Farsangtemetés Gyergyóban

Kevesebb mint egy hét van még hátra a féktelen mulatozások, eszem-iszomok időszakából, ezt a pár napot használják ki a régi farsangi szokások felelevenítésére a hagyományőrző csoportok. A Gyergyói-medence településeinek többségében hétvégén rendeznek farsangtemetést, bálokat, vannak helyek, ahol a tél jelképét, a bábut húshagyó kedden égetik el.

Pethő Melánia

2013. február 05., 17:492013. február 05., 17:49

2013. február 05., 18:212013. február 05., 18:21

A gyergyószentmiklósiak február 10-én, vasárnap nézhetik végig Cibere vajda és Konc király küzdelmét. Akárcsak az előző években, most is a Szent Miklós-templomtól indul a farsangi felvonulás, a délelőtti szentmisét követően, fél tizenkettőkor. A főtéren átvonuló menetet a barantások, valamint Cibere vajda és Konc király csapata vezeti, a Népművészeti Alkotóház udvarán nézhető meg a farsangtemető ceremónia.

Hétfőn, február 11-én délután 5 órára a művelődési ház előterébe várják az érdeklődőket, itt kerül sor a Télűző maszkok című pályázat kiállítására és díjazására. Ezt követően hat órától a gyerekek, nyolctól pedig a felnőttek számára szerveznek táncházat a stúdióteremben. Az esemény házigazdái: Ségercz Ferenc és Gáspár Judit, a talpalávalót a Fabatka trió biztosítja.

Szárhegyen nagybőgőt temetnek

Szárhegyen is vasárnap tartják a farsangbúcsúztatót. Itt a nagybőgő kapja a főszerepet, a hangszert siratják, búcsúztatják, majd eltemetik, ezzel vetve jelképesen véget a mulatozások időszakának. A Cika Hagyományőrző Csoport tagjai által bemutatásra kerülő Bőgőtemetés idén a falu alszegi részében lesz megtekinthető, a templomtól délelőtt fél tizenegykor induló menet első megállója a papi lak előtti tér.

A délután 5 óráig tervezett falujárás során alszeg utcáinak egy-egy megállóhelyén siratják, majd földelik el a mulatozások egyik fő kellékét, a nagybőgőt.

Remete és Ditró együtt farsangol

A remeteiek is farsangtemetésre készülnek; a néptáncosok és önkéntes fiatalok közel 70 fős csoportja a szomszédos Ditró hagyományőrzőivel közösen ünnepel. A másfél órásra tervezett eseménysort ezúttal a község csutakfalvi részén mutatják be, ezután pedig Ditróba vonul át a nagy csapat, itt a falu alszegi részén zajlik a farsangi bolondozás.

A ditróiak hamvazószerdán nézhetik meg a „törökök ördögtáncát”, amit bábuégetéskor járnak el a helyi hagyományőrző csoport tagjai. A tél jelképének elégetésére a művelődési ház parkolójában kerül sor, ezt megelőzően a felszegi Kárpát utcából indul a vidám temetési menet.

Táncmulatságokkal ünnepelnek

Farsangi bálra várják a mulatni vágyó alfalviakat február 9-én, szombaton. A Petőfi Sándor Művelődési Házban este 8 órától kezdődő eseményen a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes műsorát is megtekintheti a közönség, a bál jó hangulatáról pedig a Melody Band gondoskodik. A mulatságra, melyen vacsorát is felszolgálnak, 20 lejbe kerül a belépés, ebből 10 százalékos kedvezményt kapnak azok a személyek, akik jelmezbe öltöznek.

Gyergyóújfaluban is bállal búcsúztatják a farsangot; a helyi művelődési házba vasárnap este 7 órától várják a résztvevőket. Ezt megelőzően télűző szertartásra kerül sor, a helyi hagyományőrzők reggel 9 órától kezdődő falujárása a farsangtemetés szokásait eleveníti fel. A bábut húshagyó kedden, a 11 órás szentmisét követően égetik el.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 24., csütörtök

Lángok csaptak fel egy gyergyószentmiklósi raktárépületben

Tűz ütött ki egy raktárépületben Gyergyószentmiklóson, a helyszínre nagy erőkkel szálltak ki a tűzoltók, csütörtökön délután.

Lángok csaptak fel egy gyergyószentmiklósi raktárépületben
Hirdetés
2026. szeptember 24., csütörtök

Háromszázezer lejre pályázhatnak a gyergyószentmiklósi sportszervezetek

Közzétette a sportszervezeteknek szóló, 300 ezer lejes pályázati kiírását Gyergyószentmiklós önkormányzata. A támogatásból többek között a helyi sportélet fejlesztését, valamint a tömeg- és versenysport népszerűsítését finanszírozhatják.

Háromszázezer lejre pályázhatnak a gyergyószentmiklósi sportszervezetek
2026. szeptember 23., szerda

Napelemes rendszer a kórháznak, digitalizáció a városházán

Több pályázathoz és fejlesztéshez szükséges határozattervezetet is elfogadott Gyergyószentmiklós önkormányzati képviselő-testülete szerdai rendkívüli ülésén. Napelemes rendszer épül a kórháznál, és digitalizálják a városháza működését.

Napelemes rendszer a kórháznak, digitalizáció a városházán
2026. szeptember 23., szerda

Vasárnap még napoztunk, szerdán pedig elindult a távfűtés Gyergyószentmiklóson

Elindította a távfűtést Gyergyószentmiklóson a Hő-, Víz- és Csatornaszolgáltató Közmű (HVCSK). Három-négy nap alatt minden lépcsőházban kimelegednek a fűtőtestek. A lakókat kérik, hogy ellenőrizzék és légtelenítsék a rendszereket.

Vasárnap még napoztunk, szerdán pedig elindult a távfűtés Gyergyószentmiklóson
Hirdetés
2026. szeptember 22., kedd

Veszélyessé vált a Békény-híd járdája, még a felújítás előtt ideiglenesen biztonságossá kell tenni

Készülnek a gyergyószentmiklósi Gábor Áron utcai Békény-híd felújítására, addig azonban sürgős beavatkozásra van szükség. A járda egy része megroggyant, a korlát pedig eltört és kidőlt. A balesetveszélyes szakaszon jönnek most javítások.

Veszélyessé vált a Békény-híd járdája, még a felújítás előtt ideiglenesen biztonságossá kell tenni
2026. szeptember 22., kedd

A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső

A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső történész új kötete, amelynek bemutatóját szeptember 23-án, szerdán 18 órától tartják a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár emeleti termében.

A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső
2026. szeptember 21., hétfő

Idén csak ott dolgoznak, ahol még a tél előtt helyre tudják állítani az utat

Zajlik az esővíz-elvezető rendszer kiépítése a Gyilkostó úton, ezzel elkezdődött a Mobilitás 2 városfejlesztési projekt megvalósítása Gyergyószentmiklóson. A nagyobb útfelbontással járó munkálatoknak csak tavasszal kezdenek neki.

Idén csak ott dolgoznak, ahol még a tél előtt helyre tudják állítani az utat
Hirdetés
2026. szeptember 20., vasárnap

Műemlékké nyilvánítva mentenék meg a szárhegyi fedeles hidat

Műemlékké nyilvánítaná és eredeti jellegében őrizné meg a Gyergyószárhegy határában lévő, legalább százéves fedeles Maros-hidat a község önkormányzata. A híd mostani állapota miatt azonban már omlásveszélyre figyelmeztető táblát is kihelyeztek.

Műemlékké nyilvánítva mentenék meg a szárhegyi fedeles hidat
2026. szeptember 18., péntek

Rekord Gyergyószentmiklóson: soha ilyen sokan nem szedtek szemetet

Több mint ötszáz önkéntes ragadott kesztyűt és szemeteszsákot, hogy megtisztítsa Gyergyószentmiklós közterületeit és környékét. Ez rekord, soha ilyen sokan nem mozdultak meg itt ilyen ügyért. Huszonöt köbméter szeméttől szabadították meg a várost.

Rekord Gyergyószentmiklóson: soha ilyen sokan nem szedtek szemetet
2026. szeptember 18., péntek

Benzinnel próbált tüzet gyújtani, súlyosan megsérült egy 61 éves férfi

Súlyos égési sérüléseket szenvedett egy 61 éves férfi egy lakástűzben a Gyergyóvárhegy községhez tartozó Kalnács településen, csütörtök este. A férfit kórházba szállították.

Benzinnel próbált tüzet gyújtani, súlyosan megsérült egy 61 éves férfi
Hirdetés