Borszék útjai száz százalékban újraépülnek

Újabb milliók „érkeznek” Borszékre úthálózat-javításra, így a fürdőtelep összes útja megújul. A 22,5 millió lej értékű beruházást a középrégió fejlesztési ügynökségétől pályázták sikeresen – áll a fürdőváros polgármesteri hivatalának közleményében.

Pethő Melánia

2014. március 25., 17:292014. március 25., 17:29

2014. március 25., 17:362014. március 25., 17:36

A közlemény szerint ezelőtt kilenc hónappal írt alá támogatási szerződést Borszék Polgármesteri Hivatala és a Gyulafehérvári Fejlesztési Ügynökség 11 millió lej értékben a fürdőtelep úthálózatának felújítására. E 11 millió lej értékű támogatás közel 6 kilométer hosszúságban utak és sétányok kövezését, aszfaltozását teszi lehetővé.

A napokban egy újabb nyertes pályázat finanszírozási szerződését írta alá Mik József polgármester. A 11,5 millió lej összértékű projekthez a város önkormányzata kétszázalékos önrésszel járul hozzá, a vissza nem térítendő európai uniós támogatás értéke 11,21 millió lej. Az utóbbi projekt keretében 6,6 km hosszúságú úthálózat újulhat meg, vízelvezető árkok épülnek, hidakat javítanak meg, valamint védőfal épül három utcában a patakmedrek mentén. A felújítandó utcák: Új utca, Petőfi Sándor, Tudor Vladmirescu, Nádas, Kárpátok, Mihai Eminescu, Fenyő, Temető, Köves, Borvíz, Nyíres, Mundra, Hévízi kisutcák, illetve a Jövő, Málnás és Bor-patak.

A mostani nyertes pályázat munkálatait 18 hónap alatt kell elvégezni – az első sikeres beruházásnak
2014 végére kell elkészülnie. A napokban elindul a közbeszerzés kiírásának folyamata, a munkálatok elkezdésére körülbelül 4-5 hónap múlva kerül sor. Addig minden utcában be kell fejezni a víz- és szennyvízvezetékek cseréjét, a fogyasztók csatlakozását a rendszerhez.

„Álmunk egy része teljesült. Ezzel a két pályázattal száz százalékban felújítjuk az útjainkat. Ha valaki jövő ősszel Borszékre jön, a fürdőtelep utcáin macskakövet lát, a többi utca aszfaltozva lesz. Lesznek parkolóink, és a sétányokról lazán át lehet majd fordulni a bicikliútra, a körgyűrűhöz pedig egyetlen döccenés nélkül fel lehet szaladni a sípályai és Napfürdő kilátókat érintve a tizenöt turistautunkhoz” –  fejtette ki Mik József polgármester a nyertes pályázatok hozadékát. Hozzátette, mindezt Borszék önerőből sosem érné el.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 23., szerda

Vasárnap még napoztunk, szerdán pedig elindult a távfűtés Gyergyószentmiklóson

Elindította a távfűtést Gyergyószentmiklóson a Hő-, Víz- és Csatornaszolgáltató Közmű (HVCSK). Három-négy nap alatt minden lépcsőházban kimelegednek a fűtőtestek. A lakókat kérik, hogy ellenőrizzék és légtelenítsék a rendszereket.

Vasárnap még napoztunk, szerdán pedig elindult a távfűtés Gyergyószentmiklóson
Hirdetés
2026. szeptember 22., kedd

Veszélyessé vált a Békény-híd járdája, még a felújítás előtt ideiglenesen biztonságossá kell tenni

Készülnek a gyergyószentmiklósi Gábor Áron utcai Békény-híd felújítására, addig azonban sürgős beavatkozásra van szükség. A járda egy része megroggyant, a korlát pedig eltört és kidőlt. A balesetveszélyes szakaszon jönnek most javítások.

Veszélyessé vált a Békény-híd járdája, még a felújítás előtt ideiglenesen biztonságossá kell tenni
2026. szeptember 22., kedd

A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső

A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső történész új kötete, amelynek bemutatóját szeptember 23-án, szerdán 18 órától tartják a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár emeleti termében.

A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső
2026. szeptember 21., hétfő

Idén csak ott dolgoznak, ahol még a tél előtt helyre tudják állítani az utat

Zajlik az esővíz-elvezető rendszer kiépítése a Gyilkostó úton, ezzel elkezdődött a Mobilitás 2 városfejlesztési projekt megvalósítása Gyergyószentmiklóson. A nagyobb útfelbontással járó munkálatoknak csak tavasszal kezdenek neki.

Idén csak ott dolgoznak, ahol még a tél előtt helyre tudják állítani az utat
Hirdetés
2026. szeptember 20., vasárnap

Műemlékké nyilvánítva mentenék meg a szárhegyi fedeles hidat

Műemlékké nyilvánítaná és eredeti jellegében őrizné meg a Gyergyószárhegy határában lévő, legalább százéves fedeles Maros-hidat a község önkormányzata. A híd mostani állapota miatt azonban már omlásveszélyre figyelmeztető táblát is kihelyeztek.

Műemlékké nyilvánítva mentenék meg a szárhegyi fedeles hidat
2026. szeptember 18., péntek

Rekord Gyergyószentmiklóson: soha ilyen sokan nem szedtek szemetet

Több mint ötszáz önkéntes ragadott kesztyűt és szemeteszsákot, hogy megtisztítsa Gyergyószentmiklós közterületeit és környékét. Ez rekord, soha ilyen sokan nem mozdultak meg itt ilyen ügyért. Huszonöt köbméter szeméttől szabadították meg a várost.

Rekord Gyergyószentmiklóson: soha ilyen sokan nem szedtek szemetet
2026. szeptember 18., péntek

Benzinnel próbált tüzet gyújtani, súlyosan megsérült egy 61 éves férfi

Súlyos égési sérüléseket szenvedett egy 61 éves férfi egy lakástűzben a Gyergyóvárhegy községhez tartozó Kalnács településen, csütörtök este. A férfit kórházba szállították.

Benzinnel próbált tüzet gyújtani, súlyosan megsérült egy 61 éves férfi
Hirdetés
2026. szeptember 17., csütörtök

Bérpótlékot kapnak a városháza alkalmazottai a számítógépes sugárzás miatt

Havi 170 lejes bérpótlékra jogosult októbertől a gyergyószentmiklósi polgármesteri hivatal valamennyi alkalmazottja a számítógépek által kibocsátott sugárzás miatt – derült ki a képviselő-testület csütörtöki ülésén, melyen több más kérdésről is szavaztak.

Bérpótlékot kapnak a városháza alkalmazottai a számítógépes sugárzás miatt
2026. szeptember 17., csütörtök

Egy gombnyomás, amely életet menthet – elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson

Elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson, így az idősek, a krónikus betegek és a fogyatékossággal élők ezentúl egyetlen gombnyomással segítséget kérhetnek. A kisjövedelmű igénylőktől az önkormányzat átvállalja a szolgáltatás havi költségét.

Egy gombnyomás, amely életet menthet – elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson
2026. szeptember 17., csütörtök

Közösen teszik tisztábbá Gyergyószentmiklóst

Ismét szemétgyűjtési akciót szerveznek Gyergyószentmiklóson. A Let’s Do It, Romania! országos hulladékgyűjtési mozgalom keretében zajló pénteki akcióra mindazokat várják, akik szeretnének hozzájárulni a város és környéke rendezettebbé tételéhez.

Közösen teszik tisztábbá Gyergyószentmiklóst
Közösen teszik tisztábbá Gyergyószentmiklóst
2026. szeptember 17., csütörtök

Közösen teszik tisztábbá Gyergyószentmiklóst

Hirdetés