Egészségházat avattak Ditróban

•  Fotó: Pethő Melánia

Fotó: Pethő Melánia

Szent Katalin védelmébe ajánlották az újonnan felépített egészségházat Ditróban. A falunapok keretében átadott létesítmény formailag készen áll arra, hogy elinduljanak benne a szakrendelések, működését azonban csak a későbbiekben kezdi el.

Pethő Melánia

2015. június 15., 17:132015. június 15., 17:13

Az átadási ünnepségen nem hangzott el az egészségház elindításának pontos ideje, a ditróiak viszont biztosítékot kaptak arra, hogy az új létesítmény többszörösen is a javukat fogja szolgálni. „Az egészség háza az egészséget szolgálja. Olyan szakrendeléseket képzeltünk ide, amelyekért jelenleg a ditróiak messzire kell utazzanak” – mondta Puskás Elemér polgármester. Hozzátette, a szakemberek megkeresése, idevonzása, akárcsak a létesítmény egészének a működtetése az önkormányzat egy alkalmazottjának lesz a feladata.

A tervek szerint az épület földszintjén lévő öt helyiségben működnek majd orvosi rendelők, az emelten két lakrész van kialakítva az otthonaikból esetlegesen kiszoruló anyák és gyermekeik számára. Ha éppen üresek, és szükség lesz rá, az önkormányzat vendégeinek elszállásolására is hasznosítani tudják az apartmanokat. Akárcsak ezek, az épület minden helyisége bútorozva van, az ide „beköltöző” orvosok csak eszközeiket, felszereléseiket kell magukkal hozzák.

Egyelőre még nem leszögezett, hogy milyen szakrendelések lesznek az egészségházban, de az átadási ünnepségen elhangzott igény, ha meghallgatásra lel, minden bizonnyal olyanok, amikre szükségük van a ditrói embereknek. Puskás Károly, a ditrói kórház vezetője a prioritásokat sorolta: „Ezelőtt ötven évvel, amikor idekerültem, akkor a községben három-négy cukorbeteg volt, ma van háromszáz-négyszáz. Nem beszélve a szívbetegekről! Mindennapjaink része, hogy látjuk, hogy a fiatal korosztályból mennyi ember hal meg, hogy mennyi daganatos beteg van, látjuk, hogy mennyi olyan betegség ütötte fel a fejét, ami eddig nem volt.” Puskás szerint az egészségházba szükség van szív- és érgyógyászati rendelőre, ugyanakkor diabetológiai, szemészeti és reumatológiai szakrendelőkre. „Nagy igényt elégíthet ki ez az egészségház. A forma megvan, most már csak tartalommal kell megtölteni”– szögezte le.

Az épületről
A Malom utcai épületben 1990-ig a kollektív gazdaság irodahelyiségei működtek. 1990-2001- között üresen állt, 2001-től a helyi közbirtokosság székházaként szolgált. 2013-ban a közbirtokosság kiköltözött az épületből, ekkor született meg az önkormányzat részéről az ötlet, hogy egészségházat létesítsenek benne. Pályázati úton sikerült felújítani, és az ötletnek megfelelően alkalmassá tenni az egészségügyi szakrendelők, illetve anya-gyermek átmeneti szálláshely működtetésére.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 21., hétfő

Idén csak ott dolgoznak, ahol még a tél előtt helyre tudják állítani az utat

Zajlik az esővíz-elvezető rendszer kiépítése a Gyilkostó úton, ezzel elkezdődött a Mobilitás 2 városfejlesztési projekt megvalósítása Gyergyószentmiklóson. A nagyobb útfelbontással járó munkálatoknak csak tavasszal kezdenek neki.

Idén csak ott dolgoznak, ahol még a tél előtt helyre tudják állítani az utat
Hirdetés
2026. szeptember 20., vasárnap

Műemlékké nyilvánítva mentenék meg a szárhegyi fedeles hidat

Műemlékké nyilvánítaná és eredeti jellegében őrizné meg a Gyergyószárhegy határában lévő, legalább százéves fedeles Maros-hidat a község önkormányzata. A híd mostani állapota miatt azonban már omlásveszélyre figyelmeztető táblát is kihelyeztek.

Műemlékké nyilvánítva mentenék meg a szárhegyi fedeles hidat
2026. szeptember 18., péntek

Rekord Gyergyószentmiklóson: soha ilyen sokan nem szedtek szemetet

Több mint ötszáz önkéntes ragadott kesztyűt és szemeteszsákot, hogy megtisztítsa Gyergyószentmiklós közterületeit és környékét. Ez rekord, soha ilyen sokan nem mozdultak meg itt ilyen ügyért. Huszonöt köbméter szeméttől szabadították meg a várost.

Rekord Gyergyószentmiklóson: soha ilyen sokan nem szedtek szemetet
2026. szeptember 18., péntek

Benzinnel próbált tüzet gyújtani, súlyosan megsérült egy 61 éves férfi

Súlyos égési sérüléseket szenvedett egy 61 éves férfi egy lakástűzben a Gyergyóvárhegy községhez tartozó Kalnács településen, csütörtök este. A férfit kórházba szállították.

Benzinnel próbált tüzet gyújtani, súlyosan megsérült egy 61 éves férfi
Hirdetés
2026. szeptember 17., csütörtök

Bérpótlékot kapnak a városháza alkalmazottai a számítógépes sugárzás miatt

Havi 170 lejes bérpótlékra jogosult októbertől a gyergyószentmiklósi polgármesteri hivatal valamennyi alkalmazottja a számítógépek által kibocsátott sugárzás miatt – derült ki a képviselő-testület csütörtöki ülésén, melyen több más kérdésről is szavaztak.

Bérpótlékot kapnak a városháza alkalmazottai a számítógépes sugárzás miatt
2026. szeptember 17., csütörtök

Egy gombnyomás, amely életet menthet – elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson

Elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson, így az idősek, a krónikus betegek és a fogyatékossággal élők ezentúl egyetlen gombnyomással segítséget kérhetnek. A kisjövedelmű igénylőktől az önkormányzat átvállalja a szolgáltatás havi költségét.

Egy gombnyomás, amely életet menthet – elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson
2026. szeptember 17., csütörtök

Közösen teszik tisztábbá Gyergyószentmiklóst

Ismét szemétgyűjtési akciót szerveznek Gyergyószentmiklóson. A Let’s Do It, Romania! országos hulladékgyűjtési mozgalom keretében zajló pénteki akcióra mindazokat várják, akik szeretnének hozzájárulni a város és környéke rendezettebbé tételéhez.

Közösen teszik tisztábbá Gyergyószentmiklóst
Közösen teszik tisztábbá Gyergyószentmiklóst
2026. szeptember 17., csütörtök

Közösen teszik tisztábbá Gyergyószentmiklóst

Hirdetés
2026. szeptember 16., szerda

Két rendhagyó kulturális esemény költözik a templomok falai közé Gyergyószentmiklóson

Folytatódik a gyergyószentmiklósi Nyári Ifjúsági Színpad programsorozata: két egymást követő estén, szeptember 19-én és 20-án, a város két temploma válik különleges előadások helyszínévé.

Két rendhagyó kulturális esemény költözik a templomok falai közé Gyergyószentmiklóson
2026. szeptember 16., szerda

Huszonnyolcadszor ünnepelnek a gazdák Gyergyóalfaluban

Immár 28. alkalommal szervezik meg Gyergyóalfaluban a Gazdanapot, amely az évek során a község egyik legfontosabb és legkedveltebb közösségi rendezvényévé nőtte ki magát. A szervezők ezer látogatót várnak szombaton a Réteskertben.

Huszonnyolcadszor ünnepelnek a gazdák Gyergyóalfaluban
2026. szeptember 14., hétfő

Nemcsak előadás lesz: kérdezni is lehet az orvosoktól

Interaktív egészségügyi panelbeszélgetéseket indít a gyergyószentmiklósi kórház és az Itthon Közösen a Holnapért Egyesület, hogy hiteles információkkal segítse a lakosságot a betegségek megelőzésében és az egészség megőrzésében.

Nemcsak előadás lesz: kérdezni is lehet az orvosoktól
Hirdetés