Ősz végére átalakul a gyergyószentmiklósi temető bejáratánál az a tér, ahol a gyászolók szokták a végtisztesség-szertartást végighallgatni, mielőtt az utolsó útjára kísérnék az elhunytat. Tető lesz az emberek feje fölött, megvédve őket a hótól, esőtől.
2015. szeptember 03., 22:502015. szeptember 03., 22:50
Méltó környezetet kapnak a temetési szertartások, amint megvalósul a ravatalozóház közelében a fedett szertartástér. A terület alaposan átalakul, 215 négyzetméteren lesz befedve. A tetőszerkezet építése során főként fa elemeket használnak, és szintén nagyrészt fából készül az a válaszfal, amivel a temetőt az utcától elkülönítik. Ez lesz egyébként az építmény oldalfala is. Ez az oldalfal segít ahhoz, hogy az utca felől érkező zajoktól védve legyenek a temetési szertartások.
A látványtervből kitűnik, az új szertartástér a meglévő ravatalozóházzal alkot majd egységes építményt. Az összeépítés miatt el kell majd mozdítani a temetőbejáratot jelentő székely kaput. Ezt a tervek szerint a sírkert alsó bejáratához helyezik át. A szertartástér padlója piskótakövekkel, illetve andezit lapokkal lesz burkolva, amelyre padok is kerülnek, hogy az egybegyűltek helyet foglalhassanak. Gyergyószentmiklóson helyi költségvetési forrásokra alapozva valósul meg az elképzelés. A munkálatok összértéke 298 896 lej.
A városi önkormányzati képviselő-testület szerdán rendkívüli ülésen tárgyalt a beruházásról. Nagy Zoltán alpolgármester elmondta, a törvény szerint nincs szükség arra, hogy a testület jóváhagyja egy ilyen, százezer eurónál kisebb értékű beruházás esetén a kivitelezési szerződést. Most mégis a képviselők elé terjeszti, éppen azért, hogy ez is bizonyítsa, nincs semmi takargatnivaló, nem jogos az a felvetés, miszerint valakinek célzottan lenne előkészítve ez a munkálat. Az RMDSZ-es képviselők közül ugyanis már korábban is többen felvetették, túl nagynak tartják az előirányzott költséget.
Amint azt Bajkó László elmondta, az előirányzatban szereplő ár számításaik szerint 387 euró négyzetméterenként, ami véleményük szerint túlságosan sok. Megjegyezték, ezt jelezték a tervezőnek is, aki azonban nem fogadta el meglátásaikat. Nagy Zoltán alpolgármester erre reagálva ígéretet tett, az építésre a legjobb ajánlatot adó kivitelezővel, azaz a Tig-Rad System vezetőjével még egyeztetni fog a költségek esetleges csökkentési lehetőségeiről.
A szerződéstervezetet végül megszavazta a testület, így hamarosan elkezdődhet az építkezés.
Más lesz a 2025–2026-os szezon a Gyergyószentmiklósi Műjégpályán, mivel a Gyergyói Hoki Klub felnőttcsapata, valamint az U21, U18 és U16 korosztályok Gyergyóremetére költöznek. A jég azonban így sem marad üresen: a jégpálya hétfőn indítja az új szezont.
Komoly változásra készülnek a szociális juttatások terén Gyergyószentmiklóson: a következő tanácsülésen dönthetnek arról, hogy csak azok részesüljenek a különféle juttatásokból, akik minden helyi adót és bírságot kifizettek.
Holtan találták meg azt a 72 éves, maroshévizi férfit, aki július 26-án önként távozott otthonából, majd nagy erőkkel keresték többek között rendőrök, csendőrök és önkéntesek is.
Zajlanak a nyári karbantartási munkálatok a gyergyószentmiklósi tanintézményeknél. A Szakinál az iskolaépület felújításával jól haladnak, a bentlakással kevésbé. A Salamonnak is várnia kell még a régi műhelyépület bontására.
Elkezdték a központi park körüli parkolók felújítását Gyergyószentmiklóson, ami egy újabb lépés a fizetéses parkolás újbóli bevezetéséhez.
Elindult az a civil szervezetek programjait népszerűsítő nagykövetek regisztrációja, a negyedik Fuss NEKI! Gyergyó adománygyűjtő mozgalomhoz. 27 szervezet összesen Ötszázezer lejnyi támogatás megszerzését tűzte ki célul.
Gyergyószentmiklós több utcájában és a lakónegyedekben is csatornázási munkálatok zajlanak augusztus folyamán. Ezek időszakos forgalomkorlátozással is járnak.
Engedély nélküli árusítóhelyet számoltak fel kedden a Gyilkos-tó partján. Az önkormányzat polgármesteri rendelet alapján távolíttatta el a természetvédelmi övezetbe jogtalanul kihelyezett büfékocsit, amely egy stég közelében működött.
Folyamatosan mozgásban lenni, vagy nyugisan ellazulni? Sok embernek dilemmája lehet ezekben a napokban Gyergyószentmiklóson. Az Egyfeszt élménykínálatával nem egyszerű a lépést tartani. De bármi a döntés, a végeredmény csak jó lehet.
Elrajtolt az Egyfeszt összművészeti fesztivál idei kiadása csütörtökön Gyergyószentmiklóson. Már az első napon benépesültek a rendezvény helyszínei, az események java pedig még csak most jön.
szóljon hozzá!