
Fotó: Kristó Róbert
Hargita, Bákó és Neamţ megye osztozik jelenleg a Keleti-Kárpátok Tarkő-hegységében fekvő, a történelmi Erdélyhez tartozó, Barátostelep nevű, elzárt, de festői szépségű tanyavilágon. Nagy ünnep volt a kis település életében az elmúlt hét végén, szombaton, július 14-én tartották a Kármelhegyi Boldogasszony tiszteletére felszentelt kápolna búcsúját és hagyományosan a búcsú alkalmával zajló házszentelést.
2012. július 15., 19:012012. július 15., 19:01
2012. július 15., 19:522012. július 15., 19:52
Barátostelep, a többségben csángó-magyarok lakta kis hegyi település Erdély része. A falu szélén haladt át 1918 előtt, illetve 1940 és 1944 között a magyar–román határ. Jelenleg közigazgatásilag Neamţ megyéhez tartozik, vallási szempontból pedig a gyulafehérvári egyházmegye része, a gyimesbükki plébánia filiája.
Július közepén van minden évben Barátostelep legnagyobb eseménye, a II. világháború után Tudora Péter telkén épített kápolna búcsúünnepe. A Kármelhegyi Boldogasszony tiszteletére szentelt kis fakápolnát idénre teljesen felújította Tudora unokája, a jelenleg erdészként itt dolgozó Ambrus András.
Salamon József gyimesbükki plébános már két nappal a búcsús ünnep előtt megérkezett Barátostelepre, a kápolnában rendezkedett be, remeteként töltött itt két éjszakát.
A gyimesbükkiek egy hatalmas, faragott keresztet állítottak fel a térség legmagasabb pontján, a 1555 m magas Hosszú-havason. Erre a béke szót vésték fel magyar, román és német nyelven, ugyanis a hegygerincen mindkét világháborúban jelentős harcok zajlottak, számos német és magyar katona esett itt el.
Barátostelep házai és kalibái több száz méterre épültek egymástól, az erdők és kaszálók a felcsíki települések második határrészei voltak. Az erdőket visszakapták az egyházak, a kaszálók és legelők nagy részét azonban felhagyták eredeti tulajdonosaik. A Kis- és Nagy-Barátos patakok összefolyásánál kialakult, a bakancsos turisták számára igazi csemegét jelentő tanyavilágon nincs telefonjel, üzlet, villanyáram, de több család már benzinnel vagy gázolajjal működő áramfejlesztőt vásárolt. A helybeliek élelmiszer-szükségletüket a 14 km-re fekvő Románbarátosról (Braiteş, Braiteşul Românesc vagy Gura Brateşului) szerzik be, vagy saját háztájaikban állítják elő.
Nagy esemény Barátoson a júliusi házszentelés. Ez hagyományosan a búcsús nap előestéjén, illetve az ünnep reggeli óráiban zajlik: csengettyűsökkel, vidimuszokkal, az általunk ismert szertartás szerint, csupán a feldíszített karácsonyfa hiányzik. A lakosok száma évről évre csappan, az 1990-es évek elején még 25 család lakott itt, jelenleg már csak 10 házat kellett megszenteljen Salamon atya. A tíz családból csupán kettő lakik itt télen-nyáron, a többiek késő ősszel hazamennek, majd húsvét után visszajönnek, a legtöbben Bálványospatakáról, illetve Hidegségről származnak.
Az idei búcsúra több irányból érkeztek zarándokok, a gyimesiek Tarhavason és Rakottyáson át, a hidegségiek pedig Farkaspalló érintésével, hegyi ösvényeken 25-30 km-t gyalogolva, míg a személygépkocsikkal érkezők óriási, közel 200 km-es kerülővel, a Neamţ megyei Tarkő településen át. Minden idők egyik legnépesebb barátosi búcsúünnepe zajlott idén, hisz közel 150-en gyűltünk össze.
Az ünnepi szentmisét Puskás Attila frissen felszentelt pap, illetve Szilveszter Imre hidegségi és Salamon József gyimesbükki plébánosok celebrálták. Puskás Attila újmisés szentbeszédében a most felállított kereszt jelentőségéről beszélt, majd a Kármel hegyén remetéskedő, a karmelita rend által szellemi ősként tisztelt Illés próféta történetét elevenítette fel, rámutatva, hogy hitünk ma is gyengélkedik. „Azért jöttünk ide, hogy megnyugodjunk, lelkileg feltöltődjünk. Az igazi megnyugvás a feszültségek mögött van” – mondta szentbeszédében Puskás Attila. Mivel számos békási, illetve környékbeli ortodox vallású pásztorember is eljött a szentmisére, Salamon József atya román nyelven is összefoglalta a prédikáció lényegét, az Úr imádságát, a Miatyánkot pedig románul is elmondtuk. Nem utalt rá ugyan senki, de Salamon atya kezdeményezése jelzés kellene legyen a moldvai lelkészek számára, hogy a román vidéken élő magyarokat is megilletné az anyanyelven szóló prédikáció.
Barátostelepen a helyiek nem tudnak arról, hogy járt volna eddig újságíró vagy fotóriporter a vidéken. Az ott töltött két nap felejthetetlen élményt nyújtott számunkra, két helyi erdész és családja, Oltean Viktor és Oltean György vendégszeretetét élvezhettük. Ezúton mondunk köszönetet nekik, akárcsak a Karácsony Floricsika által vezetett csoportnak, akik befogadtak minket, együtt gyalogolhattunk az erdei ösvényeken, ahol gyönyörű szép magyar énekeket énekelhettünk, az évszázados fák között együtt végezhettük velük a rózsafüzért, elvezettek erdei eperben, áfonyában és gyógynövényekben gazdag helyekre.
Gazdasági melléképület és személygépkocsi kapott lángra vasárnap délelőtt Gyergyóvárhegy községben.
Gyorsan közbeléptek a gyergyóalfalvi tűzoltók a csütörtöki vihar után, így megmenekült a nagyobb kártól a villámsújtott lakóház.
Csempészet gyanúja miatt tartottak házkutatást csütörtökön a gyergyószentmiklósi bíróság által elrendelt parancs alapján. Az akció során 888,43 gramm aranyat, valamint 27 ezer lejt, 550 eurót és 200 svájci frankot találtak.
Közel 300 ezer lejes beruházással korszerűsítették a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár eszközállományát és világítási rendszerét. A fejlesztés részeként olyan szolgáltatások is elérhetővé válnak, mint a nyitvatartási időn túli könyvátvétel.
Készül az új évadra a Figura Stúdió Színház: hat premiert terveznek, miközben tíz korábbi előadás is műsoron marad. A gyergyószentmiklósi társulat az iskolásokat is megcélozza új osztálytermi bérletével, és több fesztiválon is fellép az évad során.
Gombák, gyógynövények, méz, sajtok, vadak és hegyi patakokból kifogható halak, fűszerek, erdei gyümölcsök lesznek a középpontban az augusztus 28–29-én sorra kerülő Erdő Kincsei Fesztiválon Gyergyószentmiklóson.
Várja a gyerekeket és felnőtteket a Mozdulj Gyergyó! négynapos eseménysorozata, amelyen a sportágválasztótól az ökölvíváson, hokin és labdarúgáson át a közösségi programokig számos mozgásforma és kísérőrendezvény kap helyet Gyergyószentmiklóson.
Két maroshévízi férfit azonosítottak és tartóztattak le a rendőrök, miután a gyanú szerint megtámadtak egy taxisofőrt, majd egyikük jogosítvány nélkül elhajtott a taxival. A járművet később egy Maroshévíz határában található erdős területen hagyták.
Négy napon át a lovas programoké, hagyományoké, sporté és közösségi élményeké lesz a főszerep. A több mint 120 programpontot kínáló Székelyföldi Lovas Ünnep idén először szekeres és lovas zarándoklattal kezdődik.
Ittas sofőrt tartóztatott fel a rendőrség vasárnap éjfélkor egy gyergyószentmiklósi utcában – közölte a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.
szóljon hozzá!