasmarha, pecsenye liba, pecsenye kacsa is lesz, tenyésztőket hívtunk meg Sepsiszentgyörgyről, Kézdivásárhelyről, Szentegyházáról” – ismertette Laczkó Ágoston. A polgármesteri köszöntőt papi áldás követi, majd a népzenészek „összehúznak”, legalább huszonöt zenészt várnak a közös zenélésre. Az idei gazdanap meghívottja a gyergyói Caritas Vidékfejlesztés sajtmestere is, aki bemutatót tart az érlelt sajtkészítéséről. Fellép az alfalvi Domokos Pál Péter Hagyományőrző Egyesület Lenvirág csoportja és az újfalvi Katorzsa népi zenekar. Nyárson sültek kóstolójára is várják a gyergyószékieket, juhot, disznót fognak sütni, ezúttal a kostolóért nem kell fizetni.

A gyerekeket kézműves foglalkozásokra is várják, de emellett lovagolhatnak is. Vállalkozó kedvűeknek első alkalommal gazda olimpiát szerveznek, ahol csak ügyességi feladatokat kapnak a benevezők. Szintén első alkalom, hogy a gazdanap szervezésébe az iskolások is bekapcsolódtak, a dekoráció készítő vetélkedőben tucatnyi csapat  vesz részt, az alkotások Borzont központjában kapnak helyet.
Az idei gazdanapra is meghívást kaptak a helyi termelők, akik ezúttal kóstolásra is kínálják termékeiket. „Igyekszünk a helyi termékek, a termelők bemutatkozásának is lehetőséget biztosítani” – mondta Bege László. Szintén közösségkovácsoló a főzőverseny, amelyre idén is több csapatot várnak. A különleges termékek kiállítására pedig már gyűlnek a zöldségek és gyümölcsök.

A szervezők délutánra tervezik a tombolasorsolást, melyen értékes ajándékokat lehet nyerni, több mint tíz élő állatot is kisorsolnak. A borzonti kultúrotthonban 20 órától gazdabállal zárják az ünnepséget, ahol a helyi Haverek zenekar muzsikál.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 03., kedd

Húsz kutyát mentettek ki a tarthatatlan körülmények közül Gyergyóújfaluban

Élelem, ivóvíz és megfelelő menedék nélkül tartottak húsz kutyát egy gyergyóújfalvi ingatlan területén. A hatóságok 19 állatot menhelyre szállítottak, az ellenőrzés során pedig öt bírságot is kiszabtak.

Húsz kutyát mentettek ki a tarthatatlan körülmények közül Gyergyóújfaluban
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Román–magyar határkérdés a gyergyószentmiklósi történészkonferencián

A Magyar Tudomány Napja alkalmából kétnapos történészkonferencia kezdődött kedden a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtárban. A közel ötven éve elindított rendezvény idén is neves előadókat, tartalmas előadásokat hoz a közönségnek.

Román–magyar határkérdés a gyergyószentmiklósi történészkonferencián
2026. november 02., hétfő

Történészkonferenciát szerveznek Gyergyószentmiklóson

Történészkonferenciát szerveznek a Magyar Tudomány Napja tiszteletére a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtárban november 3–4-én Az önálló magyar nyelvű oktatásért címmel.

Történészkonferenciát szerveznek Gyergyószentmiklóson
2026. október 30., péntek

Civil összefogással keresik tovább a Bucsinon eltűnt idős férfit

Folytatják szombaton a Bucsin-tetőn eltűnt Forró Lajos keresését: a család a hivatalos kutatás lezárása után önkénteseket vár délelőtt 10 órára a Bucsin-tetői sípályához, hogy kisebb csapatokban átvizsgálják a környező területeket.

Civil összefogással keresik tovább a Bucsinon eltűnt idős férfit
Hirdetés
2026. október 30., péntek

Nyolc órán keresztül küzdöttek a lángokkal Maroshévízen

Hatalmas tűz ütött ki egy lakóháznál Maroshévízen, az 1918. December 1. utcában. A helyszínen hivatásos és önkéntes tűzoltók több órán keresztül küzdöttek a lángokkal péntek hajnalig.

Nyolc órán keresztül küzdöttek a lángokkal Maroshévízen
2026. október 30., péntek

Minden erőfeszítés ellenére sem találták meg az eltűnt idős férfit

Hivatalosan is befejeződött az eltűnt 88 éves férfi keresésére indított akció. Az utolsó hivatalos keresést október 28-án, szerdán tartották, amelyben rendőrök, csendőrök, tűzoltók, hegyimentők és önkéntesek vettek részt.

Minden erőfeszítés ellenére sem találták meg az eltűnt idős férfit
2026. október 29., csütörtök

Több pénzre pályáztak, mint amennyit ki tudnak osztani: mindenkitől lecsípnek egy kicsit

Jóváhagyta a gyergyószentmiklósi képviselő-testület a kulturális tevékenységekre pályázó civil szervezetek támogatási listáját. A helyi költségvetésből összesen 237 511 lejt ítéltek oda tizennyolc pályázatra.

Több pénzre pályáztak, mint amennyit ki tudnak osztani: mindenkitől lecsípnek egy kicsit
Hirdetés
2026. október 28., szerda

Áramszünet lesz Gyergyóalfalu több utcájában

Csütörtökön 9 és 15 óra között áramszünetre kell számítani Gyergyóalfalu több utcájában az elektromos hálózaton végzett munkálatok miatt – közölte az Electrica áramszolgáltató.

Áramszünet lesz Gyergyóalfalu több utcájában
2026. október 28., szerda

Átmenetileg szünetelhet a távhőszolgáltatás Gyergyószentmiklós egy részén

A Kossuth Lajos utcában zajló munkálatok során keletkezett meghibásodás miatt átmenetileg szünetelhet a távhőszolgáltatás Gyergyószentmiklóson, a Batthyány Ignác-iskola bentlakása és a Robi Konyha környékén.

Átmenetileg szünetelhet a távhőszolgáltatás Gyergyószentmiklós egy részén
2026. október 28., szerda

Harmadik napja találnak lőszereket egy Hargita megyei településen

Már harmadszorra riasztották a tűzszerészeket a Hargita megyei Salamás községhez tartozó Gyergyóhodosra, ahol újabb lőszermaradványokat találtak.

Harmadik napja találnak lőszereket egy Hargita megyei településen
Hirdetés