
Fotó: Baricz Tamás Imola
A felújítási munkálatok folyamatosak a gyergyószentmiklósi Kós Károly iskolához tartozó Pitypang óvodaközpontnál. A volt Orosz Kálmán iskolában korábban elkezdett beruházás munkálatait a fejlesztési minisztériumtól kapott 1 millió 108 ezer lejből valósítják meg. A terveket készítő és a kivitelezést is követő, felügyelő Larix Stúdió munkatársával, Madaras Péterrel beszélgettünk.
2015. július 06., 15:322015. július 06., 15:32
Az Orosz Kálmán néven ismert óvoda régi szárnya gyermekmegőrzőnek épült. Később iskola működött benne. Az új szárny a huszadik század elején készült el, ebben jelenleg három óvodai csoport kap helyet. Az eredeti rendeltetésének szeretnék visszaadni az épületet, és a város egyik legmodernebb óvodaközpontját alakítanák ki. A tervek szerint hat csoport fog működni az intézményben, melyhez nagy, rendezett udvar is tartozik.
A beruházást a Ghecomstar Kft. végzi. A felújítási terveket készítő Larix Studió mérnöke, Madaras Péter felügyeli a kivitelezést. „A beruházással megbízott cég folyamatosan dolgozik, jelenleg még a régi szárnyon, de mivel befejeződött az oktatás az új szárnyban, és átadták a kulcsokat a cégnek, így hamarosan átköltöznek a kivitelezéssel, és a nyílászárók cseréjével kezdik a munkálatot, majd a fűtésrendszer kialakítása következik. A korábbi tervet átalakítva lesz az épület fűtése megoldva, a belső rendszert a városi központi fűtésrendszerre csatlakoztatják. A munka a két szárnyon a tetők összeépítésével folytatódik, majd az újabb szárny szigetelésére kerül sor, hiszen ebbe a részbe tanévkezdésre vissza is kell költözzön az óvoda” – mondta Madaras Péter.
A tervek szerint készülnek már a csoporttermek, az irodahelyiségek, a közösségi terem és a kiegészítő helyiségek is. „Összesen lesz hat csoportterem, óvónői szoba, kötelező egészségügyi szoba, öltöző, a gyereklétszámnak megfelelő mellékhelyiségek, illetve a kétszintes óvodáknak kötelező módon előírt külső lépcsőt is kialakítanak, az emeleten pedig egy nagyobb közösségi terem kap helyet” – magyarázta Madaras Péter.
Mint megtudtuk, a régi szárnyban valószínű, hogy szeptemberben nem lehet elkezdeni az oktatást, amúgy év végén lenne az átadási határidő, ami valószínűleg tartható is. „Gombás fertőzés van a régi szárny egyik részében, ami elég különleges eljárást igényel, most ütötte fel a fejét, és erre egyrészt kezelési megoldást kell keresnünk, másrészt anyagi forrást is kell találni. Mihamarabb jelentést teszünk le, és valószínű a megyei tanács sürgősségi alapjánál fog a hivatal forrás keresni. Nem tett jót az épületnek, hogy huzamosabb ideje, több éve tart a felújítás, a fertőzött részen több helyen kell visszabontani falakat, lehet, hogy külső falat is, de egyelőre még nem látunk bele” – ismertette Madaras Péter.
Jelen pillanatban a régi szárnyban az ablakok cseréje, a falak külső vakolása zajlik. „Nem szigetelik le az épület e részét, hiszen vastag falai vannak, és homlokzata egy érték, vissza fogja kapni eredeti díszítését. Ez a szárny is két ütemben épült, legalábbis ez derül ki a vakolat minőségéből, van, ahol nagyon porlik, és olyan rész is, ami nagyon beázott, átázott” – tette hozzá a kivitelezést felügyelő cég munkatársa.
A 2011-ben elkezdett beruházásnak, az épület felújításának összértéke közel másfél millió lej, ebből már több mint 300 ezer lejre végezték el a munkálatokat korábban, a fennmaradó 1 millió 108 ezer lej folyósítására a Hargita Megye Tanácsa közbenjárásával a szerződést május folyamán a fejlesztési minisztériummal kötötte meg a város.
Zajlik az esővíz-elvezető rendszer kiépítése a Gyilkostó úton, ezzel elkezdődött a Mobilitás 2 városfejlesztési projekt megvalósítása Gyergyószentmiklóson. A nagyobb útfelbontással járó munkálatoknak csak tavasszal kezdenek neki.
Műemlékké nyilvánítaná és eredeti jellegében őrizné meg a Gyergyószárhegy határában lévő, legalább százéves fedeles Maros-hidat a község önkormányzata. A híd mostani állapota miatt azonban már omlásveszélyre figyelmeztető táblát is kihelyeztek.
Több mint ötszáz önkéntes ragadott kesztyűt és szemeteszsákot, hogy megtisztítsa Gyergyószentmiklós közterületeit és környékét. Ez rekord, soha ilyen sokan nem mozdultak meg itt ilyen ügyért. Huszonöt köbméter szeméttől szabadították meg a várost.
Súlyos égési sérüléseket szenvedett egy 61 éves férfi egy lakástűzben a Gyergyóvárhegy községhez tartozó Kalnács településen, csütörtök este. A férfit kórházba szállították.
Havi 170 lejes bérpótlékra jogosult októbertől a gyergyószentmiklósi polgármesteri hivatal valamennyi alkalmazottja a számítógépek által kibocsátott sugárzás miatt – derült ki a képviselő-testület csütörtöki ülésén, melyen több más kérdésről is szavaztak.
Elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson, így az idősek, a krónikus betegek és a fogyatékossággal élők ezentúl egyetlen gombnyomással segítséget kérhetnek. A kisjövedelmű igénylőktől az önkormányzat átvállalja a szolgáltatás havi költségét.
Ismét szemétgyűjtési akciót szerveznek Gyergyószentmiklóson. A Let’s Do It, Romania! országos hulladékgyűjtési mozgalom keretében zajló pénteki akcióra mindazokat várják, akik szeretnének hozzájárulni a város és környéke rendezettebbé tételéhez.
Folytatódik a gyergyószentmiklósi Nyári Ifjúsági Színpad programsorozata: két egymást követő estén, szeptember 19-én és 20-án, a város két temploma válik különleges előadások helyszínévé.
Immár 28. alkalommal szervezik meg Gyergyóalfaluban a Gazdanapot, amely az évek során a község egyik legfontosabb és legkedveltebb közösségi rendezvényévé nőtte ki magát. A szervezők ezer látogatót várnak szombaton a Réteskertben.
Interaktív egészségügyi panelbeszélgetéseket indít a gyergyószentmiklósi kórház és az Itthon Közösen a Holnapért Egyesület, hogy hiteles információkkal segítse a lakosságot a betegségek megelőzésében és az egészség megőrzésében.
szóljon hozzá!