Ez a szeretet útja, nem a vitézségé

„Első a hálaadás, de azért is megyek, mert életem része, el sem tudom képzelni, milyen nagy kellemetlenség kellene történjen ahhoz, hogy itthon maradjak” – mondja a zarándoklat vezetője, és még sokan gondolják hasonlóan, hiszen tavaly több mint kétszázan csatlakoztak hozzá. Ő tesz javaslatot, mit vegyünk fel, mit vigyünk magunkkal, mire számíthatunk.

A lélek ül fel a szekérre

Ez az út nem fizikailag próbálja meg az embert, hanem lelkileg. Aki erre lelkileg érett, az minden fizikai nehézséget könnyűszerrel áthidal. Az ember lelkében ha megjelenik a gondolat, hogy gyalog kell mennie a Csíksomlyói Máriához, kételkedhet az erőben, ha van lelki késztetés, indulni kell. Őt már megszólította a Babba Mária, meghallotta a hangot, már csak erőt kell kérni hozzá. Mert aki úgy érzi, nem bírja, akinek a lelki érettsége gyenge lábakon áll, fel lehet kérezkedni a szekérre, de huszonkét év alatt azt tapasztaltam, sosem a test, hanem a lélek ül fel a szekérre.

A lábbeli lelke

Ha lelkileg kész rá az ember, akkor nincs mese. Akkor már csak két jó cipőről kell gondoskodni. Olyanokról, amelyek ki vannak taposva, nem eszik a lábat. Ha új cipőt vásárolt, azt javasolom, az indulás előtti napokon gyalogoljon abban a cipőben 6-8 kilométert. A talpa egy kicsit meg fog sajdulni, azt érzi, mintha finom homokszemcsék lennének a talpa alatt. Ez nagyon jó, mert a lába megkapta a riadót: készül a strapára. Nem lesz vízhólyag, nem lesz sérülés. Kicsi izomláz, fáradtság természetes, végeredményben még kellemes is. Szőlőcukorral, pityókacukorral eltüntethető az izomláz, a lábak gyulladása ellen, vízhólyagra a bioxiteracol spray vált be, ezt már előzetesen is rá lehet fújni a lábra.

Az ütem nem megerőltető, mindig a leggyengébbhez alkalmazkodunk, mert minden lánc annyira erős, mint a leggyengébb láncszem. Odafigyelünk egymásra, mert ez az út a szeretetről szól, nem a vitézségről.

Gyakran pihenünk. Ilyenkor lehúzzuk a cipőt, hogy a láb szellőzzön. De akkor is megállunk, ha menet közben valakinek homok kerül a cipőjébe. Rögtön le kell húzni ilyenkor a cipőt, ott, az út szélén. Nem szabad menni még egy fél kilométert sem, mert egy kicsi kavics pecsenyét csinál a lábból.
Mindig bejelentem, hogy tíz percet, fél órát tart-e a pihenő. Indulás előtt mindig három füttyszóval jelzem, hogy készülődni kell. Akár mise előtt a három harangozás: készülj, indulj, légy ott. Harmadikra már a csengő is szól, ekkorra kell felfejlődni, s indul a csapat.

Kelendő a kalap, kabát

Azt javasolnám, tegyen mindenki szalmakalapot, de ha nincs neki, hozzon bármilyen fejfedőt. Legyen mindenkinél esőköpeny kézügyben. Nem kell cifrálkodni, akár egy darab nájlon is megteszi, amit magára tud húzni, ha véletlenül a nagy napsütés alatt valamilyen felhőből egyszer csak nyakon öntenek vízzel.

Oda kell figyelni a hátizsákra is. Alkalmatlan mindenféle szotyor, táska az útra. A szekérre feltett poggyász lehet akár utazótáska is, de amit napközben magával visz az ember, az csak hátizsák lehet, hogy ne húzzon se jobbra, se balra. Aki velünk jön, a nagy poggyászba tegyen hálózsákot, lehetőség szerint izolírt is. Iskolában, tornateremben, csűrben, padlón alszunk, nem árt, ha van hálófelszerelés.

Zarándoknak való testi táplálék

Én minden évben tepertyűs pogácsát viszek, ez a legjobb étel a zarándok számára, mert van benne fehérje, szénhidrát, zsír, minden, ami a szervezetnek kell. Ráadásul könnyű, nem kell cipelni, és nem is romlandó. Sokan hoznak mindenféle fennkölt ételt, bécsi szelettel jönnek, paradicsomot fröcskölnek az út szélén... mintha piknikezni mennének. Legyen az az emberek szeme előtt, hogy az igazi zarándoklatot kenyéren és vízen kellene megtenni. Ez az áldozat. Ehhez képest a tepertyűs pogácsa királyi eledel. És a népmesékben sem hiába van, hogy a nagy útra hamuba sült pogácsával tarisznyál fel a legény.

Egy tenyérnyi szalonnát azért lehet hozni, mert fenn a hegyen, ha az idő megengedi, tüzet teszünk, szalonnázunk, koszorút fonunk virágokból. Aztán útközben üzletekben is lehet vásárolni. Fontos, ne cipekedjünk, mert egy kiló is súlyossá válik ötven kilométer után. Legyen viszont mindenkinél bár egy fél liter víz. Aztán csorgókból, falvakban kutakból újra lehet tölteni a kulacsot.

Nem közönséges út, nem akárkik számára

Csütörtökön reggel 7-kor találkozunk Alfaluban, István pap szobra körül. Ott lesznek a szekerek, azokra felpakoljuk a nagyobb csomagokat. Fél nyolc körül zárjuk sorainkat, ekkorra eldől, ki mit visz, zászlót, keresztet... megkapja mindenki a maga keresztjét. Kis lelkierőt öntünk az emberekbe, hogy mindenki érezze: ez nem egy közönséges út, és ő sem egy akárki. Az út során mindenki ezt kell szem előtt tartsa, hogy aki lát, tudja: ez egy komoly zarándoktársaság, nem egy csürhebanda.

A helyi plébános, tisztelendő áldása után együtt megyünk, a kőkeresztnél válunk el a papjainktól.
Fél kilenckor harangszóval, zászlóhajtással köszöntenek Csomafalván. A templom előtt csatlakoznak a csomafalviak, az ottani plébános névsorral adja át a híveket, hazatértünkkor számon is kéri. Bő félóra múlva érkezünk Újfaluba. Itt is csatlakoznak hozzánk, majd kevesebb, mint félórás gyaloglás után érünk el a Katorzsa emlékműhöz. Itt reggelizünk.

Továbbindulunk Vasláb felé, a vasúti töltés mellett haladunk odáig, ahol a vasút átmegy a műút fölött. A vegyes üzletnél állomásozunk, az udvarán még kávézni is lehet a félóra alatt. Innen nem messze van az a hely, amikor letérünk az aszfaltról és elválunk a szekerektől. Mi megyünk neki a hegynek. Korábban Súrlós felé mentünk, de most annyira bebokrosodott az a kicsi hegy, az a mart, amin át kellett büklenjünk, hogy nem tartom érdemesnek ott haladni. Elkészült a fakitermelő út, Vaslábtól Jenőfalváig azon megyünk. Este 6 órakor már a falu határában vagyunk, pihenünk, majd bemegyünk Karcfalvára, a templom előtt zászlót hajtunk, hálát adunk. Itt már várnak, fogadnak, szállást adnak. Arra kell vigyázni, mindenki úgy viselkedjen, hogy a jövőre érkezőknek is legyen szállásuk.

Péntek reggel 8 órakor indulunk Karcfalváról tovább, ha meleg ígérkezik, 7-kor, hogy a hímesen haladjunk. A lényeg, hogy két óra előtt ne érjünk be Taplocára, hogy a takarítónőknek legyen idejük kiseperni az osztálytermeket, mert ott lesz a szállásunk. Felcsapják számunkra az iskolát, csak azokba a termekbe nem engednek be, ahol számítógépek vannak. Félek is, nehogy túlmodernizálják az iskolát, mert akkor nem lesz, ahol háljunk.

Az iskolában rendbe szedjük magunkat, falunk párat, és úgy időzítjük, hogy az esti mise előtt egy órával, az első keresztaljaként felmenjünk Máriát köszönteni. Lehet maradni a misére, szabad a program, mindenki úgy tesz, ahogy elképzelte magának a búcsújárást.

Szombat reggel az iskola előtt felfejlődünk a legnagyobb díszbe: aki teheti, székely ruhába, vagy legalább a máriakék pólóba, de mindenki ünneplőbe érkezzen. Felmegyünk a templomhoz, majd körmenetben balról kerüljük meg a Nagy-Somlyó hegyet, érintjük a Salvator-kápolnát, a kőkeresztet megkoszorúzzuk, majd részt veszünk a Hármashalom oltárnál lévő ünnepi szentmisén. Általában jön ilyenkor az áldás, eső, jégeső.

A szombat délutáni szabad program, mindenki odamegy, azt csinál, amit jónak lát. Következik a vasárnapra virradó éjszaka. Mindenkinek ajánlom, hogy bár egy-két órát ezen az éjjelen töltsön a kegytemplomban. A béke és végtelen szeretet megélése ez. Halk Mária-éneklés, imádkozás. Sokan alszanak a földön, nem félnek, hogy rájuk lépnek. Úgy alszanak, hogy mindenkiben bíznak.

Öt órakor a moldvai magyarok indulnak napfelkeltét nézni. Egy órába kerül, amíg a tizennégy állomást elimádkozzák. Hatkor kel a nap, a nagy moraj, beszélgetés elcsitul. Nézzük a felkelő napot, amelyiknek korongjába belerajzolódik a holdkaréj, és a moldvai magyarok úgy tartják, akinek nincs meg nem bánt bűne, Mária arcát láthatja a napban.

A déli nagymiséig újra szabad a program. Akkor együtt megyünk a misére, majd harangkongatással eresztenek utunkra. Estére érjük el újra Karcfalvát, és megint meghálunk. Hétfőn reggel korán kell indulni haza, mert útközben várnak, virággal, innivalóval fogadnak. Ha nem igyekszünk, nem érjük el az alfalvi hétórás szentmisét, amikor hálaadással, utána egy kicsi eszem-iszommal ér véget a zarándoklat.