Értékvédő polgárőrség a láthatáron

Már több mint ötven tagja van, de szívesen látna még több helybélit az alapítótagok körében a polgárőrség létrehozását fontosnak tartó gyergyószárhegyi társaság. A kezdeményezők úgy vélik, a mezők védelmére kellene a legnagyobb hangsúlyt fordítani.

Balázs Katalin

2016. december 28., 12:002016. december 28., 12:00

2016. december 28., 12:102016. december 28., 12:10

Negyvenegy személy részvételével zajlott le december 20-án az alakuló ülés. A közös cél a polgárőrség létrehozása, az önkéntességi alapon működő civil szervezeté, amely a községben lakók javainak és biztonságának a megőrzését szolgálja majd. A bejegyzés, névfoglalás, székhely és pénztáros biztosítása egy hosszabb folyamat, de a lendület azt mutatja, tavasztól már teljes erővel és hatáskörrel kezdődhet a tevékenység.

Az alakuló ülésen, melyen a község vezetősége és a Tekerőpataki Polgárőrség képviselője, Fórika Tibor is jelen volt, megválasztották a szervezet elöljáróit is, így Katona Tibor elnök, Oláh Tivadar alelnök, Györffy Zsolt titkár, Gáspár Tivadar és Lukács Géza elnökségi tag. Lukács Géza felvállalta a sajtóval való kapcsolattartást is. Ő mondta el, hogy a gyűlésen részt vevők egytől egyig alapítótagok lettek, akárcsak a gyűlés után jelentkezők.

További személyek csatlakozását is várják, azt remélve, 70–80 személy lesz, akik az őrség alapját képezik, de hozzájuk csatlakozhatnak bármikor más szárhegyiek is. Nem kitét az sem, hogy csak jó fizikumú férfiak lehetnek polgárőrök, hiszen a kapcsolattartásra, az észlelt rendellenességek bejelentésére bárki képes, akinek fontos a saját és falustársa értékeinek védelme.

A következő gyűlést január elejére tervezik, akkorra már beindítják a jogi bejegyzés procedúráját, és az a találkozó lenne alkalmas arra is, hogy bizonyos fogalmak tisztázásra kerüljenek, így az önkéntesség kérdése, vagy a földek védelme, a keletkezett károk fölötti felelősségvállalás.

Lukács Géza elmondta, bár a szárhegyiek nagy része örvend, sokan óvatosan fogadják a kezdeményezést. Szeretnék elkerülni, hogy bárki azt érezze, a pénzüket akarják zsebre vágni a kezdeményezők, ezért a legátláthatóbb munkavégzést tervezik. Már kaptak adományként egy terepjárót, az szeretnék GPS-szel ellátni, kamerával felszerelni, hogy bármikor elszámolható legyen a költség és tevékenység. Az alapításhoz szükséges összeget az elnökség tagjai saját zsebükből teszik ki, de remélik, a munkájuk során felötlő kiadásokhoz támogatókra lelnek a társasok és gazdák körében. Egyébként a földtulajdonosokkal megbízói szerződést is szeretnének kötni, hogy földjeiken jogszerűen járjanak el, ha ott illetéktelenekkel találkoznak.

Az elnökségi tag hangsúlyozta azt is, hogy nem egy őrző-védő szolgálatra kell gondolni a polgárőrség esetén, hanem olyan csoportra, akik járőröznek, és jelenlétükkel riasztják el a terménytolvajokat. De kivennék részüket a házalók távol tartásából, a bűnesetek megelőzéséből is.

A hatékony munkavégzéshez több együttműködési megállapodás megkötésére is készülnek. Így együtt kívánnak működni a helyi katasztrófaelhárító csoporttal, az önkéntes tűzoltókkal, és azzal a céggel is, amelyik január második felétől végzi az éjszakai faluőrzést. Ugyanakkor partnerséget alakítanak ki azon települések polgárőrségeivel, amelyekkel szomszédos területeik vannak, esetenként közös és hatékony fellépés érdekében. De figyelnek arra is, hogy a gyergyószéki polgárőrök egységes arculattal legyenek jelen terepen, a gépjármű feliratozásában, az egyenruhában és láthatósági mellényekben is a szentmiklósiak mintáját követik.

A tapasztalat azt mutatja, hogy a termény van a legnagyobb veszélyben Szárhegyen. Nem a helybéli, nehéz sorsú családok dézsmálják meg, ők rendszerint engedélyt kérnek a tollászásra, inkább a környező falvakból szekereken, rokonsággal együtt érkezők. Arra is volt példa, hogy 70–80 fős horda dézsmálta a terményt, és a helyszínre érkező gazdát megfenyegették. Az ilyen esetek szűnhetnek meg, ha a terménytolvajok azt látják, a mező nem őrizetlen, figyelik minden lépésüket.

Nem rendőrség a polgárőrség, nincsen büntetési joga, de „ha ott vagy a mezőn, zavarod a tolvajt”. Ugyanez érvényes a megelőzésre is. Ha időben sikerül felkészíteni a falu népét, hogy házalók járnak, csatornacserét javasolnak, de ne dőljenek be, mert tulajdonképpen terepszemlét tartanak, akkor meg lehet védeni a javakat. Ez viszont minden szárhegyinek érdeke, ezért is remélik, sokan fogják segíteni a polgárőrség munkáját.

Aki még az alapítótagok közé szeretne beiratkozni, mihamarabb keresse az elnökség tagjainak bármelyikét, vagy vegye fel a kapcsolatot Györffy Zsolt titkárral, illetve hívja a 0728-319277 telefonszámot.

szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. március 21., szombat

Ötven gyergyószentmiklósi családnak ajándékoznak gyümölcsfa csemetéket

Idén is meghirdeti a hagyományossá vált facsemete-ültetési programját a gyergyószentmiklósi RMDSZ, melynek alkalmával 50 családot ajándékoznak meg facsemetékkel.

Ötven gyergyószentmiklósi családnak ajándékoznak gyümölcsfa csemetéket
Hirdetés
2026. március 19., csütörtök

Ezer és kétezer-ötszáz lej értékű támogatásokat fogadtak el Gyergyószentmiklóson

Fogyatékkal élők számára az adófizetéshez, jövedelem nélkülieknek pedig az egészségügyi ellátáshoz nyújt támogatást Gyergyószentmiklós önkormányzata. Több utcafelújítási projekt előkészítése és a Monturist-ügy is napirendre került a csütörtöki ülésen.

Ezer és kétezer-ötszáz lej értékű támogatásokat fogadtak el Gyergyószentmiklóson
2026. március 18., szerda

Díjak és pályázati lehetőségek a Hargita megyei Lovasgálán

Harminckilenc díjazott vehetett át elismerést a 2026. évi Hargita megyei Lovasgálán. A Gyergyóremetén megrendezett eseményen Nacsa Lőrinc államtitkár bejelentette, napokon belül meghirdetik az idei Kárpát-medencei Lovas Programot.

Díjak és pályázati lehetőségek a Hargita megyei Lovasgálán
2026. március 18., szerda

Erdőt is fenyeget a tarlótűz Maroshévízen

Erdőt is fenyeget a szerda esti tarlótűz Maroshévíz környékén, mintegy öt hektáron ég a száraz növényzet, hivatásos és önkéntes tűzoltók dolgoznak a lángok megfékezésén.

Erdőt is fenyeget a tarlótűz Maroshévízen
Hirdetés
2026. március 18., szerda

Főszerepben a gyergyói zene és a fiatalok: nagykoncerttel indul az ifjúsági főváros programsorozat

Látványos koncerttel indul a Magyarország Külhoni Ifjúsági Fővárosa programsorozat Gyergyószentmiklóson. Szombaton 20 órától a Basilides Tibor Sportcsarnok ad helyet annak az eseménynek, ahol a gyergyói zenei élet ismert előadói lépnek színpadra.

Főszerepben a gyergyói zene és a fiatalok: nagykoncerttel indul az ifjúsági főváros programsorozat
2026. március 17., kedd

Előadás szülőknek és pedagógusoknak Gyergyószentmiklóson

A Szülőnek lenni előadás-sorozat újabb alkalommal várja az érdeklődőket március 20-án, pénteken 18 órától Gyergyószentmiklóson, az örmény katolikus templomban. Az esemény meghívott előadója Sisak Imola lesz.

Előadás szülőknek és pedagógusoknak Gyergyószentmiklóson
2026. március 17., kedd

Amerikai filmeken dolgozott, most Gyergyóremetén mesél erről

Újabb érdekes meghívottal folytatódik a Nagyvilág Gyergyóremetén előadás-sorozat. Gergely László mesél az élményeiről, aki korábban az Egyesült Államokban dolgozott látványtechnikusként.

Amerikai filmeken dolgozott, most Gyergyóremetén mesél erről
Hirdetés
2026. március 17., kedd

Leégett egy gazdasági melléképület, egy ember pánikrohamot kapott – frissítve

Gazdasági melléképület gyulladt ki Tekerőpatakon kedd délelőtt, a helyszínre több tűzoltóegységet is riasztottak.

Leégett egy gazdasági melléképület, egy ember pánikrohamot kapott – frissítve
2026. március 16., hétfő

Eltávolította az elektronikus nyomkövetőt, letartóztatták a rendőrök

Levette magáról a hatóságok által elrendelt elektronikus nyomkövetőt egy gyergyószentmiklósi férfi, aki azóta harmincnapos előzetes letartóztatásba került – közölte a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.

Eltávolította az elektronikus nyomkövetőt, letartóztatták a rendőrök
2026. március 16., hétfő

Öt embert vettek őrizetbe egy kocsmai tömegverekedés miatt Maroshévízen

Négy férfit és egy nőt vettek őrizetbe a hatóságok vasárnap, miután összeverekedtek egy maroshévízi lokálban. Mintegy tízezer lejes kárt okoztak – közli a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.

Öt embert vettek őrizetbe egy kocsmai tömegverekedés miatt Maroshévízen
Hirdetés