Fogathajtó világbajnokságon indul Pál Attila

Hetedik világbajnokságán rajtol Pál Attila. A gyergyóalfalvi fogathajtó Románia válogatottjának tagjaként versenyez Fábiánsebestyénben. A korábbi sikertelen világbajnokságok után most megmutatná, hogy mire is képes valójában.

Gergely Imre

2015. szeptember 09., 11:372015. szeptember 09., 11:37

2015. szeptember 09., 11:532015. szeptember 09., 11:53

 


Most sikerülnie kell annak, ami eddig valahogy sosem jött össze – mondta Pál Attila, aki maga sem érti, miért maradt el a világbajnokságokon mutatott teljesítménye attól, amit igazából tud. 2009-ben egy héttel a világbajnokság előtt éppen Magyarországon rangos nemzetközi versenyt nyert, egy másik világbajnokság előtt pedig Hollandiában lett bronzérmes, több korábbi világbajnokot is maga mögé utasítva.

A legfontosabb versenyen mégsem jött ki a lépés. Hibák következtek, és ezzel a vártnál gyengébb helyezések. Reméljük, most ez az átok megtörik, s végre sikerül bizonyítani – ezt reméli a többszörös országos bajnok fogathajtó.

A felkészülés jól sikerült

Pál Attila ezúttal nem állt rajthoz a világbajnokságot közvetlenül megelőzően, de a nyár elején két jelentős nemzetközi megmérettetésen is kipróbálta magát. A szlovéniai Lipicán és a magyarországi Mezőhegyesen nem a dobogó, nem a győzelem volt a legfontosabb, hanem az, hogy biztos, stabil versenyzéssel, hiba nélkül teljesítsen, és ezzel megszerezze azokat az értékelési pontokat, amelyek az új szabályzat értelmében a világbajnoki részvételhez szükségesek. A világbajnokság szeptember 9. és 13. között Fábiánsebestyénben zajlik. A helyszín előnyös a a romániai versenyzőknek, hiszen viszonylag közel van, nem kell ezer kilométereket utaztatni a lovakat, és egyébként is jól ismert a mieink számára.

Cél az élmezőny

Románia fogathajtó válogatottjában idén Pál Attila mellett Rákóczi Gergő és Barta Eduárd szerepel, egyéniben pedig még Pop Paul és Babó Kálmán áll rajthoz. A cél legalább megőrizni a legutóbbi helyezést, amikor a felvidéki Kistapolcsányban kilencedik lett a válogatott.

Pál Attila önmagától elvárja, hogy mindhárom versenyszámban segítse a csapatot. A szabályzat szerint ugyanis mindhárom hajtó versenyez, de csak a két legjobb eredményt veszik figyelembe. Pál úgy gondolja, hogy maratonban és akadályhajtásban tud igazán hozzátenni a csapat eredményéhez. Magyarországon hagyományosan szűkebb akadályokat alakítanak ki a pályákon, és ez kedvező, hiszen kisebb termetű lovakkal könnyebb bevenni a kanyarokat. A három lipicai, Lédi, Titán és Titusz éppen az ilyen akadályokban tud jól teljesíteni – magyarázta Pál Attila. Számára ez egyébként már a hetedik világbajnokság, eddig ötször kettes fogatot, egyszer négyest hajtott.  

A magyarok a nagy esélyesek

Mindenki nyerni szeretne a világbajnokságon, de a magyarországi hajtók a verseny nagy esélyesei. A Lázár testvérek, Vilmos és Zoltán két éve arany- és bronzérmesek voltak, és a válogatott is az élen végzett. Ezt hazai környezetben természetesen szeretnék megismételni, és ők is a legnagyobb esélyesek – mondta el Pál Attila. Ő szeretné kihozni a maximumot magából és lovaiból, aztán majd kiderül, hogy az mennyire lesz elég a hetven fogatot felvonultató mezőnyben. Akik itthonról követnék a verseny eseményeit, azok a fogatverseny.hu oldalon láthatják a fábiánsebestyéni versenyt.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 21., hétfő

Idén csak ott dolgoznak, ahol még a tél előtt helyre tudják állítani az utat

Zajlik az esővíz-elvezető rendszer kiépítése a Gyilkostó úton, ezzel elkezdődött a Mobilitás 2 városfejlesztési projekt megvalósítása Gyergyószentmiklóson. A nagyobb útfelbontással járó munkálatoknak csak tavasszal kezdenek neki.

Idén csak ott dolgoznak, ahol még a tél előtt helyre tudják állítani az utat
Hirdetés
2026. szeptember 20., vasárnap

Műemlékké nyilvánítva mentenék meg a szárhegyi fedeles hidat

Műemlékké nyilvánítaná és eredeti jellegében őrizné meg a Gyergyószárhegy határában lévő, legalább százéves fedeles Maros-hidat a község önkormányzata. A híd mostani állapota miatt azonban már omlásveszélyre figyelmeztető táblát is kihelyeztek.

Műemlékké nyilvánítva mentenék meg a szárhegyi fedeles hidat
2026. szeptember 18., péntek

Rekord Gyergyószentmiklóson: soha ilyen sokan nem szedtek szemetet

Több mint ötszáz önkéntes ragadott kesztyűt és szemeteszsákot, hogy megtisztítsa Gyergyószentmiklós közterületeit és környékét. Ez rekord, soha ilyen sokan nem mozdultak meg itt ilyen ügyért. Huszonöt köbméter szeméttől szabadították meg a várost.

Rekord Gyergyószentmiklóson: soha ilyen sokan nem szedtek szemetet
2026. szeptember 18., péntek

Benzinnel próbált tüzet gyújtani, súlyosan megsérült egy 61 éves férfi

Súlyos égési sérüléseket szenvedett egy 61 éves férfi egy lakástűzben a Gyergyóvárhegy községhez tartozó Kalnács településen, csütörtök este. A férfit kórházba szállították.

Benzinnel próbált tüzet gyújtani, súlyosan megsérült egy 61 éves férfi
Hirdetés
2026. szeptember 17., csütörtök

Bérpótlékot kapnak a városháza alkalmazottai a számítógépes sugárzás miatt

Havi 170 lejes bérpótlékra jogosult októbertől a gyergyószentmiklósi polgármesteri hivatal valamennyi alkalmazottja a számítógépek által kibocsátott sugárzás miatt – derült ki a képviselő-testület csütörtöki ülésén, melyen több más kérdésről is szavaztak.

Bérpótlékot kapnak a városháza alkalmazottai a számítógépes sugárzás miatt
2026. szeptember 17., csütörtök

Egy gombnyomás, amely életet menthet – elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson

Elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson, így az idősek, a krónikus betegek és a fogyatékossággal élők ezentúl egyetlen gombnyomással segítséget kérhetnek. A kisjövedelmű igénylőktől az önkormányzat átvállalja a szolgáltatás havi költségét.

Egy gombnyomás, amely életet menthet – elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson
2026. szeptember 17., csütörtök

Közösen teszik tisztábbá Gyergyószentmiklóst

Ismét szemétgyűjtési akciót szerveznek Gyergyószentmiklóson. A Let’s Do It, Romania! országos hulladékgyűjtési mozgalom keretében zajló pénteki akcióra mindazokat várják, akik szeretnének hozzájárulni a város és környéke rendezettebbé tételéhez.

Közösen teszik tisztábbá Gyergyószentmiklóst
Közösen teszik tisztábbá Gyergyószentmiklóst
2026. szeptember 17., csütörtök

Közösen teszik tisztábbá Gyergyószentmiklóst

Hirdetés
2026. szeptember 16., szerda

Két rendhagyó kulturális esemény költözik a templomok falai közé Gyergyószentmiklóson

Folytatódik a gyergyószentmiklósi Nyári Ifjúsági Színpad programsorozata: két egymást követő estén, szeptember 19-én és 20-án, a város két temploma válik különleges előadások helyszínévé.

Két rendhagyó kulturális esemény költözik a templomok falai közé Gyergyószentmiklóson
2026. szeptember 16., szerda

Huszonnyolcadszor ünnepelnek a gazdák Gyergyóalfaluban

Immár 28. alkalommal szervezik meg Gyergyóalfaluban a Gazdanapot, amely az évek során a község egyik legfontosabb és legkedveltebb közösségi rendezvényévé nőtte ki magát. A szervezők ezer látogatót várnak szombaton a Réteskertben.

Huszonnyolcadszor ünnepelnek a gazdák Gyergyóalfaluban
2026. szeptember 14., hétfő

Nemcsak előadás lesz: kérdezni is lehet az orvosoktól

Interaktív egészségügyi panelbeszélgetéseket indít a gyergyószentmiklósi kórház és az Itthon Közösen a Holnapért Egyesület, hogy hiteles információkkal segítse a lakosságot a betegségek megelőzésében és az egészség megőrzésében.

Nemcsak előadás lesz: kérdezni is lehet az orvosoktól
Hirdetés