
Fotó: Balázs Katalin
„Az orotvai óvoda udvarán volt egy két méteres szikla. Senkinek nem jutott eszébe oda felmászni, csak az én fiamnak. Erre rendelte Isten, ezért tudtam belenyugodni a tragédiába” – fogalmazott Erőss Zsolt édesanyja, Edit asszony vasárnap, amikor fia emléktábláját leplezték le egykori iskolája falán, az orotvaiak ünnepén.
2015. június 29., 16:082015. június 29., 16:08
Erőss Zsolt, a legsikeresebb magyar hegymászó két évig járt az orotvai óvodába, az első és második osztályt ugyanezen településen végezte el. A helybéliek orotvainak tekintik, a csíkiak szintén maguk közé sorolják, hiszen ott született, a gyergyószentmiklósiak pedig azért állítottak emléket neki, mert ott érettségizett a gimnáziumban. Zsolt hazája Csíktól Orotváig terjed, kedvenc hegyeit, a Hagymást is beleértve – mondta el édesanyja, Edit asszony, hozzátéve, hogy Magyarországra csak azért költözött, hogy a határok megnyílhassanak előtte, feljusson a világ tetejére.
„Nem az számít, honnan indulsz, a lényeg, milyen erős a vágy a szívedben” – fogalmazott az ünnepségen Zsolt elemista osztálytársa, Puskás Elemér, Ditró község polgármestere, aki rendszeresen így buzdítja az orotvai iskolásokat: ebből a kicsi iskolából indulva fel lehet jutni a világ tetejére.
A községi önkormányzat által állított emléktábla az iskola udvarán is ezt juttatja a kis település lakói eszébe, melynek felszentelésén jelen voltak az egykori tagtársak, az Erdélyi Káprát-Egyesület Gyergyói Osztályának nagyszámú képviselői. A rendezvényen a gimnáziumi osztálytárs, Dezső László is ott volt, az EKE korábbi országos elnöke, Erőss Zsolt emlékének ápolója elmondta, a hegyek emberei előtt eltörpülnek a veszélyek. A Kandcsendzöngán nyoma veszett hegymászótól bátorságot tanulhatunk, életéből hitet meríthetünk.
Édesanyja idézte fel fia szavait. Amikor hegyre indult, az anya mindig arra kérte fiát, egyedül ne induljon el az alaptáborból. Zsolt mosolyogva felelt, ahogyan sokan emlékeznek rá: „Csúcsközelben sosem vagyok egyedül. Ott még inkább velem van az Isten.”
Nem vagy egyedül – ezt az üzenetet adta át a Szent Péter és Pál ünnepén az orotvai templom búcsújára összeseregletteknek is az ünnepi szónok. A Csíkszeredából érkezett Csíki Szabolcs segédlelkész felidézte a bibliai részt, amikor a sikeres halász, Péter hal nélkül tért vissza. Másnap Jézus szállt be bárkájába. Szólt a parton állókhoz, majd kiadta a parancsot Péternek: evezz a mélyre! A válasz így hangzott: „A te szavadra kivetem a hálót.”A kivetett hálót aztán alig sikerült kiemelni a temérdek hallal. Ennek mentén született meg az orotvaikanak és velük ünneplőknek szóló hármas javaslat: Istent be kell engedni az életünkbe, ő megáld mindent, amit neki adunk. Ha Isten vezeti életünket, nem tudunk elveszni, mert Isten terve a mi életünkre jó. Hogy fel tudjunk állni, Isten gondoskodására kell és lehet számítani.
A völgyben tanyát vert orotvaiak vasárnap délután ünnepi műsorokkal kedveskedtek a vendégeknek. Meghívott fellépők is voltak, köztük a magyarországi Czikó településről érkezett, ma ott élő bukovinai székelyek csoportja. Barátság köti össze őket, tavasszal két diófát küldtek az orotvaiaknak. Egyik a templom, másik a művelődési ház közelében tanúskodik a hitben és kultúrában való összetartozásról.
Zajlik az esővíz-elvezető rendszer kiépítése a Gyilkostó úton, ezzel elkezdődött a Mobilitás 2 városfejlesztési projekt megvalósítása Gyergyószentmiklóson. A nagyobb útfelbontással járó munkálatoknak csak tavasszal kezdenek neki.
Műemlékké nyilvánítaná és eredeti jellegében őrizné meg a Gyergyószárhegy határában lévő, legalább százéves fedeles Maros-hidat a község önkormányzata. A híd mostani állapota miatt azonban már omlásveszélyre figyelmeztető táblát is kihelyeztek.
Több mint ötszáz önkéntes ragadott kesztyűt és szemeteszsákot, hogy megtisztítsa Gyergyószentmiklós közterületeit és környékét. Ez rekord, soha ilyen sokan nem mozdultak meg itt ilyen ügyért. Huszonöt köbméter szeméttől szabadították meg a várost.
Súlyos égési sérüléseket szenvedett egy 61 éves férfi egy lakástűzben a Gyergyóvárhegy községhez tartozó Kalnács településen, csütörtök este. A férfit kórházba szállították.
Havi 170 lejes bérpótlékra jogosult októbertől a gyergyószentmiklósi polgármesteri hivatal valamennyi alkalmazottja a számítógépek által kibocsátott sugárzás miatt – derült ki a képviselő-testület csütörtöki ülésén, melyen több más kérdésről is szavaztak.
Elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson, így az idősek, a krónikus betegek és a fogyatékossággal élők ezentúl egyetlen gombnyomással segítséget kérhetnek. A kisjövedelmű igénylőktől az önkormányzat átvállalja a szolgáltatás havi költségét.
Ismét szemétgyűjtési akciót szerveznek Gyergyószentmiklóson. A Let’s Do It, Romania! országos hulladékgyűjtési mozgalom keretében zajló pénteki akcióra mindazokat várják, akik szeretnének hozzájárulni a város és környéke rendezettebbé tételéhez.
Folytatódik a gyergyószentmiklósi Nyári Ifjúsági Színpad programsorozata: két egymást követő estén, szeptember 19-én és 20-án, a város két temploma válik különleges előadások helyszínévé.
Immár 28. alkalommal szervezik meg Gyergyóalfaluban a Gazdanapot, amely az évek során a község egyik legfontosabb és legkedveltebb közösségi rendezvényévé nőtte ki magát. A szervezők ezer látogatót várnak szombaton a Réteskertben.
Interaktív egészségügyi panelbeszélgetéseket indít a gyergyószentmiklósi kórház és az Itthon Közösen a Holnapért Egyesület, hogy hiteles információkkal segítse a lakosságot a betegségek megelőzésében és az egészség megőrzésében.
szóljon hozzá!