
Fotó: Barabás Ákos
Tizenhárom anyajuh és bárány esett áldozatául a farkasok „látogatásának” az egyik tekerőpataki gazdaságban. Az eset még csütörtökön éjjel történt. A károsult gazda arra számít – jó esetben – négy év múlva ha kártérítésben részesül.
2016. szeptember 05., 19:162016. szeptember 05., 19:16
2016. szeptember 05., 19:452016. szeptember 05., 19:45
Kizárt, hogy egy magányos farkas pusztította a birkákat, a nyomokból az látszik, hogy legalább két vagy három ragadozó tört be a kertbe – állapítja meg a pusztítást látva, a károsult Fórika Tibor. A tekerőpataki faluszélen található kertben 13 juh és bárány volt. Egy sem maradt életben.
A gazdaságban másnap reggel már csak tíz birkatetemet találtak, két állat pedig később, a nap folyamán szenvedett ki, míg egy juhnak nyoma veszett. Fórika elmondta, a helyszínen három éve tartja a nyári hónapokban a juhai egy részét, korábban nem történt hasonló vadtámadás. Pásztor vagy más ember nem volt az állatok mellett, a kutya valószínűleg nem szállt szembe a vadállatokkal. De legalább azt nem ölték meg.
Fórika számításai szerint a jelenlegi árak mellett körülbelül 3000 lej az elpusztított állatok értéke. A kárról bejelentést tettek az újfalvi községházán. Az illetékesek a helyszíni szemle során felmérték a kárt, 200 lejes kártérítést ítéltek meg egy felnőtt juh és 120 lejt egy bárány után. Nagy kérdés viszont, hogy mikor lesz ebből készpénz. A gazda úgy tudja, mostanában fizetik azokat a kártérítéseket, amelyek a négy évvel ezelőtti vadkárok után járnak a károsult gazdáknak. Ha pedig négy év múlva fizetnek, annak nagy értelme nincs, ahogy ő fogalmaz: „ennyi idő alatt az a pénz megeszi saját magát”. Hozzátette, úgy számolt, a három éve beindított gazdasága jövőre éri el, hogy nem lesz ráfizetéses. Ha azonban ilyen károkkal találkozik, akkor kérdőjeles, hogy érdemes-e ezzel foglalkozni. Nem csoda, hogy egyre többen hagynak fel a mezőgazdasággal – mondja.
Mivel a farkas védett állat, korántsem egyszerű engedélyt szerezni a károkat okozó állatok kilövésére. Az illetékes vadászegyesület is megállapította a vadkár tényét, de ennél többet nem nagyon tehetnek. A térségben erre az évre már nincs kilövési keret.
Idén is folytatják a Tarisznyás-estek sorozatát Gyergyószentmiklósón a Tarisznyás Márton Múzeumban.
Gyergyószentmiklós viseli Magyarország külhoni ifjúsági fővárosa címet idén, amelyet Cegléd testvérvárossal párban nyert el. A kitüntetéssel járó 100 millió forintos támogatás konkrét fejlesztéseket hoz: például ifjúsági központ épül.
Súlyos tűzesethez riasztották a tűzoltókat: Salamáson lángra kapott a helyi rendőrőrs épülete. A tűz az épület tetőszerkezetét és a manzárdot érinti, mintegy 200 négyzetméteres felületen.
Egy lángoló mezőgazdasági épülethez riasztották szerdán reggel a tűzoltókat Gyergyóremetére: egy nagyméretű istálló gyulladt ki egy farmon. Szerencsére sem emberi sérülés nem történt, sem állatokban nem esett kár.
A lakosság kisebb arányban volt jó adófizető, a cégeknél viszont jelentős adósságcsökkenés történt 2025-ben Gyergyószentmiklóson. A 2026-os évre vonatkozó helyi adók és illetékek befizetése január 15-től lehetséges a városban.
Turisztikai Desztináció Menedzsment alapításával tenné ismertebbé, vonzóbbá a városi és gyilkostói vendéglátóhelyeket, valamint a turisztikai kínálatot Gyergyószentmiklós. Az új évtől bevezetett idegenforgalmi illeték teremti meg ehhez az alapot.
Teljesen lezárták a forgalmat a 12C jelzésű országút Gyergyószentmiklós és Gyilkostó közötti szakaszán szombat reggel, miután az erős havazás miatt az úttestre dőlt egy fa.
Császármetszéssel segítették a világra az év első újszülöttjét a gyergyószentmiklósi kórházban. A kisfiú és édesanyja is egészségesek.
Ma, amikor a különféle alkalmazások akár percnyi pontossággal jelzik előre az esőt, vagy azt, hogy mikor süt ki a nap, a népi időjóslás több ezer éves következtetései már nem létfontosságúak, de egy könyv segít abban, hogy mégse menjenek feledésbe.
Idén is a főtéren, a központi parkban rendezik meg Gyergyószentmiklóson a szabadtéri szilveszteri ünnepséget. A szervezők közös óévbúcsúztatóra és újévköszöntésre várják a helyieket és az ide látogatókat koncerttel és éjféli tűzijátékkal.
szóljon hozzá!