Egy hónapnyi kiadás fedezésében segítettek a gyergyóiak

Ötvenhárom bent- és negyvenöt kintlakó gyerek tartozik Böjte Csaba petrozsényi otthonához. Szórványban, szegényként, halmozottan hátrányos helyzetben – így jellemezhető az a közösség, melynek megsegítésére gyűjtöttek adományokat Gyergyószentmiklóson.

Balázs Katalin

2016. december 23., 14:382016. december 23., 14:38

2600 lej 50 bani és 1900 forint volt abban a dobozkában, amelyet Nagy Zoltán polgármester nyújtott át a csütörtöki sajtótájékoztatón András Augustin petrozsényi házvezetőnek. Gusztiként ismerik őt a gyergyóiak, és ennek hátterében az áll, hogy Böjte Csaba petrozsényi otthonát egy gyergyói kötődésű jegyespár vezeti. Gyergyószentmiklósi születésű Lönhárd Andrea, párja pedig, András Augustin Csíkszeredában született, Böjte atya otthonában nőtt fel, de a gyergyószentmiklósi otthonban dolgozott egy ideig nevelőként.

„Gyógyszerre, ruhára, élelmiszerre szoktuk költeni az adományokat. Arra, ami éppen szükséges, hogy fenntartsuk magunkat. Hátrányos környezetből érkező gyermekekről van szó, sok szülő elveszítette munkáját a bányák bezárása miatt, nélkülöznek, rászorulnak arra, hogy bekerüljenek az otthonba” – fogalmazott Guszti. Elmondta, a Jézus Szíve nevet viselő otthonban magyar oktatásban részesülnek. Ez az egyetlen magyar nyelvű iskola a településen.

„A városnapi rendezvények részét képező Kárpát-medencei Disznótoros Főzőversenyen második alkalommal gyűjtöttünk karitatív céllal. Tettük ezt azért is, mert úgy gondolom, egy közösség ereje abban is megmutatkozik, hogy nem csak kapni tud, hanem adni is. Gyergyószentmiklós ilyen értelemben is egy erős, összeforrott közösségnek mutatkozik. Az összeggel nem kell szégyenkeznünk, annak ellenére, hogy külön felkérés adakozásra nem volt, csupán megteremtettük a lehetőséget” – nyilatkozta Nagy Zoltán polgármester. A

rról, hogy miért éppen a petrozsényi otthon támogatását tűzték ki célul, elmondta, a szórványban lévő Böjte atya háza sokkal nehezebb körülmények között létezik, mint a tömbmagyar településeken. A döntés oka volt az is, hogy Böjte Csabával a karitatív akciók során egy nagyon jó kapcsolat alakult ki, és azért is, mert a petrozsényi ház vezetői gyergyói kötődésűek. 

A Gyergyószentmiklóson összegyűlt adományok összege az otthon egyhavi kiadását fedezi, persze ebben nincs benne a közköltség, a víz, fűtés és villany.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. január 12., hétfő

Folytatódnak a Tarisznyás estek Gyergyószentmiklóson

Idén is folytatják a Tarisznyás-estek sorozatát Gyergyószentmiklósón a Tarisznyás Márton Múzeumban.

Folytatódnak a Tarisznyás estek Gyergyószentmiklóson
Hirdetés
2026. január 10., szombat

A fiatalok éve Gyergyóban: mit hoz az ifjúsági fővárosi cím?

Gyergyószentmiklós viseli Magyarország külhoni ifjúsági fővárosa címet idén, amelyet Cegléd testvérvárossal párban nyert el. A kitüntetéssel járó 100 millió forintos támogatás konkrét fejlesztéseket hoz: például ifjúsági központ épül.

A fiatalok éve Gyergyóban: mit hoz az ifjúsági fővárosi cím?
2026. január 07., szerda

Kigyulladt a salamási rendőrség tetőzete – frissítve

Súlyos tűzesethez riasztották a tűzoltókat: Salamáson lángra kapott a helyi rendőrőrs épülete. A tűz az épület tetőszerkezetét és a manzárdot érinti, mintegy 200 négyzetméteres felületen.

Kigyulladt a salamási rendőrség tetőzete – frissítve
2026. január 07., szerda

Istállótűz Gyergyóremetén: mintegy 500 négyzetméteren pusztítottak a lángok

Egy lángoló mezőgazdasági épülethez riasztották szerdán reggel a tűzoltókat Gyergyóremetére: egy nagyméretű istálló gyulladt ki egy farmon. Szerencsére sem emberi sérülés nem történt, sem állatokban nem esett kár.

Istállótűz Gyergyóremetén: mintegy 500 négyzetméteren pusztítottak a lángok
Hirdetés
2026. január 06., kedd

Javuló céges, romló lakossági adófizetés Gyergyószentmiklóson

A lakosság kisebb arányban volt jó adófizető, a cégeknél viszont jelentős adósságcsökkenés történt 2025-ben Gyergyószentmiklóson. A 2026-os évre vonatkozó helyi adók és illetékek befizetése január 15-től lehetséges a városban.

Javuló céges, romló lakossági adófizetés Gyergyószentmiklóson
2026. január 04., vasárnap

A vendégek fizetnek, a város profitál: új lendületet adnának a gyergyói turizmusnak

Turisztikai Desztináció Menedzsment alapításával tenné ismertebbé, vonzóbbá a városi és gyilkostói vendéglátóhelyeket, valamint a turisztikai kínálatot Gyergyószentmiklós. Az új évtől bevezetett idegenforgalmi illeték teremti meg ehhez az alapot.

A vendégek fizetnek, a város profitál: új lendületet adnának a gyergyói turizmusnak
2026. január 03., szombat

Fa dőlt az útra Gyergyószentmiklós és Gyilkostó között – frissítve

Teljesen lezárták a forgalmat a 12C jelzésű országút Gyergyószentmiklós és Gyilkostó közötti szakaszán szombat reggel, miután az erős havazás miatt az úttestre dőlt egy fa.

Fa dőlt az útra Gyergyószentmiklós és Gyilkostó között – frissítve
Hirdetés
2026. január 01., csütörtök

Egészséges kisfiú Gyergyószentmiklós idei elsőszülöttje

Császármetszéssel segítették a világra az év első újszülöttjét a gyergyószentmiklósi kórházban. A kisfiú és édesanyja is egészségesek.

Egészséges kisfiú Gyergyószentmiklós idei elsőszülöttje
2025. december 31., szerda

„Veres az ég alja, szél lesz” – időjósló mondókák nyomában Kisné Portik Irénnel

Ma, amikor a különféle alkalmazások akár percnyi pontossággal jelzik előre az esőt, vagy azt, hogy mikor süt ki a nap, a népi időjóslás több ezer éves következtetései már nem létfontosságúak, de egy könyv segít abban, hogy mégse menjenek feledésbe.

„Veres az ég alja, szél lesz” – időjósló mondókák nyomában Kisné Portik Irénnel
2025. december 31., szerda

Tűzijátékkal és koncerttel búcsúztatják az óévet Gyergyószentmiklóson

Idén is a főtéren, a központi parkban rendezik meg Gyergyószentmiklóson a szabadtéri szilveszteri ünnepséget. A szervezők közös óévbúcsúztatóra és újévköszöntésre várják a helyieket és az ide látogatókat koncerttel és éjféli tűzijátékkal.

Tűzijátékkal és koncerttel búcsúztatják az óévet Gyergyószentmiklóson
Hirdetés