Fotó: Balázs Katalin
XVI. alkalommal szerveznek falunapot a Délhegy aljában. Gyergyócsomafalván a Szent Péter- és Pál-napi búcsú köré szervezett ünnepség már június 26-án, pénteken elkezdődik. A négynapos ünnepségen gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt kínálnak kikapcsolódási lehetőséget.
2015. június 24., 22:222015. június 24., 22:22
Pedagógusok találkoznak a Feredőnél, a Piactéren szabadtéri versenyeket szerveznek, képzőművészeti kiállításnak nyújt otthont a Rendezvénycsűr, a Művelődési Otthon és a Borsos Miklós-emlékház is. Sportrendezvényekre, koncertekre várják a lakókat és a vendégeket. A gyerekeket bábszínházba, fakanálbábuk készítésére hívják.
Gálaműsor keretében Gyergyócsomafalva 15, 20 és 25 éves testvértelepülési kapcsolatait ünnepli. A rendezvényre a művelődési otthon nagytermében vasárnap 18 órától kerül sor. Az est sztárvendégei: Mahó Andrea és Csengeri Attila operett- és musicalénekesek. Díszpolgári cím, Csomafalváért Díj és Önkormányzati Érdemdíj átadására is a falunapok adnak alkalmat. Lesz néptánc- és moderntánc-bemutató, valamint közönségtalálkozó Rúzsa Magdival. A búcsús szentmisére hétfőn, Péter és Pál napján 12 órától kerül sor.
Idén második alkalommal adják át Csomafalván a Gubcsi Lajos Ex Libris Díjat. A Magyar Művészetért Díjrendszer keretében szombaton délután tartják az ünnepséget.
Más lesz a 2025–2026-os szezon a Gyergyószentmiklósi Műjégpályán, mivel a Gyergyói Hoki Klub felnőttcsapata, valamint az U21, U18 és U16 korosztályok Gyergyóremetére költöznek. A jég azonban így sem marad üresen: a jégpálya hétfőn indítja az új szezont.
Komoly változásra készülnek a szociális juttatások terén Gyergyószentmiklóson: a következő tanácsülésen dönthetnek arról, hogy csak azok részesüljenek a különféle juttatásokból, akik minden helyi adót és bírságot kifizettek.
Holtan találták meg azt a 72 éves, maroshévizi férfit, aki július 26-án önként távozott otthonából, majd nagy erőkkel keresték többek között rendőrök, csendőrök és önkéntesek is.
Zajlanak a nyári karbantartási munkálatok a gyergyószentmiklósi tanintézményeknél. A Szakinál az iskolaépület felújításával jól haladnak, a bentlakással kevésbé. A Salamonnak is várnia kell még a régi műhelyépület bontására.
Elkezdték a központi park körüli parkolók felújítását Gyergyószentmiklóson, ami egy újabb lépés a fizetéses parkolás újbóli bevezetéséhez.
Elindult az a civil szervezetek programjait népszerűsítő nagykövetek regisztrációja, a negyedik Fuss NEKI! Gyergyó adománygyűjtő mozgalomhoz. 27 szervezet összesen Ötszázezer lejnyi támogatás megszerzését tűzte ki célul.
Gyergyószentmiklós több utcájában és a lakónegyedekben is csatornázási munkálatok zajlanak augusztus folyamán. Ezek időszakos forgalomkorlátozással is járnak.
Engedély nélküli árusítóhelyet számoltak fel kedden a Gyilkos-tó partján. Az önkormányzat polgármesteri rendelet alapján távolíttatta el a természetvédelmi övezetbe jogtalanul kihelyezett büfékocsit, amely egy stég közelében működött.
Folyamatosan mozgásban lenni, vagy nyugisan ellazulni? Sok embernek dilemmája lehet ezekben a napokban Gyergyószentmiklóson. Az Egyfeszt élménykínálatával nem egyszerű a lépést tartani. De bármi a döntés, a végeredmény csak jó lehet.
Elrajtolt az Egyfeszt összművészeti fesztivál idei kiadása csütörtökön Gyergyószentmiklóson. Már az első napon benépesültek a rendezvény helyszínei, az események java pedig még csak most jön.
szóljon hozzá!