Gyerekek és idősek kapcsolódtak ki Gyergyószentmiklóson

•  Fotó: Baricz Tamás Imola

Fotó: Baricz Tamás Imola

Megtelt gyerekzsivajjal a gyergyószentmiklósi Szent Erzsébet Öregotthon belső udvara. Picik és kicsik együtt szórakoztak az otthonban lakókkal. A keddi napsütéses délelőtti program mindenkinek jót tett.

Baricz-Tamás Imola

2016. szeptember 13., 21:272016. szeptember 13., 21:27

A játék és alkotás öröme kortól független – ez a gondolat vezérelte a Gyulafehérvári Caritas gyergyószentmiklósi Korai Nevelő- és Fejlesztőközpont, valamint a Szent Erzsébet Öregotthon munkatársait, amikor a két, egymástól igencsak távol álló korosztálynak közös programot szerveztek.

„A programmal az volt a célunk, hogy három generáció találkozása révén egy kellemes napot szervezzünk, mind a pici gyerekeknek, mind az anyukáiknak, illetve az otthonban lakó időseknek. Az ismerkedés, a közös együttlét, a játék nagyon fontos minden korosztálynak” – mondta Czirják Lujza, a Korai Nevelő- és Fejlesztőközpont munkatársa. Hozzátéve a nyári szünet után ez a rendezvény volt az első indítóprogramja a fejlesztőközpontnak. Az idősek hamar bekapcsolódtak a közös játékba, a mondókázás, zenélés éneklés összehozta a  jelenlévőket.

A Szent Erzsébet Öregotthonban minden nap kínálnak programokat, de ez volt az első alkalom, amikor közel vitték a pici gyerekeket az idősekhez. „Az itt lakóknak ez a rendezvény az életet jelenti, tudjuk, hogy mára a társadalmi nyomás hatására kevésbé láthatjuk, tapasztalhatjuk, hogy együtt élne három generáció. Valamikor a dédszüleink idejében együtt élt a nagymama, a szülő, a gyerek és együtt nevelték, együtt fejlődött, bölcsességet tanult az idősektől a gyermek. A családi minta mára nagyban megváltozott, átalakultak a családi szerkezetek. Amellett, hogy életet hoztunk az idősek mindennapjaiba, egy kicsit közelebb kerültek lélekben az unokáikhoz is. Nagyon sok idős személynek a hozzátartozója külföldön él. A mai rendezvényünk célja egy kicsit az is volt, hogy ezekben a pici gyerekekben meglássák az unokáikat, dédunokáikat. Az idősekbe is ugyanúgy benne van a szeretet, a melegség, és tőlünk függ, hogy hogyan tudjuk ezt életre kelteni” – mondta Kiss Gabriella az otthon munkatársa.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. január 12., hétfő

Folytatódnak a Tarisznyás estek Gyergyószentmiklóson

Idén is folytatják a Tarisznyás-estek sorozatát Gyergyószentmiklósón a Tarisznyás Márton Múzeumban.

Folytatódnak a Tarisznyás estek Gyergyószentmiklóson
Hirdetés
2026. január 10., szombat

A fiatalok éve Gyergyóban: mit hoz az ifjúsági fővárosi cím?

Gyergyószentmiklós viseli Magyarország külhoni ifjúsági fővárosa címet idén, amelyet Cegléd testvérvárossal párban nyert el. A kitüntetéssel járó 100 millió forintos támogatás konkrét fejlesztéseket hoz: például ifjúsági központ épül.

A fiatalok éve Gyergyóban: mit hoz az ifjúsági fővárosi cím?
2026. január 07., szerda

Kigyulladt a salamási rendőrség tetőzete – frissítve

Súlyos tűzesethez riasztották a tűzoltókat: Salamáson lángra kapott a helyi rendőrőrs épülete. A tűz az épület tetőszerkezetét és a manzárdot érinti, mintegy 200 négyzetméteres felületen.

Kigyulladt a salamási rendőrség tetőzete – frissítve
2026. január 07., szerda

Istállótűz Gyergyóremetén: mintegy 500 négyzetméteren pusztítottak a lángok

Egy lángoló mezőgazdasági épülethez riasztották szerdán reggel a tűzoltókat Gyergyóremetére: egy nagyméretű istálló gyulladt ki egy farmon. Szerencsére sem emberi sérülés nem történt, sem állatokban nem esett kár.

Istállótűz Gyergyóremetén: mintegy 500 négyzetméteren pusztítottak a lángok
Hirdetés
2026. január 06., kedd

Javuló céges, romló lakossági adófizetés Gyergyószentmiklóson

A lakosság kisebb arányban volt jó adófizető, a cégeknél viszont jelentős adósságcsökkenés történt 2025-ben Gyergyószentmiklóson. A 2026-os évre vonatkozó helyi adók és illetékek befizetése január 15-től lehetséges a városban.

Javuló céges, romló lakossági adófizetés Gyergyószentmiklóson
2026. január 04., vasárnap

A vendégek fizetnek, a város profitál: új lendületet adnának a gyergyói turizmusnak

Turisztikai Desztináció Menedzsment alapításával tenné ismertebbé, vonzóbbá a városi és gyilkostói vendéglátóhelyeket, valamint a turisztikai kínálatot Gyergyószentmiklós. Az új évtől bevezetett idegenforgalmi illeték teremti meg ehhez az alapot.

A vendégek fizetnek, a város profitál: új lendületet adnának a gyergyói turizmusnak
2026. január 03., szombat

Fa dőlt az útra Gyergyószentmiklós és Gyilkostó között – frissítve

Teljesen lezárták a forgalmat a 12C jelzésű országút Gyergyószentmiklós és Gyilkostó közötti szakaszán szombat reggel, miután az erős havazás miatt az úttestre dőlt egy fa.

Fa dőlt az útra Gyergyószentmiklós és Gyilkostó között – frissítve
Hirdetés
2026. január 01., csütörtök

Egészséges kisfiú Gyergyószentmiklós idei elsőszülöttje

Császármetszéssel segítették a világra az év első újszülöttjét a gyergyószentmiklósi kórházban. A kisfiú és édesanyja is egészségesek.

Egészséges kisfiú Gyergyószentmiklós idei elsőszülöttje
2025. december 31., szerda

„Veres az ég alja, szél lesz” – időjósló mondókák nyomában Kisné Portik Irénnel

Ma, amikor a különféle alkalmazások akár percnyi pontossággal jelzik előre az esőt, vagy azt, hogy mikor süt ki a nap, a népi időjóslás több ezer éves következtetései már nem létfontosságúak, de egy könyv segít abban, hogy mégse menjenek feledésbe.

„Veres az ég alja, szél lesz” – időjósló mondókák nyomában Kisné Portik Irénnel
2025. december 31., szerda

Tűzijátékkal és koncerttel búcsúztatják az óévet Gyergyószentmiklóson

Idén is a főtéren, a központi parkban rendezik meg Gyergyószentmiklóson a szabadtéri szilveszteri ünnepséget. A szervezők közös óévbúcsúztatóra és újévköszöntésre várják a helyieket és az ide látogatókat koncerttel és éjféli tűzijátékkal.

Tűzijátékkal és koncerttel búcsúztatják az óévet Gyergyószentmiklóson
Hirdetés