A hátrányos helyzetű fiataloknak a munkahelykeresésben, az elhelyezkedésben nyújt segítséget az a program, amelynek részeként hétfőn foglalkoztatási központot avattak Gyergyószentmiklóson. Bár a rendszer hasonló a munkaerő-közvetítő ügynökségekéhez, az iroda ennél többet nyújt a hozzá forduló fiataloknak.
2015. június 22., 22:482015. június 22., 22:48
2015. június 22., 22:492015. június 22., 22:49
A gyergyószentmiklósi központ hétfői avatóján elhangzott: vannak ugyan civil kezdeményezések, amelyek a fogyatékkal élő fiatalok foglalkoztatását célozzák, és vannak úgynevezett védett műhelyek, ahol ezek a fiatalok dolgozhatnak, de felzárkózásuk szempontjából ezek csupán egy-egy kisebb lépcsőfokot jelentenek.
„Az integráció ez esetben azt jelenti, hogy ezek a személyek is, ugyanúgy mint a többi ember, munkaközösségben dolgozzanak, egészséges emberekkel körülvéve elfogadottá váljanak” – fogalmazott a megnyitón Elekes Zoltán, a gyermekvédelmi vezérigazgatóság vezetője. Felméréseken alapuló tapasztalatokra hivatkozva mondta el, hogy vannak cégvezetők, akik szívesen alkalmaznának hátrányos helyzetű személyeket, kifogásolják viszont, hogy a meghirdetett állásokra ilyen személyek nem jelentkeznek. Másfelől a munkát kereső sérültnek, a gyermekvédelmi rendszerből kikerülő fiatalnak bátorításra, támogatásra van szüksége – az akadályok elhárításában lesz mindkét fél segítségére az új központ.
A gyergyószentmiklósi iroda az Ápoló és Gondozó Központ épületének új szárnyában nyílt. A központ munkatársai – Kovács Emőke és Nagy Réka – többhetes képzéssorozaton készültek fel a rájuk váró munkára. Feladatuk lesz, hogy az előzetesen bevont és képességfelmérésen átesett fiatalokkal közösen kidolgozzák a személyre szóló tervet az illető jövőbeni elképzeléseivel. Ha szükséges, a fiatalokat felkészítőre, képzésre javasolják, amire lehetőség van a program keretében. A központ munkatársainak feladata továbbá felvenni a kapcsolatot a lehetséges munkaadókkal, felkészíteni őket az esetleges előítéletek leküzdésére. A munkahely megszerzése után is figyelemmel kísérik a fiatalokat, szükség esetén segítve beilleszkedésüket.
„Arra fogunk törekedni, hogy minél jobban megismerjük a hozzánk fordulókat, feltérképezzük képességeiket, készségeiket, korlátaikat, és meghatározzuk azokat a felületeket, amit fejleszteni kell. A munkavállalói profil kidolgozása után fogjuk megkeresni a szükségleteiknek, igényeiknek, képességeiknek megfelelő munkahelyet. Irodánk egyik fontos szolgáltatása lesz a betanítás, vagyis a munkahelyi gyakorlat. Segíteni fogunk a munkafázisok, a feladatok elsajátításában, a zökkenőmentes beilleszkedésben. A későbbiek során pedig a munkahelyen esetlegesen adódó problémák orvoslását, megoldását is segítjük. Biztosítjuk a folyamatos kontrollt és problémamegoldást” – részletezte a központ tevékenységét Kovács Emőke.
A megnyitón felszólalók leszögezték, a program akkor lesz sikeres, ha a helyi cégek, intézmények nyitottsággal kezelik, partnerként csatlakoznak a kezdeményezéshez.
Más lesz a 2025–2026-os szezon a Gyergyószentmiklósi Műjégpályán, mivel a Gyergyói Hoki Klub felnőttcsapata, valamint az U21, U18 és U16 korosztályok Gyergyóremetére költöznek. A jég azonban így sem marad üresen: a jégpálya hétfőn indítja az új szezont.
Komoly változásra készülnek a szociális juttatások terén Gyergyószentmiklóson: a következő tanácsülésen dönthetnek arról, hogy csak azok részesüljenek a különféle juttatásokból, akik minden helyi adót és bírságot kifizettek.
Holtan találták meg azt a 72 éves, maroshévizi férfit, aki július 26-án önként távozott otthonából, majd nagy erőkkel keresték többek között rendőrök, csendőrök és önkéntesek is.
Zajlanak a nyári karbantartási munkálatok a gyergyószentmiklósi tanintézményeknél. A Szakinál az iskolaépület felújításával jól haladnak, a bentlakással kevésbé. A Salamonnak is várnia kell még a régi műhelyépület bontására.
Elkezdték a központi park körüli parkolók felújítását Gyergyószentmiklóson, ami egy újabb lépés a fizetéses parkolás újbóli bevezetéséhez.
Elindult az a civil szervezetek programjait népszerűsítő nagykövetek regisztrációja, a negyedik Fuss NEKI! Gyergyó adománygyűjtő mozgalomhoz. 27 szervezet összesen Ötszázezer lejnyi támogatás megszerzését tűzte ki célul.
Gyergyószentmiklós több utcájában és a lakónegyedekben is csatornázási munkálatok zajlanak augusztus folyamán. Ezek időszakos forgalomkorlátozással is járnak.
Engedély nélküli árusítóhelyet számoltak fel kedden a Gyilkos-tó partján. Az önkormányzat polgármesteri rendelet alapján távolíttatta el a természetvédelmi övezetbe jogtalanul kihelyezett büfékocsit, amely egy stég közelében működött.
Folyamatosan mozgásban lenni, vagy nyugisan ellazulni? Sok embernek dilemmája lehet ezekben a napokban Gyergyószentmiklóson. Az Egyfeszt élménykínálatával nem egyszerű a lépést tartani. De bármi a döntés, a végeredmény csak jó lehet.
Elrajtolt az Egyfeszt összművészeti fesztivál idei kiadása csütörtökön Gyergyószentmiklóson. Már az első napon benépesültek a rendezvény helyszínei, az események java pedig még csak most jön.
szóljon hozzá!