Böjte Csaba neveltjeinek adakoztak az alfalvi gazdanap résztvevői

Gyergyóalfalu és Borzont gazdanapi sokadalmát 18. alkalommal rendezték meg szombaton. Amint Gál Mihály főszervező elmondta, a háziasszonyok és gazdák ünnepe ez, azoké, „akik termésre kényszerítik ezt a sovány földet”.

Gergely Imre

2015. október 26., 11:262015. október 26., 11:26

2015. október 26., 11:262015. október 26., 11:26

Nem egy kis udvar a Guszti kert Alfaluban, de szombatra megtöltötték a gazdanapra érkezők, emberek és az általuk elhozott, közszemlére állított állított állatok. Ezúttal főként a juhokra irányult a figyelem, birkakiállítás, berbécsvásár volt a gazdanapok egyik fő látványossága. Volt mit nézniük a kíváncsiaknak, Székelyföld három megyéjéből 23 gazda hozta el legszebb állatait. Szakemberek mondják, igen értékes, minőségi állomány gyűlt össze. Mindenki számára érdekes látványosság volt, de legjobban a gyermekek örültek a malackergetésnek, hiszen, aki elcsípte az elszabadult jószágot, az meg is tarthatta azt. A kergetőzés mindenkit jókedvre derített az egyébként is jó hangulatú gazdanapon.

Szárazság ugyan volt, de a terméssel összességében elégedettek az alfalvi gazdák, mégsem örülhetnek igazán két kezük munkája termés-eredményének. Jól jelezték ezt azok a kiállított palackok, amelyekben borvíz, illetve tej volt. Két liter borvíz ára ugyanannyi, mint négy liter tejé. Ami megtermett nem lehet értékesíteni, alig van ára a tejnek, pityókának, élő állatnak. Mindennek ellenére, ha nehéz is ma a gazdálkodónak, a szíve most is nyitott, kész segíteni a nála nehezebb sorsban élőknek. Ezt bizonyította az a négy szekér étel-adomány, amit Borzont és Alfalu lakói adtak össze, a Dévai Szent Ferenc alapítvány által működtetett délutáni foglalkoztató számára, ahol 18 gyermek kap minden nap meleg ételt.

A gazdanap legfontosabb üzenete, hogy a községnek minden nehézség ellenére is, komoly ereje a mezőgazdaság, érdemes csinálni és folytatni kell – így fogalmazott Gál Szabolcs, Gyergyóalfalu polgármestere. Ezért szerveztek erre az alkalomra mezőgazdasági gépkiállítást is. Látható volt, komoly befektetéseket tettek a gazdák, hogy könnyebbé és jövedelmezőbbé tegyék a munkájukat. Igenis meg lehet ebből élni – szögezi le a polgármester, aki abban bízik, hogy a jó példáknak köszönhetően a gyermekekben, fiatalokban is kedvet adhatnak a gazdálkodáshoz annak ellenére, hogy manapság a fiatalok számára talán kevésbé vonzó a mezőgazdaság. Ha látják, hogy a mezőgazdaság valóban jövedelmező, akkor belevágnak, és ez itthon tartja őket. Így a föld megtartja a közösséget. „Az ünnep jelzi, tudunk eredményeket elérni és ezzel kedvet tudunk adni az embereknek. Neki kel fogni és kell csinálni. Megéri”– fogalmazott Gál Szabolcs.

Az alkalomra 18 kilós kenyér sült, amiből jutott mindenkinek. Gál Mihály főszervező az esemény megnyitóján köszönetet mondott mindazoknak, akik az évek alatt hozzájárultak a gazdanap megszervezéséhez. Elmondta, van ok az elégedettségre, hiszen látható a résztvevők nagy számából, van igény az eseményre, a gazdanapra, amely a térségben a legidősebb. „Már megszokott, hogy ilyenkor hálát adunk az Istennek a jó termésért. Akármilyen világ is van, mindig eljönnek az emberek, jó látni, hogy milyen sokan vagyunk így együtt. Nekünk egy kapaszkodó itt lenni” – mondta el Gál.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 20., vasárnap

Műemlékké nyilvánítva mentenék meg a szárhegyi fedeles hidat

Műemlékké nyilvánítaná és eredeti jellegében őrizné meg a Gyergyószárhegy határában lévő, legalább százéves fedeles Maros-hidat a község önkormányzata. A híd mostani állapota miatt azonban már omlásveszélyre figyelmeztető táblát is kihelyeztek.

Műemlékké nyilvánítva mentenék meg a szárhegyi fedeles hidat
Hirdetés
2026. szeptember 18., péntek

Rekord Gyergyószentmiklóson: soha ilyen sokan nem szedtek szemetet

Több mint ötszáz önkéntes ragadott kesztyűt és szemeteszsákot, hogy megtisztítsa Gyergyószentmiklós közterületeit és környékét. Ez rekord, soha ilyen sokan nem mozdultak meg itt ilyen ügyért. Huszonöt köbméter szeméttől szabadították meg a várost.

Rekord Gyergyószentmiklóson: soha ilyen sokan nem szedtek szemetet
2026. szeptember 18., péntek

Benzinnel próbált tüzet gyújtani, súlyosan megsérült egy 61 éves férfi

Súlyos égési sérüléseket szenvedett egy 61 éves férfi egy lakástűzben a Gyergyóvárhegy községhez tartozó Kalnács településen, csütörtök este. A férfit kórházba szállították.

Benzinnel próbált tüzet gyújtani, súlyosan megsérült egy 61 éves férfi
2026. szeptember 17., csütörtök

Bérpótlékot kapnak a városháza alkalmazottai a számítógépes sugárzás miatt

Havi 170 lejes bérpótlékra jogosult októbertől a gyergyószentmiklósi polgármesteri hivatal valamennyi alkalmazottja a számítógépek által kibocsátott sugárzás miatt – derült ki a képviselő-testület csütörtöki ülésén, melyen több más kérdésről is szavaztak.

Bérpótlékot kapnak a városháza alkalmazottai a számítógépes sugárzás miatt
Hirdetés
2026. szeptember 17., csütörtök

Egy gombnyomás, amely életet menthet – elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson

Elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson, így az idősek, a krónikus betegek és a fogyatékossággal élők ezentúl egyetlen gombnyomással segítséget kérhetnek. A kisjövedelmű igénylőktől az önkormányzat átvállalja a szolgáltatás havi költségét.

Egy gombnyomás, amely életet menthet – elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson
2026. szeptember 17., csütörtök

Közösen teszik tisztábbá Gyergyószentmiklóst

Ismét szemétgyűjtési akciót szerveznek Gyergyószentmiklóson. A Let’s Do It, Romania! országos hulladékgyűjtési mozgalom keretében zajló pénteki akcióra mindazokat várják, akik szeretnének hozzájárulni a város és környéke rendezettebbé tételéhez.

Közösen teszik tisztábbá Gyergyószentmiklóst
Közösen teszik tisztábbá Gyergyószentmiklóst
2026. szeptember 17., csütörtök

Közösen teszik tisztábbá Gyergyószentmiklóst

2026. szeptember 16., szerda

Két rendhagyó kulturális esemény költözik a templomok falai közé Gyergyószentmiklóson

Folytatódik a gyergyószentmiklósi Nyári Ifjúsági Színpad programsorozata: két egymást követő estén, szeptember 19-én és 20-án, a város két temploma válik különleges előadások helyszínévé.

Két rendhagyó kulturális esemény költözik a templomok falai közé Gyergyószentmiklóson
Hirdetés
2026. szeptember 16., szerda

Huszonnyolcadszor ünnepelnek a gazdák Gyergyóalfaluban

Immár 28. alkalommal szervezik meg Gyergyóalfaluban a Gazdanapot, amely az évek során a község egyik legfontosabb és legkedveltebb közösségi rendezvényévé nőtte ki magát. A szervezők ezer látogatót várnak szombaton a Réteskertben.

Huszonnyolcadszor ünnepelnek a gazdák Gyergyóalfaluban
2026. szeptember 14., hétfő

Nemcsak előadás lesz: kérdezni is lehet az orvosoktól

Interaktív egészségügyi panelbeszélgetéseket indít a gyergyószentmiklósi kórház és az Itthon Közösen a Holnapért Egyesület, hogy hiteles információkkal segítse a lakosságot a betegségek megelőzésében és az egészség megőrzésében.

Nemcsak előadás lesz: kérdezni is lehet az orvosoktól
2026. szeptember 13., vasárnap

Urmánczy Nándor-díjjal tüntették ki Bölöni Lászlót

Urmánczy Nándor-díjjal tüntették ki Maroshévízen Bölöni Lászlót. A legendás labdarúgó és edző sportpályafutását, emberi tartását, valamint magyarságához való ragaszkodását ismerték el.

Urmánczy Nándor-díjjal tüntették ki Bölöni Lászlót
Hirdetés