
Fotó: Fuss Neki! Gyergyó
Negyedik alkalommal szervezik meg a Fuss Neki! Gyergyó adománygyűjtő akciót, amelynek fő eseményét, vagyis a vállalt távok teljesítését szeptember 27-én tartják. A civil szervezetek keddtől egészen augusztus 4-ig jelentkezhetnek projektjeikkel.
2025. július 16., 08:302025. július 16., 08:30
Közeledik az újabb Fuss Neki! Gyergyó, a térség legnagyobb közösségi adománygyűjtő akciója, amely negyedik alkalommal mozgósítja a közösséget jó ügyek támogatására. Az esemény központi napja szeptember 27-én lesz, de a felkészülés már most kezdetét veszi:
A regisztrációt háromhetes nagykövettoborzás, majd négyhetes adománygyűjtési időszak követi. A szervezők azt szeretnék, hogy minél több helyi projekt kaphasson esélyt a megvalósulásra, ezért idén fokozottan támogatják a nagyköveteket és szervezeteket a kampány során – mondta el Elekes István, a szervező Műhely Egyesület vezetője.
Újdonság idén, hogy július 24-én 18 órától a Műhely Egyesület irodájában (Gyergyószentmiklós, Szabadság tér) műhelymunkát szerveznek Az ötlettől a változásig címmel. Ennek célja, hogy segítséget nyújtson a szervezeteknek egy jól felépített, hatékony Fuss Neki! projekt megtervezésében. Az elmúlt évek alapján azt a következtetést lehetett levonni, hogy a tényleg jó projektek sikeresek, a kevésbé jól megírt projektek, (amelyen nem látszik a változás valódi lehetősége), nem kaptak elég támogatást – mutatott rá Elekes.
A projektek többsége már megvalósult, mások – mint például a Szent Miklós plébánia útszéli keresztfelújító programja – jelenleg is folyamatban vannak.
Fotó: Fuss Neki! Gyergyó
A legjobb adománygyűjtő a Gyergyószárhegyi Önkéntes Tűzoltóaalakulat volt, amely
A szervezők szerint ez példaértékű lehet más községek számára is, ahol egyelőre még alig van érdeklődés. Szárhegy esete is bizonyítja: ahol van akarat és szervezettség, ott komoly eredmények születnek.
A Fuss Neki! Gyergyó hivatalos weboldala már működik, itt lehet regisztrálni és bővebb információhoz jutni a kampányról.
Zenével, színházzal, társasjátékokkal, sporttal és tánccal búcsúztatják a nyarat szeptember 25-én és 26-án Gyergyószentmiklóson. A Tarisznyás Márton Múzeum udvarán izgalmas programokkal köszön el Nyári Ifjúsági Színpad.
Tűz ütött ki egy raktárépületben Gyergyószentmiklóson, a helyszínre nagy erőkkel szálltak ki a tűzoltók, csütörtökön délután.
Közzétette a sportszervezeteknek szóló, 300 ezer lejes pályázati kiírását Gyergyószentmiklós önkormányzata. A támogatásból többek között a helyi sportélet fejlesztését, valamint a tömeg- és versenysport népszerűsítését finanszírozhatják.
Több pályázathoz és fejlesztéshez szükséges határozattervezetet is elfogadott Gyergyószentmiklós önkormányzati képviselő-testülete szerdai rendkívüli ülésén. Napelemes rendszer épül a kórháznál, és digitalizálják a városháza működését.
Elindította a távfűtést Gyergyószentmiklóson a Hő-, Víz- és Csatornaszolgáltató Közmű (HVCSK). Három-négy nap alatt minden lépcsőházban kimelegednek a fűtőtestek. A lakókat kérik, hogy ellenőrizzék és légtelenítsék a rendszereket.
Készülnek a gyergyószentmiklósi Gábor Áron utcai Békény-híd felújítására, addig azonban sürgős beavatkozásra van szükség. A járda egy része megroggyant, a korlát pedig eltört és kidőlt. A balesetveszélyes szakaszon jönnek most javítások.
A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső történész új kötete, amelynek bemutatóját szeptember 23-án, szerdán 18 órától tartják a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár emeleti termében.
Zajlik az esővíz-elvezető rendszer kiépítése a Gyilkostó úton, ezzel elkezdődött a Mobilitás 2 városfejlesztési projekt megvalósítása Gyergyószentmiklóson. A nagyobb útfelbontással járó munkálatoknak csak tavasszal kezdenek neki.
Műemlékké nyilvánítaná és eredeti jellegében őrizné meg a Gyergyószárhegy határában lévő, legalább százéves fedeles Maros-hidat a község önkormányzata. A híd mostani állapota miatt azonban már omlásveszélyre figyelmeztető táblát is kihelyeztek.
Több mint ötszáz önkéntes ragadott kesztyűt és szemeteszsákot, hogy megtisztítsa Gyergyószentmiklós közterületeit és környékét. Ez rekord, soha ilyen sokan nem mozdultak meg itt ilyen ügyért. Huszonöt köbméter szeméttől szabadították meg a várost.
szóljon hozzá!