Betyárballada és lélekterápia

Még nyomdameleg a Betyárok a magyar kártya lapjain című tanulmánykötet, mely két évvel a betyárkártya után látott napvilágot. Vargyas Ildikó és Kürtössy Péter közös munkája, a házaspár ugyanis úgy gondolta, a kártyakészítést megelőző néprajzi gyűjtőmunka eredményét szívesen megosztanák az olvasókkal is.

Benne szó van arról, hogy mit jelent a kártya az embernek, és mit a magyar embernek, aztán pedig bemutatják a betyárkártyát is. Kiemelik a magyar kártyagyártás ikonikus figuráit, a többi fejezetben pedig a Vargyas Ildikó-féle kártyán megjelenő betyárokról beszélnek. Sorban mutatják be a szájhagyomány és népdalok által életben tartott egykori betyárokat úgy, hogy valós és nem idealizált képet festenek ezekről a személyiségekről. „Nem fényezzük őket, nem akarjuk felmenteni az esetleges bűncselekményeik alól, csupán bemutatjuk a kort, melyben éltek, hogy megértsük, miért jutott betyárútra az az ember, hogyan haladt az életben addig, amíg akasztófára került, vagy békésen elhalálozott, miután jó útra tért” – fogalmaz Vargyas Ildikó. A kötetben ismertető található a színjelekről, a kártya hátlapjáról, az igencsak fontos reverzről, a kártyalapokon megjelenő történetekről.

Motívumok, tekintetek üzenete

Minden fejezet végén egy-egy ornamentikus rajz található, arról a tájegységről, amelyen az adott betyár élt, szűrökről, használati tárgyakról vette le a képzőművész. Ugyanakkor párjával figyelt arra is, hogy a többnyelvű Erdélyben ne csak a magyarokhoz szóljanak, így rövid összefoglaló található a kötet végén román és angol nyelven.

A borítóról Rózsa Sándor betyárkirály néz az olvasóra. Ugyan Ildikó mindig azt a betyárt érezte legérdekesebbnek, akinek életét kutatta, arcát rajzolta, Rózsa Sándor mégis a kedvencek kedvence, ezért esett rá a választás. „Számomra érdekes és tanulságos volt az ő élettörténete. Olyasmiket írnak róla, amely nem szokványos egy betyár esetén. Például azt, hogy senki nem ment el tőle üres kézzel, akinek csak tudott, adott, megszervezte a szabadságharc során a szabad csapatokat, és imádkozott. Tehát egy olyan ember, aki valamilyen kapcsolatot ápol a Teremtővel, nem lehet elvetemült bűnöző. Csak a szemébe kell nézni.”

Marosszentgyörgyön lesz a tanulmánykötet első bemutatója. Miért? Mert oda hívták meg, mondja Ildikó, aki tervezi, akárcsak a kártyát, a kötetet is bemutatná párjával szülőfalujában.

Megtalálni a saját hangot

Vargyas Ildikó képzőművészként, a néprajz iránt érdeklődő személyként ismert a térségben. Odaát, a határon túl, a Duna-kanyarban egyéb kvalitásait is ismerik, ezekből „hozott haza” kifestőst készítve, azt kicsiknek-nagyoknak ajánlva terápia gyanánt.

A csíkszeredai művészeti líceum elvégzése után rájött, a művészet szép, de nem elég, olyasmit szeretne hozzá tanulni, ami az emberi lélekkel kapcsolatos. Párhuzamosan végezte a művészetit és a teológia szakot, aztán vizuális kommunikáció, tárgy- és környezetkultúra szakon tanult, annak módját kereste, hogy az emberek életébe becsempéssze a művészetet, hogy örömmel forduljanak bármilyen alkotói folyamat felé. Ehhez kellett a képzőművészet terapeuta szak elvégzése, és a választott kutatási és szakdolgozattéma: a népművészeti tevékenység lelki egészségre gyakorolt hatása.

Mindezen információkat ha összerakjuk, és hozzátesszük, hogy oktatóként a diákjainak a kifestősöket nem internetről töltötte le, hanem ő rajzolta meg, kikerekedik a második, szintén frissen megjelent kiadványának a képe. Ennek címe a Gyergyószéki kerek erdő, benne a közismert népdal található, hozzá pedig kifestős, szép székely motívumokkal, székely emberekről megmintázott figurákkal.

Még nem tudja, miként fogja ezt értékesíteni, csak azt, hogy minél több emberhez el szeretné juttatni. Többszörös oka van erre: egyik, mert hiszi, hogy az alkotás, festés lecsillapítja a lelket, tudja, hogy a székely motívumok folytonosságot teremtenek az ősök és ma élők között, gyökerek, amelyek az önismeretet segítik, az egészséges személyiségfejlődés feltételei. És az okok között szerepel az is, hogy tudja: a színezés közben az éneklés sem egy pótcselekvés. „Színezzünk, és közben ne feledkezzünk meg az éneklésről sem! Zajoktól túlzsúfolt világunkban szinte elfelejtjük, hogy nekünk is van hangunk. A régi embereknek minden életállapotra volt énekük. Amikor olyan dolgok történtek, amelyek teljes egzisztenciájában rengették meg a személyiséget, amikor elfogytak a szavak, nem maradt más, csak az éneklés” – figyelmeztet ajánlójában Vargyas Ildikó egy utat mutatva ahhoz, hogyan lehet harmóniába kerülni saját magunkkal, a többiekkel, a teremtéssel.