Fűtenek Gyergyószentmiklóson

Csütörtökön a város mindhárom lakónegyedében beindultak a lépcsőházi hőcserélő modulok, elkezdődött a fűtésszezon. Elvileg mindenhol kimelegedhettek a fűtőtestek, de kivételek persze vannak.

Gergely Imre

2012. október 11., 19:082012. október 11., 19:08

2012. október 11., 20:152012. október 11., 20:15

Amint azt Balogh Katalin, az E-Star sajtószóvivője közölte, számos lépcsőházban a lakók kérésére nem indították el a fűtést, és arra is sok példa van, hogy a modulok átállítására érkező szakemberekkel közölték, még nem fáznak, várjanak a szolgáltatás elindításával.Egyelőre napi tíz órán át fűtenek, azaz reggel 5 és délelőtt 10, illetve 17 és 22 óra között. Előfordulhat, hogy egyes lakrészekben nem működik a szolgáltatás: ennek két oka lehet, vagy meghibásodás, dugulás van a belső, lépcsőházi rendszeren, vagy pedig a szomszédok kérésére nem fűtenek.
Ilyen esetekben az E-Star azt javasolja, az érintett lakók érdeklődjenek a szomszédoknál, hogy a többi lakrészben van-e meleg, illetve, hogy történt-e ilyen „fűtéshalasztó” jellegű kérés. Ha kiderül, hogy máshol meleg van, akkor a legelső lépés a rendszer légtelenítése. Általában a negyedik emeleti lakóknál van erre megfelelő csap, és javasolt, hogy amíg minden fűtőtest rendben fel nem melegedik, nyissák meg a légtelenítő csapokat, kiengedve a csövekben keletkezett és a forró fűtővizet elzáró levegőbuborékokat.

Érdemes a szomszédságnál érdeklődni egy másik okból is, hiszen nem egy esetben az is előfordult, hogy egy első vagy második emeleti lakó már elég meleget érzett lakásában, és egyszerűen saját kezűleg kikapcsolta a bárki által hozzáférhető lépcsőházi modult, így a magasabb emeletekre el sem juthatott a meleg. Mindenesetre, ha bármi rendellenességet észlel a lakó, forduljon az E-Star diszpécserszolgálatához a 0266–363595-ös telefonszámon.

Lehet kérni a kikapcsolást, vagy a hosszabb ideig való fűtést is

Balogh Katalin közölte, van lehetőség arra, hogy a lakók kérésére a reggeli és esti fűtésidőszakot hosszabbítsák vagy csökkentsék, esetleg kikapcsolják, amíg hidegebbek lesznek, hiszen az időtartam a modulokon beállítható. A kérést írásban kell benyújtani az E-Star Szabadság téri székhelyén. Ha nincs ilyen jellegű kérés, akkor egyelőre marad a reggeli és esti 5–5 órás szolgáltatás. Amennyiben az időjárás változik, több napos felmelegedés lesz, akkor leállítják a fűtést. Ugyanígy, ha a tél közeledtével jelentősebb lehűlés következik, a szolgáltatás időtartamát meghosszabbítják. A gyergyószentmiklósi távhőrendszerre csatlakozott közintézmények közül egyesek a fűtés elindítását, mások halasztást kértek, így van, ahol kimelegedtek a fűtőtestek, máshol pedig nem.

Az ANL-tömbházakban még nincs meleg

A két Virág negyedi ANL-tömbház esetében szó volt arról, hogy a többi lakótömbhöz hasonlóan az E-Star hálózatára kapcsolják a fűtésrendszerüket. Ez azonban nem történt meg, így ott továbbra is az épületek saját, gázzal működő kazánjaival fűtenek. Pontosabban még nem, mert nem kapcsolták be a kazánokat. Az ott lakók elmondták, egyelőre nem is igényik.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. január 15., csütörtök

Bement érdeklődni és kiderült: 125 százalékkal drágult a házadója

Noha hosszú sorok nem alakultak ki, folyamatos a forgalom a gyergyószentmiklósi polgármesteri hivatal adóosztályának pénztáránál. Január 15-től lehet befizetni a 2026-os évi helyi adókat.

Bement érdeklődni és kiderült: 125 százalékkal drágult a házadója
Hirdetés
2026. január 15., csütörtök

Gálaműsorral ünneplik Ditróban a Magyar Kultúra Napját

Idén is ünnepi gálaműsorral köszöntik a Magyar Kultúra Napját a Gyergyói-medencében. Az eseménynek ezúttal a ditrói Kőrösi Csoma Sándor Művelődési Ház ad otthont január 18-án, vasárnap 18 órától.

Gálaműsorral ünneplik Ditróban a Magyar Kultúra Napját
2026. január 12., hétfő

Folytatódnak a Tarisznyás estek Gyergyószentmiklóson

Idén is folytatják a Tarisznyás-estek sorozatát Gyergyószentmiklósón a Tarisznyás Márton Múzeumban.

Folytatódnak a Tarisznyás estek Gyergyószentmiklóson
2026. január 10., szombat

A fiatalok éve Gyergyóban: mit hoz az ifjúsági fővárosi cím?

Gyergyószentmiklós viseli Magyarország külhoni ifjúsági fővárosa címet idén, amelyet Cegléd testvérvárossal párban nyert el. A kitüntetéssel járó 100 millió forintos támogatás konkrét fejlesztéseket hoz: például ifjúsági központ épül.

A fiatalok éve Gyergyóban: mit hoz az ifjúsági fővárosi cím?
Hirdetés
2026. január 07., szerda

Kigyulladt a salamási rendőrség tetőzete – frissítve

Súlyos tűzesethez riasztották a tűzoltókat: Salamáson lángra kapott a helyi rendőrőrs épülete. A tűz az épület tetőszerkezetét és a manzárdot érinti, mintegy 200 négyzetméteres felületen.

Kigyulladt a salamási rendőrség tetőzete – frissítve
2026. január 07., szerda

Istállótűz Gyergyóremetén: mintegy 500 négyzetméteren pusztítottak a lángok

Egy lángoló mezőgazdasági épülethez riasztották szerdán reggel a tűzoltókat Gyergyóremetére: egy nagyméretű istálló gyulladt ki egy farmon. Szerencsére sem emberi sérülés nem történt, sem állatokban nem esett kár.

Istállótűz Gyergyóremetén: mintegy 500 négyzetméteren pusztítottak a lángok
2026. január 06., kedd

Javuló céges, romló lakossági adófizetés Gyergyószentmiklóson

A lakosság kisebb arányban volt jó adófizető, a cégeknél viszont jelentős adósságcsökkenés történt 2025-ben Gyergyószentmiklóson. A 2026-os évre vonatkozó helyi adók és illetékek befizetése január 15-től lehetséges a városban.

Javuló céges, romló lakossági adófizetés Gyergyószentmiklóson
Hirdetés
2026. január 04., vasárnap

A vendégek fizetnek, a város profitál: új lendületet adnának a gyergyói turizmusnak

Turisztikai Desztináció Menedzsment alapításával tenné ismertebbé, vonzóbbá a városi és gyilkostói vendéglátóhelyeket, valamint a turisztikai kínálatot Gyergyószentmiklós. Az új évtől bevezetett idegenforgalmi illeték teremti meg ehhez az alapot.

A vendégek fizetnek, a város profitál: új lendületet adnának a gyergyói turizmusnak
2026. január 03., szombat

Fa dőlt az útra Gyergyószentmiklós és Gyilkostó között – frissítve

Teljesen lezárták a forgalmat a 12C jelzésű országút Gyergyószentmiklós és Gyilkostó közötti szakaszán szombat reggel, miután az erős havazás miatt az úttestre dőlt egy fa.

Fa dőlt az útra Gyergyószentmiklós és Gyilkostó között – frissítve
2026. január 01., csütörtök

Egészséges kisfiú Gyergyószentmiklós idei elsőszülöttje

Császármetszéssel segítették a világra az év első újszülöttjét a gyergyószentmiklósi kórházban. A kisfiú és édesanyja is egészségesek.

Egészséges kisfiú Gyergyószentmiklós idei elsőszülöttje
Hirdetés