Emlékidézés az öregotthonban: az életben legfontosabb a szeretet

Karácsony – érthetetlen, ám létező csoda, sejtelmes várakozás. Az angyaljárás titkának felfedése nem töri meg teljesen a rejtélyt, a gyermekkorban megélt karácsonyi hangulatot igyekszünk visszavarázsolni, újra és újra megteremteni. Ez derült ki azokból a beszélgetésekből, melyeket a Szent Erzsébet Öregotthon néhány gondozottjával folytattunk.

Az angyalok tiszta lelkek

„Szenteste, amikor a harang megkondult, két kisebb lánytestvéremmel együtt a konyhában lévő feszület előtt imádkoztunk, a szüleink széken ülve hallgatták. Ilyenkor korán lefeküdtünk, mert édesanyánk azt mondta, amíg alszunk, eljön az angyal. Reggel arra ébredtünk, hogy valóban eljárt, karácsonyfát és ajándékokat hozott. Nem kaptunk sok mindent, de elmaradhatatlan volt a meséskönyv és a játékbaba. A család körbeállta a fát, elénekeltük a Mennyből az angyalt, és imádkoztunk. Természetesen a templomba is elmentünk” – mesél gyermekkora karácsonyairól a 83 éves, csíkszentdomokosi Anna néni. Mint mondta, negyedikes elemis volt, amikor az angyaltitkot felfedte édesanyja, most, öregkorában visszacsengnek szavai: „Az angyalok tiszta lelkek, akiknek értelmük és szabad akaratuk van, de testük nincsen. Nem ők hozzák az ajándékot, de segítenek, hogy a felnőtteknek állásuk legyen, azért, hogy a gyermekeiket mindennel el tudják látni” – idézte édesanyját Anna néni.

Újra átélt angyaltitok

Nagyobbacska volt már, a titkot ismerte, amikor az angyaljárás hagyománya családjukban átalakult, ettől vált emlékezetessé számára az akkori karácsony – mondja. „Édesapám kikötötte, hogy aznap eljön velünk ródlizni. Azt mondta, úgy tudja, idén szenteste, nem pedig éjszaka jön hozzánk az angyal. Biztosított arról, olyankor megyünk majd haza, hogy az angyal lásson minket bemenni a házba, s megtörténhet, hogy mi is meglátjuk őt. Míg ródliztunk, édesanyám feldíszítette a fát. Bár én már tudtam, hogy mi fog történni, a kisebb testvéreim miatt belementem a játékba. Amikor hazaértünk, kérdeztük édesanyámat, hogy járt-e az angyal. Azt válaszolta, a karácsonyfát még nem hozta el, de biztos idejárt, mert három cukorka volt elejtve a szobában. Aztán úgy tett, mintha zörejt hallana. Benéztünk a szobába, s hát ott volt a karácsonyfa. Örvendtünk, kíváncsiak voltunk, hogy mi van alatta, de előbb imádkoztunk, énekeltünk, aztán bonthattuk ki az ajándékokat. Ezúttal is meséskönyv volt mindhármunknak, s egy gyönyörű szép baba. A szüleink mondták, hogy az angyalnak nem volt annyi pénze, hogy mindegyikünknek külön játékot hozzon, és mi is beláttuk, hogy egy baba hármunknak elég. Annak örvendtünk a legjobban, hogy az angyal nem éjszaka jött” – idézte fel a csodákkal tűzdelt gyermekkori karácsonyát Anna néni.

A szeretet az, ami átadható

A titkot ő is „őrizte”, anyaként fiának próbálta továbbadni. Ekkorra a saját gyermekkorához képest a körülmények sokban változtak: „A kommunista időkben volt úgy, hogy hírül adták, nehogy felrakjuk a fát karácsony estéjén, mert az állásunkkal játszunk. A férjem is, én is a tanügyben dolgoztunk, féltettük a munkahelyünket, így hát kértük a fiunkat, hogy legyen türelemmel. Két napot késett akkor az angyal” – mesélte. Gyermekkora karácsonyainak hangulatát nem tudta megteremteni fia számára, a szeretetnek viszont semmilyen hatalom nem szabhatott határt, s ebben nem is érzett hiányt gyermeke – szögezte le az idős asszony.

Örökre emlék marad az ünnepre való készülődés

Gyermekkora emlékezetes karácsonyai mellett az öregotthonban megélt ünnepeket is a kellemesen eltöltöttek közé sorolja a gyergyóremetei Júlia néni. A szüleivel, testvéreivel töltött karácsonyokra emlékezve főként a készülődés hangulatának emlékét elevenítette fel a 77 éves asszony. „Öcsém és én nagyon szerettünk tevékenykedni a konyhában, így mindig segítettünk édesanyánknak a készülődésben. Szenteste kolozsvári káposzta került az asztalra, volt kocsonya is, és elmaradhatatlan volt a diós, a mákos kalács és a krémes sütemények. Ünnepre mindig hurutos levest főzött édesanyánk, előtte való este vagy ünnep reggelén közösen készítettük el az ángádzsáburt. Karácsony első napján ismét előkerült a rakott káposzta, és sültet is ettünk. A karaj be volt vagdosva, fűszerezve, előpárolva, s lerben, tálcán sütve. Ha majorsághúsból volt főzve a húsleves, akkor ezt a húst sütöttük meg. Ha ünnep előtt volt a disznóvágás, akkor vérest, májast is tálaltunk” – emlékezik vissza Júlia néni. Apró részletességgel mesélt az ángádzsábur készítéséről, a kenyérsütés ceremóniájáról, a karácsonyfadíszként is felhasználható habcsók készítéséről. Az angyaljárásról annyit mondott, ruhafélét, lábbelit kapott ajándékba. „A mi időnkben nem ment ilyen nagyban az ajándékozás, mint most, s úgy is nagyon örvendtünk mindennek, hálásak voltunk” – mondta. Megjegyezte, a régi időkből átvehetnének a maiak jó néhány emberi értéket, ezzel együtt örömét fejezte ki, hogy új otthonában, az öregotthonban ezekből az értékekből nincs hiány.
Júlia néni állítja, családtagjai körében nem tudna annyira ráhangolódni a karácsonyra, mint az öregotthonban. „A fiatalok sokat dolgoznak, ha hazamennék, egyedül lennék egész nap. Az otthonba hamar beilleszkedtem, úgy megszerettem, hogy nem kívánkozok haza. Aktív vagyok, dolgozhatok, hasznomat veszik. A vallási ünnepeket ebben a közösségben jobban megélhetjük, és itt segítenek nekünk a ráhangolódásban is. Otthon, egyedül erre nem lenne lehetőség” – fogalmaz Júlia néni.

Meghitt karácsonyt remél

Akárcsak lakótársa, nem bánja, sőt örvend, hogy az otthonban töltheti a karácsonyt a csíkszeredai F. I. néni is. A 75 éves asszony ideiglenes lakója az otthonnak, mihamarabbi felépülésében reménykedve úgy gondolja, már januárban hazaköltözhet. Állítja, távolban élő gyermeke hiányát pótolják az otthon alkalmazottai. Szeretetüket nemcsak ünnepek tájékán érzik a lakók, odafigyelésükből, gondoskodásból nap mint nap bőséggel kijut. „Karácsony előtt ilyen tartalmas ráhangolódásban, amilyent itt biztosítottak számunkra, még nem volt részem. A karácsonytól sem tartok. Úgy gondolom, hogy meghittebb lesz, mint otthon. A szüleim már régen meghaltak, a gyermekem külön él tőlem, egyedül tölteném az ünnepet. Itt közösségben vagyok, szeretetet kapok. Nem is hittem, hogy még az életben ennyire kedves, aranyos emberekkel találkozhatok. Egy betegnek egy jó szó gyógyszer, én itt sok jó szótól gyógyulok. Ha feldíszítjük a fát, énekelünk, ünnepélyesebb lesz a karácsony, mint otthon egyedül, a hideg lakásban” – fogalmaz.

Legemlékezetesebb karácsonyáról elérzékenyülve mesél, gyermekkora, szeretetben élő családja jutott eszébe. „Igyekeztem a gyermekemnek is továbbadni azt, amit a szüleimtől kaptam. Ezek közül a legfontosabb a szeretet” – mondja. Hozzátette: „az az elvem, hogy amíg élünk, testvér testvérrel, rokon rokonnal, szomszéd szomszéddal, gyerek szüleivel legyen jól, kapjon szeretetet, jó szót, mert ez mindennél többet ér. Ne legyen ezen a földön bosszúság, irigység”.

Mindenkinek erőt adhat az a jókívánság, amellyel üzenetben kíván boldog karácsonyt ismerőseinek, szeretteinek az idős asszony: „Isten nem ígért mindig kék eget, / mindig virágos ösvényeket / Ború nélkül derűt, / árnyék nélkül fényt / és fájdalom nélkül békét nem ígért. / De ígért erőt, minden új naphoz, / munkához nyugalmat és fényt utadhoz. / Bajban is segítő kezet / és mindig jelen levő örök szeretetet. / Boldog ünnepeket!