
Fotó: Pethő Melánia
A közkedvelt mese, Hófehérke és a hét törpe szereplőiről nevezik el a Gyergyószentmiklós lakónegyedeibe tervezett játszótereket. Hapci már „színre lépett” – kedden az ifjúsági tömbházak mellett készült el a törpe nevét viselő játszópark.
2012. május 22., 17:132012. május 22., 17:13
2012. május 22., 18:512012. május 22., 18:51
Új játszótér épült az ifjúsági tömbházak melletti, mintegy 200 négyzetméteres területre – a lakónegyedekbe tervezett gyermekparkokból az első a Hapci nevet kapja. A tér elemei között hinták, libikókák, mászófal, csúszda, kötéllétra található, a legkisebbek örömére pedig egy rugón billegő lovacska is helyet kapott.
A Gyergyószentmiklós Önkormányzata által megrendelt faszerkezetű elemeket egy csíkszeredai szakcég vitelezte ki és szerelte fel, az ide tervezett természetes gyepet Marosvásárhelyről szerzik be – tájékoztatott Mezei János. A polgármester elmondta, a játszótér már működőképes, átadására azonban június elsején, a gyermeknapi programok keretében kerül sor. Addig a bekerítését is megoldják, és a helyes használatára figyelmeztető táblákat szintén kihelyezik.
A Hapci játszótér naponta 8 és 22 óra között lesz használható, felügyeletét a közösségi rendőrség fogja ellátni.
„A mese folytatódik, a szereplőnek lesznek társai” – ígéri a polgármester, aki szerint a Bucsin negyed 5-ös és 6-os tömbháza között helyet kapó, Szende nevű játszótér a nyár folyamán készül el, a későbbiekben pedig újabb játszóparkok létrehozásával teremtenek szórakozási lehetőséget a legkisebbeknek.
Egy-egy játszótér kialakítása 25–30 ezer lejbe kerül, a gyepszőnyeg pedig további költségekkel jár. Ez a Hapci játszótér esetében négyzetméterenként 6 eurós kiadást jelent.
Noha hosszú sorok nem alakultak ki, folyamatos a forgalom a gyergyószentmiklósi polgármesteri hivatal adóosztályának pénztáránál. Január 15-től lehet befizetni a 2026-os évi helyi adókat.
Idén is ünnepi gálaműsorral köszöntik a Magyar Kultúra Napját a Gyergyói-medencében. Az eseménynek ezúttal a ditrói Kőrösi Csoma Sándor Művelődési Ház ad otthont január 18-án, vasárnap 18 órától.
Idén is folytatják a Tarisznyás-estek sorozatát Gyergyószentmiklósón a Tarisznyás Márton Múzeumban.
Gyergyószentmiklós viseli Magyarország külhoni ifjúsági fővárosa címet idén, amelyet Cegléd testvérvárossal párban nyert el. A kitüntetéssel járó 100 millió forintos támogatás konkrét fejlesztéseket hoz: például ifjúsági központ épül.
Súlyos tűzesethez riasztották a tűzoltókat: Salamáson lángra kapott a helyi rendőrőrs épülete. A tűz az épület tetőszerkezetét és a manzárdot érinti, mintegy 200 négyzetméteres felületen.
Egy lángoló mezőgazdasági épülethez riasztották szerdán reggel a tűzoltókat Gyergyóremetére: egy nagyméretű istálló gyulladt ki egy farmon. Szerencsére sem emberi sérülés nem történt, sem állatokban nem esett kár.
A lakosság kisebb arányban volt jó adófizető, a cégeknél viszont jelentős adósságcsökkenés történt 2025-ben Gyergyószentmiklóson. A 2026-os évre vonatkozó helyi adók és illetékek befizetése január 15-től lehetséges a városban.
Turisztikai Desztináció Menedzsment alapításával tenné ismertebbé, vonzóbbá a városi és gyilkostói vendéglátóhelyeket, valamint a turisztikai kínálatot Gyergyószentmiklós. Az új évtől bevezetett idegenforgalmi illeték teremti meg ehhez az alapot.
Teljesen lezárták a forgalmat a 12C jelzésű országút Gyergyószentmiklós és Gyilkostó közötti szakaszán szombat reggel, miután az erős havazás miatt az úttestre dőlt egy fa.
Császármetszéssel segítették a világra az év első újszülöttjét a gyergyószentmiklósi kórházban. A kisfiú és édesanyja is egészségesek.
szóljon hozzá!