Egy napig tényleg kolbászból volt a kerítés

Rekordnak tekinthető az is, hogy kolbászban fogalmazták meg egy szentmiklósi személy jellemét, fekete borssal, mézzel és a királyok fűszerével. Nagy, közösségi esemény volt a szombati VII. Kárpát-medencei Disznótoros Főzőverseny.

A szakácsok igencsak sürgölődtek, a kukták nézését és járását is alig lehetett szemmel követni, mert a zsűri már kora déltől várta a díjazandó alkotásokat. Felsorolni is nehéz azt a sok jót, amit a különböző káposztás, húsos és levesételekbe a csapatok beletettek, s hát még ha számba akarnánk venni a forraltbor-készítő verseny hozzávalóit.

Egy ilyen eseményen ki is lehetett volna más a zsűri elnöke, mint Simon Tamás, a Szabadtűzi Lovagrend nagymestere. Büszkén szólt arról, hogy az ünnep során lovagavatásra is sor került, így várhatóan tovább gyarapszik a szabadtűzi fakanálforgatók közössége. A jelentkezőkből, a nagytanács döntése alapján, egyszer próbaidős, azaz kormos lovag lesz, aztán egy év bizonyítás után lovaggá ütik. Az Észak-székelyföldi Főkapitányság, mely akkorára gyarapodott, hogy immár udvarhelyszéki és gyergyószéki kapitányságra tagozódott, három új kormost és hat új lovagot tudhat immár soraiban. Több mint harminc fős az Észak-székelyföldi, összességében pedig 400 tagú a társaság.

Simon Tamás halmozta el jó tanácsokkal az alkalmi vagy hivatásos séfeket, ő volt az is, aki a főzőversenyek kulisszái mögé engedett betekintést. Mert nem sokan tudjuk, hogyan születik meg  a rangsor egy ilyen alkalommal. „Azt gondolom, egy ilyen főzőversenynek három nagy célja van: a népi, hagyományos ételek ismertetése, megőrzése, az, hogy az ittlévő csapatok megismerjék egymás ízvilágát, de mindennél fontosabb a jó hangulat. A zsűri pedig szeret jó ételeket kóstolni. Mondom: kóstolni, mert senki se higgye azt, hogy a zsűri eszik.”

Elmondta, a nyolcvan féle étel egy átlagos mennyiség, van, amikor 180 félét kell megkóstolni. A két csapatra osztott zsűri 40–40 ételt kóstolt, ásványvízzel öblítve, az előzők ízét sajttal semlegesítve. Simon bevallotta, hat-hét sós étel után már keresik az édességet, jó, ha van kéznél sütemény. „Egy kiskanálnyi bőségesen elég ahhoz, hogy megállapítsuk, az ételről mit kell tudni. Ha a fogásokat végigennénk, az katasztrófához vezetne gyomortájon. Egy kanálnyi is sok, mert több mint negyven kanál jön ki, és egy ember normál ebédkor 36–38 kanállal fogyaszt. Tehát bőségesen megebédelünk mi is a végére. Hogy hogyan döntünk? Az gyakorlat kérdése.” És a zsűritagoknak egyaránt volt gyakorlatuk, hiszen döntéshozó volt Simon Tamás mellett Ferenczi István Venesz-díjas mesterszakács, a Magyar Grill Szövetség elnöke, Csetneki László gasztronómus, Németh József, a Magyar Nemzeti Gasztronómia Szövetség hagyományőrző egyesületének elnöke és Bajna György újságíró.

Van, hogy a zsűritag úgy érzi, nem csak pontoznia kell, bizonyítania is rátermettségét. Hajduk Zoltán éveken át értékelte az eledeleket, most a Gyulahús szárazáru üzemvezetője, az Erdélyi Fehérasztal Lovagrend nagykövete kolbászt töltött. Huszonegy félét, megdönthető rekordnak szánva. Történelmi kolbászokat kóstolhatott a gyergyói ember, a honfoglalás koritól napjainkig, a magyarság ízvilágát bemutatva Kárpátaljától, Felvidéken és Délvidéken keresztül Erdélyig, megfejelve az otthoni, Gyulai kolbásszal.

A rekordot hitelesítette a Szabadtűzi Lovagrend nagymestere. Hajduk pedig azt ígérte: jövőre, ha meghívást kap, huszonötféle kolbászt készít Hajduk Zoltán. Az az ember, aki százféle kolbásszal magyar rekordot állított már fel, és aki a kolbászkészítésről csak így szól: „nekünk ez az életünk.”
Húszféle kolbász, húsz ízvilág számos fűszerrel, még a Petőfi-kedvence vörösborost is beleértve. A huszonegyedik még különlegesebb volt. Bajna György újságírót személyesítette meg: „Gyuri bácsival többször beszélgettem, mély nyomokat hagyott bennem. Én nem vagyok képzőművész, így a fűszerekkel formáztam meg jellemét. Művészeti kolbász ez, van benne fekete bors, a nemzeti gyászt jelképezve, piros paprika a vidámság fűszere, fokhagyma, hisz hál istennek jó egészsége van Gyuri bácsinak, és került bele szerecsendió és szegfűbors, a királyok fűszere. Fontos adalék a gyömbéres méz, hiszen aki Gyuri bácsival beszél, sokáig megmarad benne szavainak íze, akár a mézé az ember szájában.” Bajna György főkostolóként kijelentette: a jellemzés célba talált, nem csalódott sem magában, sem a kolbászkészítőben.

Tálcákon, tálakon került a zsűri elé a sokféle disznótoros. A Gyergyói Hírlapé is, amely fokhagymás vaddisznótokány volt zellerrel, sok-sok olvasónk örömére. Aztán a ítészek döntése is nyilvánosságra került. A Vándorkupa nyertese a Viridis – Gyilkos-tó lett tepertős házi májkrém, káposztaléleves, székelygulyás, medvehagymás tepertős pogácsa összeállítással. A Szabadtűzi Lovagrend Nagydíja: az ülkei Ü.S.T.B.E csapatát illette a Disznótoros, ahogy mi szeretjük nevű eledelért.

Levesek kategóriájában a legjobbak a csíkszépvizi Faluvégi menyecskék voltak, második a Gyergyószentmiklósi Fúvószenekar, harmadik az Ekések csapata.

Káposztás ételek legjavát a Viridis – Gyilkos-tó csapata készítette, második a Kis Cohárd Faházak lett, harmadik pedig a szigetszentmiklósi Szigeti-Tizenegyek.

A húsos ételekből lekörözhetetlent alkotott a Csíkszentmiklósi Hentescsapat, második lett a helybéli méhészek Züm-Züm  csapata. A harmadik helyen hárman osztoztak: az Ennivalók brigádja, a Kolping család és a somorjai Gastro Team.

A forralt borok vetélkedőjén a Forraltbor-készítő Mester díját a szigetszentmiklósi Renotech kapta, második lett az Egri borászok, a harmadik pedig az ekések Túrabora.