Fotó: Balázs Katalin
Csütörtökön találkoztak a gyergyószentmiklósi civil szervezetek képviselői; Mezei János polgármester kezdeményezésére egy, a civil szervezeteket összefogó egyesület létrehozását és a Civil ház tevékenységeinek beindítását tervezik.
2012. október 11., 17:412012. október 11., 17:41
2012. október 11., 19:032012. október 11., 19:03
Bereczky Szilárd és Kozma Tünde önkéntesként vállalta fel, hogy segíti a civileket tömörítő, elvárásaikra megoldást adó tevékenységet. Kérdésünkre Kozma Tünde elmondta, a polgármester ötletét jónak látta felkarolni, így több módon is egyeztetés történt a gyergyószentmiklósi civil szervezetekkel.
„Több mint 200 civil szervezet van bejegyezve, ezek tíz százaléka, amely rendszeres tevékenységet fejt ki a városban. Őket már többször is felkerestük, augusztusban volt egyeztetés és egy kérdőívezés is, melyben felmértük, mire lenne tulajdonképpen igényük. Sokan jelezték, raktárnak, próbateremnek, rendezvénynek vagy éppen irodának lenne szükségük megfelelő felületre. Ez az elvárás teljesíthető, ugyanis az önkormányzat tulajdonában van az egykori öntöde irodaépülete, melyet inkubátorházként is emlegetnek, jelenleg többnyire üresen áll. Itt kis fenntartási költség fejében lenne hely mindenki számára” – fogalmazott az ügy önkéntes felkarolója.
Az elképzelés szerint egy egyesületet hoznának létre a szentmiklósi civil szervezetek, mely egy keretet biztosítana, pályázásra adna újabb lehetőséget, ugyanakkor az ennek keretében tartozó civil szervezetek laknák be a Civil házat. Az épület felső emelete egy kis takarítás után máris birtokba vehető, konferenciaterem, kisebb helyiségek egyaránt használhatók. A cél az, hogy hosszú távon itt kapjanak helyet a legkülönbözőbb szervezeti tevékenységek, az épület többi szintjét is kihasználják. „Az önkormányzatnak ebben nincs haszna, így segítené a civil szervezeteket” – hangzott el.
Csütörtök délután a meghívásnak eleget tevő civil szervezeti képviselők Mezei János polgármesterrel közösen megtekinthették az épületet. Különböző részek más és más állapotban vannak, van, ahol padlószőnyeg, irodabútorzat is a helyén van, máshol vakolatontással és nyílászárótétellel kell kezdeni a beköltözést.
„Négy esztendeje várom azt a pályázati lehetőséget, mellyel feljavíthatnánk ezt az épületet. Mivel nincs rá pénz, gazdátlanul csak romlik az állaga. Ezért ajánljuk fel civil szervezeteknek. Ha létrejön a közös egyesület, az adminisztrálhatja akár a teljes ingatlant, minden civil szervezetnek helye lehet itt, persze, jól meghatározott szabályzat alapján. Az elvárás az, hogy lakják be a házat, az önkormányzat nem kér bérleti díjat, mindössze azt, hogy a konferenciatermet és egyéb szolgáltatásokat igénybe vehessünk” – fogalmazott Mezei. A polgármester elmondta: terveik között szerepelt a manzárdon vendégszobák kialakítása, ezeket is szívesen igénybe venné majd az önkormányzat, hisz nem mindegy, hogy 160–180 lejért éjszakáztatnak-e egy vendéget vagy önköltségi áron, akár 15 lej ellenében.
Tizenhét civil szervezet jelezte már, tagja lenne az ernyőegyesületnek. Nemsokára a konkrétabb lépésekre kerül sor ennek létrehozásáért, és további egyeztetésre arról, hogy a négyszintes épület mekkora részére tartanának igényt a civilek.
1944 őszén Gyergyószentmiklós mellett 159 magyar honvédet mészároltak le, a város felszegi részén pedig harminc civil halt meg a harcokban. A gyergyóiak minden évben fejet hajtanak a katonák és ártatlan áldozatok emléke előtt.
A közbiztonság megőrzése, fenntartása érdekében szerveztek átfogó ellenőrzést a Hargita megyei rendőrök Maroshévízen, amelynek során jelentős pénzbírságot róttak ki.
Első alkalommal szervez történelmi, népi és huszárprogramokat Gyergyószék legmagasabb pontján, az 1544 méteres Pricske-tetőn a Földváry Károly Hagyományőrző Huszáregyesület.
Idén a gyergyószárhegyi Kájoni János Gyermekvédelmi Otthon udvarán tartják meg a hagyományos tatárdombi megemlékezést és az ahhoz kapcsolódó kulturális eseményeket szombaton. A szentmise után néptánc produkciók és színdarab is várja az érdeklődőket.
Javítási munkálatok miatt szünetelni fog az ivóvízszolgáltatás több gyergyószentmiklósi utcában szeptember 5-én, pénteken.
Motorkerékpár és autó ütközött szeptember 3-án délután Gyergyószentmiklós és Gyilkos–tó között.
Tizenötödik alkalommal szervezik meg Gyergyószentmiklóson az Örmény Művészeti Fesztivált, amely szeptember 5–7. között kínál gazdag programot a közönségnek. A kulturális értékek megmutatása és a gasztronómia is jelentős hangsúlyt kap.
Sikerült átütemezni a korábban felvett húszmillió lejes hitel visszafizetését, nyugtázták Csergő Ottó lemondását, és újra közbeszerzést írnak ki a szemét elszállítására. Ezek voltak a gyergyószentmiklósi képviselő-testület hétfői ülésének témái.
Árokba csúszott egy busz Borzonton hétfő reggel. Felnőttek és gyerekek is a járműben ragadtak a mentőegységek érkezéséig.
Két, személyi sérüléssel járó közúti baleset is történt nagyjából ugyanabban az időpontban Gyergyószéken hétfőn reggel.
szóljon hozzá!