
Fotó: Baricz Tamás imola
Víz nélkül maradt a fél Gyergyószentmiklós, ezen valamint Újfalu, Tekerőpatak és Kilyénfalva is. A Gyergyószentmiklóson zajló csatornázási munkálatok során a Gödrös utcában dolgoztak pénteken reggel a szennyvízvezeték lefektetésén, amikor egy akna kialakításánál megrongálódott a város déli részét vezetékes vízzel tápláló vezeték. A csőtörés kivitelező brassói Arcons cég hibájából következett be, emiatt elzárták a vizet az érintett szakaszon, hogy helyreállíthassák a hibát.
2015. július 17., 13:112015. július 17., 13:11
2015. július 17., 13:292015. július 17., 13:29
A délelőtti órákban a gyergyószentmiklósi utca teljes szélességében folyt a víz, a helyszíne érkező közüzem munkatársai megállapították, hogy a munkálatokat végző cég nem tartotta be a kijelölt nyomvonalat, emiatt történt a csőszakadás.
Lukács László, a közüzem igazgatója elmondta: „A kivitelező nem tartotta a be az előírt nyomvonalat, és túl nagy szélességű kupával ástak. Egy fővezeték hibásodott meg, ami miatt a fél Gyergyószentmiklósnak nincsen vezetékes vize, ide tartozik többek között a Külső, Gödrös, Kossuth Lajos, Ady Endre utca és az ipari zóna is. Továbbá Újfalut, Tekerőpatakot és Kilyénfalvát is érinti. Nagyon régi a vezeték, igyekszünk kijavítani a problémát, de akár két-három napba is beletelhet a helyreállítás. Még nem sikerült felmérni, hogy mekkora vízmennyiség folyt el, de jelentős a kár.”
„Az előírt nyomvonalat követték a munkások, azonban egy olyan aknát kellett a föld alá helyezni, aminek a vastagsága meghaladja a vezetékek vastagságát ezért szélesebb területen kellett ássanak a munkások, ami miatt megsérült a vízvezeték – mondta el az Arcons cég álláspontját a gyergyószentmiklósi részleg vezetője, Pál Zoltán. Hozzátette: remélik, hogy a pénteki nap folyamán megoldódik a probléma, és nem maradnak napokig víz nélkül az emberek.
Zajlik az esővíz-elvezető rendszer kiépítése a Gyilkostó úton, ezzel elkezdődött a Mobilitás 2 városfejlesztési projekt megvalósítása Gyergyószentmiklóson. A nagyobb útfelbontással járó munkálatoknak csak tavasszal kezdenek neki.
Műemlékké nyilvánítaná és eredeti jellegében őrizné meg a Gyergyószárhegy határában lévő, legalább százéves fedeles Maros-hidat a község önkormányzata. A híd mostani állapota miatt azonban már omlásveszélyre figyelmeztető táblát is kihelyeztek.
Több mint ötszáz önkéntes ragadott kesztyűt és szemeteszsákot, hogy megtisztítsa Gyergyószentmiklós közterületeit és környékét. Ez rekord, soha ilyen sokan nem mozdultak meg itt ilyen ügyért. Huszonöt köbméter szeméttől szabadították meg a várost.
Súlyos égési sérüléseket szenvedett egy 61 éves férfi egy lakástűzben a Gyergyóvárhegy községhez tartozó Kalnács településen, csütörtök este. A férfit kórházba szállították.
Havi 170 lejes bérpótlékra jogosult októbertől a gyergyószentmiklósi polgármesteri hivatal valamennyi alkalmazottja a számítógépek által kibocsátott sugárzás miatt – derült ki a képviselő-testület csütörtöki ülésén, melyen több más kérdésről is szavaztak.
Elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson, így az idősek, a krónikus betegek és a fogyatékossággal élők ezentúl egyetlen gombnyomással segítséget kérhetnek. A kisjövedelmű igénylőktől az önkormányzat átvállalja a szolgáltatás havi költségét.
Ismét szemétgyűjtési akciót szerveznek Gyergyószentmiklóson. A Let’s Do It, Romania! országos hulladékgyűjtési mozgalom keretében zajló pénteki akcióra mindazokat várják, akik szeretnének hozzájárulni a város és környéke rendezettebbé tételéhez.
Folytatódik a gyergyószentmiklósi Nyári Ifjúsági Színpad programsorozata: két egymást követő estén, szeptember 19-én és 20-án, a város két temploma válik különleges előadások helyszínévé.
Immár 28. alkalommal szervezik meg Gyergyóalfaluban a Gazdanapot, amely az évek során a község egyik legfontosabb és legkedveltebb közösségi rendezvényévé nőtte ki magát. A szervezők ezer látogatót várnak szombaton a Réteskertben.
Interaktív egészségügyi panelbeszélgetéseket indít a gyergyószentmiklósi kórház és az Itthon Közösen a Holnapért Egyesület, hogy hiteles információkkal segítse a lakosságot a betegségek megelőzésében és az egészség megőrzésében.
szóljon hozzá!