Farkasok öltek borjút Kilyénfalván

Kétsoros villanypásztoron belül, az istálló közelében éjszakáztak a marhák a kilyénfalvi Fodor Levente gazdaságában. Szerda reggelre egy borjúval csökkent az állomány, farkasok ölték meg.

Gergely Imre

2016. november 09., 17:462016. november 09., 17:46

Alig maradt valami a száz kilónál nagyobb fekete borjúból, amikor a gazda rátalált az istálló közelében. Biztosan több farkas lehetett az „elkövető” hiszen egy ragadozó nem lett volna képes ekkora mennyiségű húst egyszerre megenni – állapította meg a helyszíni szemlére érkező Birtalan István, a Vadász és Sporthorgász Egyesület gyergyószentmiklósi kirendeltségének igazgatója. Az éjszaka esett, így jól láthatóak voltak a farkasnyomok, nem maradt kétség, hogy mi pusztította el az állatot. Legalább két állat nyomait fedezte fel a gazda és a szakember. Birtalan hozzátette, több is lehetett akár, ő maga pár nappal korábban egy helyen hetet is látott.

Fodor Levente gazdasága a Szenéte felőli részen, a faluszélen áll, a vele megesett káron túl jobban zavarja, hogy a farkasok visszatérésétől tart. Élesítve volt a villanypásztor, de amint tapasztalhatta, ez nem akadályozta meg a farkastámadást, kénytelen lesz állatait bezárni ezután, de még ettől sem várhat teljes biztonságot. Szerinte nagyon el vannak szaporodva a farkasok, és enniük kell, ezért egyre bátrabbak – állapította meg.

A kártérítési igényt benyújtotta Újfalu község önkormányzatához, de a tapasztalatok szerint évekbe is telhet, míg pénzt lát. Egyed József sem sok jót mondhat a károsultnak és nincs mivel nyugtassa a gazdákat. A kilövéseket teljesen megtiltották a környezetvédelem illetékesei. A gazdálkodók biztonsága az állatvédőknek kevésbé fontos mint a vadak „érdekei” – osztotta meg véleményét a polgármester.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. január 12., hétfő

Folytatódnak a Tarisznyás estek Gyergyószentmiklóson

Idén is folytatják a Tarisznyás-estek sorozatát Gyergyószentmiklósón a Tarisznyás Márton Múzeumban.

Folytatódnak a Tarisznyás estek Gyergyószentmiklóson
Hirdetés
2026. január 10., szombat

A fiatalok éve Gyergyóban: mit hoz az ifjúsági fővárosi cím?

Gyergyószentmiklós viseli Magyarország külhoni ifjúsági fővárosa címet idén, amelyet Cegléd testvérvárossal párban nyert el. A kitüntetéssel járó 100 millió forintos támogatás konkrét fejlesztéseket hoz: például ifjúsági központ épül.

A fiatalok éve Gyergyóban: mit hoz az ifjúsági fővárosi cím?
2026. január 07., szerda

Kigyulladt a salamási rendőrség tetőzete – frissítve

Súlyos tűzesethez riasztották a tűzoltókat: Salamáson lángra kapott a helyi rendőrőrs épülete. A tűz az épület tetőszerkezetét és a manzárdot érinti, mintegy 200 négyzetméteres felületen.

Kigyulladt a salamási rendőrség tetőzete – frissítve
2026. január 07., szerda

Istállótűz Gyergyóremetén: mintegy 500 négyzetméteren pusztítottak a lángok

Egy lángoló mezőgazdasági épülethez riasztották szerdán reggel a tűzoltókat Gyergyóremetére: egy nagyméretű istálló gyulladt ki egy farmon. Szerencsére sem emberi sérülés nem történt, sem állatokban nem esett kár.

Istállótűz Gyergyóremetén: mintegy 500 négyzetméteren pusztítottak a lángok
Hirdetés
2026. január 06., kedd

Javuló céges, romló lakossági adófizetés Gyergyószentmiklóson

A lakosság kisebb arányban volt jó adófizető, a cégeknél viszont jelentős adósságcsökkenés történt 2025-ben Gyergyószentmiklóson. A 2026-os évre vonatkozó helyi adók és illetékek befizetése január 15-től lehetséges a városban.

Javuló céges, romló lakossági adófizetés Gyergyószentmiklóson
2026. január 04., vasárnap

A vendégek fizetnek, a város profitál: új lendületet adnának a gyergyói turizmusnak

Turisztikai Desztináció Menedzsment alapításával tenné ismertebbé, vonzóbbá a városi és gyilkostói vendéglátóhelyeket, valamint a turisztikai kínálatot Gyergyószentmiklós. Az új évtől bevezetett idegenforgalmi illeték teremti meg ehhez az alapot.

A vendégek fizetnek, a város profitál: új lendületet adnának a gyergyói turizmusnak
2026. január 03., szombat

Fa dőlt az útra Gyergyószentmiklós és Gyilkostó között – frissítve

Teljesen lezárták a forgalmat a 12C jelzésű országút Gyergyószentmiklós és Gyilkostó közötti szakaszán szombat reggel, miután az erős havazás miatt az úttestre dőlt egy fa.

Fa dőlt az útra Gyergyószentmiklós és Gyilkostó között – frissítve
Hirdetés
2026. január 01., csütörtök

Egészséges kisfiú Gyergyószentmiklós idei elsőszülöttje

Császármetszéssel segítették a világra az év első újszülöttjét a gyergyószentmiklósi kórházban. A kisfiú és édesanyja is egészségesek.

Egészséges kisfiú Gyergyószentmiklós idei elsőszülöttje
2025. december 31., szerda

„Veres az ég alja, szél lesz” – időjósló mondókák nyomában Kisné Portik Irénnel

Ma, amikor a különféle alkalmazások akár percnyi pontossággal jelzik előre az esőt, vagy azt, hogy mikor süt ki a nap, a népi időjóslás több ezer éves következtetései már nem létfontosságúak, de egy könyv segít abban, hogy mégse menjenek feledésbe.

„Veres az ég alja, szél lesz” – időjósló mondókák nyomában Kisné Portik Irénnel
2025. december 31., szerda

Tűzijátékkal és koncerttel búcsúztatják az óévet Gyergyószentmiklóson

Idén is a főtéren, a központi parkban rendezik meg Gyergyószentmiklóson a szabadtéri szilveszteri ünnepséget. A szervezők közös óévbúcsúztatóra és újévköszöntésre várják a helyieket és az ide látogatókat koncerttel és éjféli tűzijátékkal.

Tűzijátékkal és koncerttel búcsúztatják az óévet Gyergyószentmiklóson
Hirdetés