Dísztanácsülés díjözönnel

A város értékeit méltatta a Szent Miklós Napi dísztanácsülés, és mint kitűnt, ezek közül nagy jelentőségűek a határokon átívelő kapcsolatok.

Gergely Imre

2016. december 06., 13:512016. december 06., 13:51

Zenei nagykövetté avatták a Bagossy Brothers Company együttest, díszpolgári címmel tüntették ki Bajna György újságírót, kiemelkedő szakmai eredményeket és példamutató emberi hozzáállást tanúsító pedagógusokat és egészségügyi szakembereket díjaztak.

Két jubiláló testvérváros, Szigetszentmiklós és Kiskunmajsa önkormányzata volt a hétfői, városnapi dísztanácsülés díszmeghívottja. Az előbbi 20 éve lett Gyergyószentmiklós testvértelepülése, Kiskunmajsával azonban jóval régebbi a kapcsolat, 1941-ben, azaz 75 éve kezdődött. Biztosan folytatódni fog az együttműködés, erről írtak alá szándéknyilatkozatokat az érintett városok polgármesterei. Ebben kijelentik, vállalják, hogy Szigetszentmiklós és Gyergyószentmiklós, illetve Kiskunmajsa és Gyergyószentmiklós polgárai, szervezetei és intézményei között lehetőségük szerint mindenkor elősegítik a tudományos, gazdasági, oktatási, egészségügyi, művelődési és kulturális kapcsolatok elmélyítését, hogy ezáltal a területi határokon felülemelkedve közösségek közötti egységet építsenek.

Nagy Zoltán polgármester beszédében kifejtette, a kapcsolatok nagymértékben meghatározták az érintett városok közösségeinek és sorsának alakulását. Megjegyezte, a mai kapcsolatokra általában az jellemző, hogy versengünk, rivalizálunk egymással. A testvérvárosi kapcsolatok azonban, ezzel ellentétben, nem a rivalizálásról szólnak, hanem az egymás értékeinek erősítéséről és kiemeléséről. A testvérvárosok lakóinak üzente: Gyergyószentmiklóson itthon vannak, ezért is ajándékoztak az egyik testvérönkormányzatnak egy olyan székelykaput, aminek nincs kulcsa: mindig nyitva áll.

A dísztanácsülésen Szigetszentmiklós és Kiskunmajsa elöljárói mellett még a felvidéki Somorja képviselete is szólt a hallgatósághoz, az a testvérváros, amellyel a legfrissebb a gyergyóiak kapcsolata, de a hollandiai Kempenből is érkezett küldöttség, amellyel a néhai Jan Post és a nevét viselő alapítvány jóvoltából valósult meg számos gyergyói szociális és más jellegű kezdeményezés.

Kollégánk, Bajna György író, újságíró díszpolgári címben részesült. A díj átvételekor így szólt: ez a díj a legmagasabb kitüntetés, amit csak egy gyergyószentmiklósi kaphat.

Különleges elismerésben részesítette az önkormányzat a Bagossy Brothers Company együttest, amelynek hamarosan várható a második nagylemeze, de már mostanig is olyan szintre jutottak a zene világában, amelyet erdélyi együttes ritkán tapasztalhat. „Büszkék vagyunk rátok, akik eddig a könnyűzene területén a legtöbbet adtátok a városnak, és köszönjük, hogy nevetekkel összemosódott városunk neve, hogy számos helyen miattatok ismerik az emberek Erdély hideg kisvárosának nevét” hangzott el. A zenekar Gyergyószentmiklós Zenei nagykövete címet kapott.

Szintén elismerésben részesült a No Sugar együttes is. Velük kapcsolatban volt hallható: a No Sugar zenekar több mint 10 éves útkeresés után azt vallja: megtalálta az utat, megtalálta a saját hangját. Mondják ezt ők, és erősíti meg őket ebben az idei Legszebb Erdélyi Magyar Dalnak nyilvánított Hiszek benned című daluk, valamint a nyertes pályázatuk a Cseh Tamás program keretén belül.
A zenei utánpótlás terén is jól áll Gyergyószentmiklós, György Dorottya, Elekes Péter illetve ifj Mayer Róbert játéka is élményszámba ment.

„A lelkiismeretes, odaadó, generációkon átívelő pedagógusi pályafutás példaértékű mindannyiunk számára. A szülőföldön való megmaradás, kultúránk ápolása, a nemzeti öntudat megalapozása, a kiegyensúlyozott személyiségformálás pedagógusaink legfontosabb és legfelelősebb feladata” – ezekkel a szavakkal vezették fel az oktatási intézmények által különleges elismerésre jelölt pedagógusok díjazását. Idén Szász Ildikó tanár, Suciu Petru oktató, Szatmári Margit tanár, Gudor Ildikó tanár, Zsigmond Ida óvónő, Lokodi Éva tanár és Coșarcă Mariana tanítónő részesült elismerésben az önkormányzat részéről.

Hagyomány már, hogy az egészségügyben dolgozók közül is díjat kapnak az arra jelölt személyek, most dr. Bíró Katalin nyugalmazott altatóorvost és Becze Olga egészségügyi asszisztensnőt díjazták.
Díjat kapott még a 95 éves Jövő sportegyesület. Mecénás-díjat ítéltek oda az Izsó Universal Kft részére, aki év közben a legtöbb támogatást biztosítja a város közintézményei által szervezett helyi, közösségi eseményekhez.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. január 12., hétfő

Folytatódnak a Tarisznyás estek Gyergyószentmiklóson

Idén is folytatják a Tarisznyás-estek sorozatát Gyergyószentmiklósón a Tarisznyás Márton Múzeumban.

Folytatódnak a Tarisznyás estek Gyergyószentmiklóson
Hirdetés
2026. január 10., szombat

A fiatalok éve Gyergyóban: mit hoz az ifjúsági fővárosi cím?

Gyergyószentmiklós viseli Magyarország külhoni ifjúsági fővárosa címet idén, amelyet Cegléd testvérvárossal párban nyert el. A kitüntetéssel járó 100 millió forintos támogatás konkrét fejlesztéseket hoz: például ifjúsági központ épül.

A fiatalok éve Gyergyóban: mit hoz az ifjúsági fővárosi cím?
2026. január 07., szerda

Kigyulladt a salamási rendőrség tetőzete – frissítve

Súlyos tűzesethez riasztották a tűzoltókat: Salamáson lángra kapott a helyi rendőrőrs épülete. A tűz az épület tetőszerkezetét és a manzárdot érinti, mintegy 200 négyzetméteres felületen.

Kigyulladt a salamási rendőrség tetőzete – frissítve
2026. január 07., szerda

Istállótűz Gyergyóremetén: mintegy 500 négyzetméteren pusztítottak a lángok

Egy lángoló mezőgazdasági épülethez riasztották szerdán reggel a tűzoltókat Gyergyóremetére: egy nagyméretű istálló gyulladt ki egy farmon. Szerencsére sem emberi sérülés nem történt, sem állatokban nem esett kár.

Istállótűz Gyergyóremetén: mintegy 500 négyzetméteren pusztítottak a lángok
Hirdetés
2026. január 06., kedd

Javuló céges, romló lakossági adófizetés Gyergyószentmiklóson

A lakosság kisebb arányban volt jó adófizető, a cégeknél viszont jelentős adósságcsökkenés történt 2025-ben Gyergyószentmiklóson. A 2026-os évre vonatkozó helyi adók és illetékek befizetése január 15-től lehetséges a városban.

Javuló céges, romló lakossági adófizetés Gyergyószentmiklóson
2026. január 04., vasárnap

A vendégek fizetnek, a város profitál: új lendületet adnának a gyergyói turizmusnak

Turisztikai Desztináció Menedzsment alapításával tenné ismertebbé, vonzóbbá a városi és gyilkostói vendéglátóhelyeket, valamint a turisztikai kínálatot Gyergyószentmiklós. Az új évtől bevezetett idegenforgalmi illeték teremti meg ehhez az alapot.

A vendégek fizetnek, a város profitál: új lendületet adnának a gyergyói turizmusnak
2026. január 03., szombat

Fa dőlt az útra Gyergyószentmiklós és Gyilkostó között – frissítve

Teljesen lezárták a forgalmat a 12C jelzésű országút Gyergyószentmiklós és Gyilkostó közötti szakaszán szombat reggel, miután az erős havazás miatt az úttestre dőlt egy fa.

Fa dőlt az útra Gyergyószentmiklós és Gyilkostó között – frissítve
Hirdetés
2026. január 01., csütörtök

Egészséges kisfiú Gyergyószentmiklós idei elsőszülöttje

Császármetszéssel segítették a világra az év első újszülöttjét a gyergyószentmiklósi kórházban. A kisfiú és édesanyja is egészségesek.

Egészséges kisfiú Gyergyószentmiklós idei elsőszülöttje
2025. december 31., szerda

„Veres az ég alja, szél lesz” – időjósló mondókák nyomában Kisné Portik Irénnel

Ma, amikor a különféle alkalmazások akár percnyi pontossággal jelzik előre az esőt, vagy azt, hogy mikor süt ki a nap, a népi időjóslás több ezer éves következtetései már nem létfontosságúak, de egy könyv segít abban, hogy mégse menjenek feledésbe.

„Veres az ég alja, szél lesz” – időjósló mondókák nyomában Kisné Portik Irénnel
2025. december 31., szerda

Tűzijátékkal és koncerttel búcsúztatják az óévet Gyergyószentmiklóson

Idén is a főtéren, a központi parkban rendezik meg Gyergyószentmiklóson a szabadtéri szilveszteri ünnepséget. A szervezők közös óévbúcsúztatóra és újévköszöntésre várják a helyieket és az ide látogatókat koncerttel és éjféli tűzijátékkal.

Tűzijátékkal és koncerttel búcsúztatják az óévet Gyergyószentmiklóson
Hirdetés