
Fotó: Baricz Tamás imola
A napokban látogattam meg Gyergyószentmiklós talán legidősebb lakóját, a 99 és fél éves Blénessy Jenőt, aki egy több oldalas levelet juttatott el szerkesztőségünkbe. Jenő bácsi aggódik azért, ami jelenleg a világban, az országban történik, de leginkább a városban lévő gondok nyomasztják.
2015. november 10., 15:262015. november 10., 15:26
Meglátásait papírra vetette, és el is mesélte. Búcsúzóul pedig jelezte: van még mondanivalója üzenete a mai vezetőkhöz, városlakókhoz.
Elsőként a gimnáziumról szólt. 1933-ban abban a tanintézményben tette le az érettségit, amelyet jelenleg Salamon Ernő Gimnáziumnak hívnak. „Márványba arany betűvel írja, hogy Magyar Királyi Állami Főgimnázium, ez a neve, és már végre hagyni kellene annak a költőnek nevezett Salamon Ernőt. Kitől, mitől félünk? Visszajön a kommunizmus? Miért alázkodunk meg?” – sorolta a kérdéseket, melyekre nem választ várt, hanem inkább üzenni szeretne velük. Nem azt mondta, hogy egyik napról a másikra kell megváltoztatni a tanintézmény nevét, hanem azt, hogy akik felelősséget vállaltak a városért, a lakókért, azok vegyék komolyan az őseink által ránk hagyott értékeket.
A napokban a központhoz közel lévő, immár beföldelt kútról is szólt. Mint mondta tisztán emlékszik arra, amikor a város kétezer literes tartalékából öntözték a virágágyásokat, a parkok fiatal fáit. „Meg kellett volna tartani” – mondta.
„Nemcsak a világban, az országban, de még a városban sincs minden a rendjén, mindjárt 100 éve itt élek a városban, voltak odaloccsintott, felkapaszkodott, saját magukat kikiáltó polgármesterek. Az önkormányzatot sok mindenben hibáztatom. Az első a gimnázium neve, utána kellene nézni ki is volt Salamon Ernő. Felháborodok, dühöngök, mert fáj. De ott a város gyönyörű patinás központja, nem szabadna tönkretenni, még a kapukilincset is meg kellene nézni, amit kicserélnek a lakók. Az épületek erkélyeire is nagyobb figyelmet kellene fordítani. A Vaskertes iskolának is lehetne más neve. A templom kerítése is zavar, az Isten háza kerítésének szépnek, hozzá illőnek kell lennie. Az egykori zárda a templommal szomszédos, jelenleg Fogarasy iskola kerítésfala hirdethetné, hogy nem focipályát zár el templomtól. De a Sétáló utca is megérett a változásra” – sorolta.
„Újra kampányolnak, választások jönnek... A városban sokan ismerték Selyem Tamás tanárt, hét gyereke volt. Na olyan egyenes tartású, komoly, magyar emberek kellenének képviselőnek, mint amilyen ő volt. Sok minden bánt, sok az olyan dolog, amin nem tudok változtatni, beleszólni, amit el kell tűrni. Nekem a legnagyobb csalódásom nem Pontában van, hanem a mi vezetőinkben. Nagyon itt az ideje, nagyon jó lenne, ha végre akadna egy magyar, akiben meg lehetne bízni. Felfordult a világ, kormányozhatatlan lett minden” – mondta Blénessy Jenő utalva a jelenlegi politikai helyzetre.
Jenő bácsi feleségével, a 88 éves Erzsike nénivel nemrég a hazalátogató unokákat fogadta, erről is mesélt. „Ez volt a naplemente. A Nap visszasütése, amikor az ember nagyon, de nagyon boldog. Együtt voltunk, lebegett a szeretet, a ragaszkodás a családhoz, egymáshoz. Elveszítettük a két fiúnkat, az unokáknak, dédunokáknak örülünk. Mind jól vannak és ez boldoggá tesz” – mondta Jenő bácsi.
„Ameddig még vannak az embernek napjai, s van ereje, addig gondolkodik. Szeretem Gyergyószentmiklóst, a várost, és még van mondanivalóm a lakóihoz. Fontosnak tartom, hogy írjak azokról a dolgokról, melyek szálkák, szúrják az oldalamat. Vannak közös problémáink, amelyeket meg kellene oldanunk. Több dolog bánt, amit nem akarok a sírba vinni” – mondta Jenő bácsi, és ígérte a következőkben is papírra veti gondolatait.
Műemlékké nyilvánítaná és eredeti jellegében őrizné meg a Gyergyószárhegy határában lévő, legalább százéves fedeles Maros-hidat a község önkormányzata. A híd mostani állapota miatt azonban már omlásveszélyre figyelmeztető táblát is kihelyeztek.
Több mint ötszáz önkéntes ragadott kesztyűt és szemeteszsákot, hogy megtisztítsa Gyergyószentmiklós közterületeit és környékét. Ez rekord, soha ilyen sokan nem mozdultak meg itt ilyen ügyért. Huszonöt köbméter szeméttől szabadították meg a várost.
Súlyos égési sérüléseket szenvedett egy 61 éves férfi egy lakástűzben a Gyergyóvárhegy községhez tartozó Kalnács településen, csütörtök este. A férfit kórházba szállították.
Havi 170 lejes bérpótlékra jogosult októbertől a gyergyószentmiklósi polgármesteri hivatal valamennyi alkalmazottja a számítógépek által kibocsátott sugárzás miatt – derült ki a képviselő-testület csütörtöki ülésén, melyen több más kérdésről is szavaztak.
Elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson, így az idősek, a krónikus betegek és a fogyatékossággal élők ezentúl egyetlen gombnyomással segítséget kérhetnek. A kisjövedelmű igénylőktől az önkormányzat átvállalja a szolgáltatás havi költségét.
Ismét szemétgyűjtési akciót szerveznek Gyergyószentmiklóson. A Let’s Do It, Romania! országos hulladékgyűjtési mozgalom keretében zajló pénteki akcióra mindazokat várják, akik szeretnének hozzájárulni a város és környéke rendezettebbé tételéhez.
Folytatódik a gyergyószentmiklósi Nyári Ifjúsági Színpad programsorozata: két egymást követő estén, szeptember 19-én és 20-án, a város két temploma válik különleges előadások helyszínévé.
Immár 28. alkalommal szervezik meg Gyergyóalfaluban a Gazdanapot, amely az évek során a község egyik legfontosabb és legkedveltebb közösségi rendezvényévé nőtte ki magát. A szervezők ezer látogatót várnak szombaton a Réteskertben.
Interaktív egészségügyi panelbeszélgetéseket indít a gyergyószentmiklósi kórház és az Itthon Közösen a Holnapért Egyesület, hogy hiteles információkkal segítse a lakosságot a betegségek megelőzésében és az egészség megőrzésében.
Urmánczy Nándor-díjjal tüntették ki Maroshévízen Bölöni Lászlót. A legendás labdarúgó és edző sportpályafutását, emberi tartását, valamint magyarságához való ragaszkodását ismerték el.
szóljon hozzá!