
Tavaly a tetőzet javítását kezdték el, most a nagyterem rendbetétele zajlik, majd a színpad és az öltözők következnek. Az alfalvi Petőfi Sándor kultúrházban iparkodni kell a munkával, február 14-én már lakodalomnak ad helyet.
2015. január 14., 14:042015. január 14., 14:04
Már az elmúlt évben tervben volt több munkálat, melyek egy része a Petőfi Sándor községi művelődési ház modernizálását célozta. A tervezettnél kevesebb munkát sikerült ugyan tavaly elvégezni, de a felújítás folyamatban van. Gáll Szabolcs, Alfalu polgármestere az elmúlt év beruházásai kapcsán elmondta: „Azt terveztük, hogy 2014 a beruházások éve lesz, aztán a fedések esztendeje lett. Az újrafedett épületek sorában a polgármesteri hivatal, az orvosi rendelő és a borzonti volt postaépület mellett volt az alfalvi művelődési ház is. Ennek tetejét részlegesen sikerült rendbe tenni, mondhatni az utolsó pillanatban, ugyanis egyes gerendák annyira korhadtak voltak, hogy beomlásveszély fenyegette az épületet. A nagyterem fölötti rész tetőzetét sikerült rendbe tenni, ahogyan a lehetőségek, beleértve a pénzalapokat is, engedik, folytatjuk az épület külső rendbetételét.”
Egyelőre a belső térben zajlik a munka, melynek felügyelete az önkormányzat által létrehozott Kultúr Centrum Kft. hatásköre.
Helybéli és gyergyószéki cégekre bízták a felújítást, a nagyteremben a fal hálózása, glettelése, a plafon szigetelése a feladat, de a falburkolatot is újra cserélik. Ha végeztek a közösségi rendezvényeknek is helyet adó terem felújításával, következhet a színpad és öltözők. Ezek esetében is a fő szempont a falak állagának javítása, felfrissítése meszeléssel, illetve a szigetelés, hogy „a meleg meg ne szökjön”.
Igyekezni kell a munkálatokkal – tudtuk meg –, hiszen február 14-én már lakodalom lesz ezekben a helyiségekben. A kultúrház további részeinek is tervezik javítását, de az ütemtervet a pénz megszerzésétől tette függővé a község polgármestere.
Készülnek a gyergyószentmiklósi Gábor Áron utcai Békény-híd felújítására, addig azonban sürgős beavatkozásra van szükség. A járda egy része megroggyant, a korlát pedig eltört és kidőlt. A balesetveszélyes szakaszon jönnek most javítások.
A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső történész új kötete, amelynek bemutatóját szeptember 23-án, szerdán 18 órától tartják a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár emeleti termében.
Zajlik az esővíz-elvezető rendszer kiépítése a Gyilkostó úton, ezzel elkezdődött a Mobilitás 2 városfejlesztési projekt megvalósítása Gyergyószentmiklóson. A nagyobb útfelbontással járó munkálatoknak csak tavasszal kezdenek neki.
Műemlékké nyilvánítaná és eredeti jellegében őrizné meg a Gyergyószárhegy határában lévő, legalább százéves fedeles Maros-hidat a község önkormányzata. A híd mostani állapota miatt azonban már omlásveszélyre figyelmeztető táblát is kihelyeztek.
Több mint ötszáz önkéntes ragadott kesztyűt és szemeteszsákot, hogy megtisztítsa Gyergyószentmiklós közterületeit és környékét. Ez rekord, soha ilyen sokan nem mozdultak meg itt ilyen ügyért. Huszonöt köbméter szeméttől szabadították meg a várost.
Súlyos égési sérüléseket szenvedett egy 61 éves férfi egy lakástűzben a Gyergyóvárhegy községhez tartozó Kalnács településen, csütörtök este. A férfit kórházba szállították.
Havi 170 lejes bérpótlékra jogosult októbertől a gyergyószentmiklósi polgármesteri hivatal valamennyi alkalmazottja a számítógépek által kibocsátott sugárzás miatt – derült ki a képviselő-testület csütörtöki ülésén, melyen több más kérdésről is szavaztak.
Elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson, így az idősek, a krónikus betegek és a fogyatékossággal élők ezentúl egyetlen gombnyomással segítséget kérhetnek. A kisjövedelmű igénylőktől az önkormányzat átvállalja a szolgáltatás havi költségét.
Ismét szemétgyűjtési akciót szerveznek Gyergyószentmiklóson. A Let’s Do It, Romania! országos hulladékgyűjtési mozgalom keretében zajló pénteki akcióra mindazokat várják, akik szeretnének hozzájárulni a város és környéke rendezettebbé tételéhez.
Folytatódik a gyergyószentmiklósi Nyári Ifjúsági Színpad programsorozata: két egymást követő estén, szeptember 19-én és 20-án, a város két temploma válik különleges előadások helyszínévé.
szóljon hozzá!