Gyergyói testvérpár tűnt el a Fogarasi-havasokban

Szombat óta semmit sem lehet tudni arról a két gyergyószentmiklósi férfiról, akik a Fogarasi-havasokban túrázás közben tűntek el. A családtagok miután nem tudták felvenni velük a kapcsolatot, a 112-es segélyhívószámon kértek segítséget.

Gergely Imre

2016. november 16., 16:402016. november 16., 16:40

2016. november 16., 17:162016. november 16., 17:16

A keresést megnehezítette, hogy a térségben uralkodó időjárási körülmények miatt a keresőcsoportok is csak hétfőn tudtak elindulni. Az Agerpresnek nyilatkozó brassói Salvamont hegyimentő-szolgálat vezetője, Ciprian Pais szerint szerda reggel óta a belügyminisztérium egyik helikoptere segíti a keresőcsapatok munkáját.

„A Fogarasi-havasokban az egy métert is meghaladja a hótakaró vastagsága, ugyanakkor kettes fokozatú lavinaveszély van érvényben. A nagy hó miatt nagyon nehezen tudnak haladni a mentőcsapatok. A Szombatvölgyi menedékházig, illetve a Tornyok menedékházig lehet eljutni, onnan már veszélyes továbbmenni” – tette hozzá Ciprian Pais. A brassói hegyimentők vezetője azt is elmondta, hogy az autót, amellyel a testvérpár elindult otthonról, a Brassó megyei Felsőszombatfalván megtalálták.

A Digi 24 hírtelevízió információi szerint Brassó és Arges megyei hegyimentők keresik az eltűnt gyergyószentmiklósi, 34, illetve 36 éves fivéreket, akik a Moldoveanu csúcsra tervezett szombati túrának megfelelő öltözékben vágtak neki.

Folyamatosan kapcsolatban vannak a három kereső csapattal, de a hírügynökségeken megjelenteken kívül semmilyen más információval nem tud szolgálni – mondta el kérdésünkre válaszolva Fekete Örs, a Hargita megyei hegyimentő szolgálat vezetője. Hozzátette, bízik abban, hogy a két férfi talált valamilyen menedéket, ahol rájuk találhatnak az utánuk kutatók. Amíg más hír nem érkezik él a remény – mondta.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 14., péntek

Régi idők hangulata költözik Borszékre a hétvégén

Korabeli ruhás felvonulással, veterán autókkal, lovashintózással, koncertekkel és tánccal várják az érdeklődőket hétvégén Borszéken, a Nosztalgia fesztiválon.

Régi idők hangulata költözik Borszékre a hétvégén
Hirdetés
2026. augusztus 13., csütörtök

Kezdődhet az első Hargita megyei autópálya-szakasz építése

A közúti beruházásokért felelős társaság (CNIR) csütörtökön kiadta a megbízást az Erdélyt Moldvával összekötő A8-as sztráda Gyergyóalfalu és Gyergyóditró közötti (1D jelzésű) szakasza kivitelezésének elindítására.

Kezdődhet az első Hargita megyei autópálya-szakasz építése
2026. augusztus 11., kedd

Jogerősen is elítélték az orotvai gyilkosság elkövetőjét

Helybenhagyta a fellebbviteli bíróság a Hargita Megyei Törvényszék elsőfokú ítéletét a Gyergyóditróhoz tartozó Orotván tavaly történt emberölés ügyében. Az elkövető fellebbezését elutasították, húsz év letöltendő szabadságvesztést kapott.

Jogerősen is elítélték az orotvai gyilkosság elkövetőjét
2026. augusztus 06., csütörtök

Időszakos vízszünet Gyergyószentmiklóson

A vízhálózaton végzett munkálatok miatt pénteken időszakos vízszünet lesz Gyergyószentmiklóson.

Időszakos vízszünet Gyergyószentmiklóson
Időszakos vízszünet Gyergyószentmiklóson
2026. augusztus 06., csütörtök

Időszakos vízszünet Gyergyószentmiklóson

Hirdetés
2026. augusztus 05., szerda

Dolgoznak az utak helyreállításán Gyergyószentmiklóson

A Bucsin negyedben folytatja a közműberuházás kivitelezője a korábban felbontott útburkolatok helyreállítását – tájékoztat Gyergyószentmiklós önkormányzata.

Dolgoznak az utak helyreállításán Gyergyószentmiklóson
2026. augusztus 03., hétfő

Hétmillió lejből újul meg a Jakab Antal tér és két központi utca Gyergyószentmiklóson

Jóváhagyták a Jakab Antal tér, a Fürdő utca és a Budai Nagy Antal utca felújításának frissített műszaki és gazdasági mutatóit, valamint költségvetését a gyergyószentmiklósi tanács hétfői ülésén.

Hétmillió lejből újul meg a Jakab Antal tér és két központi utca Gyergyószentmiklóson
2026. augusztus 03., hétfő

Vízszünetre kell számítani Gyergyószentmiklós egy részén

Vízszolgáltatási fennakadásokra kell számítani hétfőn és kedden délelőtt Gyergyószentmiklós Virág negyedének északi részén, miután csatornázási munkálatok közben megsérült egy vízvezeték.

Vízszünetre kell számítani Gyergyószentmiklós egy részén
Hirdetés
2026. augusztus 02., vasárnap

Családias hangulat, telt udvar és sok ismerős – beváltotta a reményeket a Folk & Roll Víkend

Különleges közösségi élménnyel, telt ház közeli estékkel, zenei találkozásokkal zajlott a Folk & Roll Víkend. A háromnapos minifesztivált egyszeri alkalomként tervezték, de sokan kérik máris a folytatást.

Családias hangulat, telt udvar és sok ismerős – beváltotta a reményeket a Folk & Roll Víkend
2026. július 27., hétfő

Megújul a gyergyócsomafalvi „nagy iskola” – aláírták a finanszírozási szerződést

Jelentős energetikai korszerűsítés előtt áll a gyergyócsomafalvi Köllő Miklós Általános Iskola 5–8. osztályos épülete. Aláírták a beruházás finanszírozási szerződését, a kivitelezés pedig egy év múlva indulhat el.

Megújul a gyergyócsomafalvi „nagy iskola” – aláírták a finanszírozási szerződést
2026. július 24., péntek

A jövőnek üzen a Szent Miklós-templom tornyában elhelyezett új időkapszula

Visszakerült a toronygomb és a kereszt a gyergyószentmiklósi Szent Miklós-templom tornyára. A péntek délelőtti esemény nem csupán a felújítás egyik leglátványosabb mozzanata volt, hanem a jelen nemzedékének üzenete is a századok múlva élőknek.

A jövőnek üzen a Szent Miklós-templom tornyában elhelyezett új időkapszula
Hirdetés