Gál Beátával ismerkedhetnek meg mindazok, akik a Belső Iránytű április 24-i előadására elmennek 19 órától a Szent István plébániára.
2015. április 20., 14:042015. április 20., 14:04
Kislány korában feltűnt neki, hogy az üzletekben csak barna és fekete cipőket árulnak, s azt is szűkös választékban. Fogadkozott, ha megnő, saját boltja lesz, és a polcokon ott sorakoznak a sokszínű cipellők, ruhák.
A színek szeretete vitte előre, akkor is, amikor a művészeti iskolát festészettel folyatta, és akkor is, amikor textiltervező oklevelet szerzett. Rajtad áll, milyen színben akarod látni a világot – bizonyítja azzal, hogy pár éve a biztos állását bizonytalanra váltotta, azóta alkot sok színben táskát, sálat, ruhát, de akár lakástextíliát is. Sok mindent, ami az ő ecsetje révén a megrendelő lelkét hozza felszínre. Minden alkotásán kis címke vagy éppen rézplakett található, rajta mindössze ennyi: Bertyó.
Akinek van, öltse magára, hozza magával bertyós textíliáit, és legyen nyitott arra is, hogy tükörrel találja majd szembe magát, az önértékelés kérdéseivel. Például azzal, hogy „te milyen színben látod a világot”.
A Belső Iránytű előadássorozat folytatódik májusban, sőt júniusban is. Boldog a zarándok címmel tart előadást Balázs József festőművész, az Alfaluból Csíksomlyóra induló gyalogos zarándokok vezetője május 8-án. Kivételt képez a következő rendezvény dátuma, hisz már rá egy hétre, május 15-én lesz Belső Iránytű. Ekkorra érkezik haza, második otthonába Frédi atya, azaz P. György Alfréd MI. Kamilliánus szerzetes. Lépésről lépésre közelebb önmagunkhoz és Istenhez... A Találkozás misztériuma – címet viseli előadása, mely egy kórházlelkész tapasztalatai által olyan témakört fog át, mint a lelkivezetés életünk határhelyzeteiben.
Június 12. szintén iránytűs péntek lesz. Ez alkalommal és változatlan időpontban, tehát 19 órától a Bosznia-Hercegovinában lévő világhírű zarándokhelyet megjártak tesznek tanúságot. Olyan emberek érkeznek különböző településekről, akiknek életébe változást hozott a zarándokhely felkeresése, akik más emberként tértek haza. Várják mindazokat, akik szintén jártak már Medjugorjeba, hogy az emlékeket közösen felelevenítsék, és azokat is, akik csak hírből ismerik e települést. Az előadás címe: Medjugorje, ahol a csodára nem kell várni.
Zajlik az esővíz-elvezető rendszer kiépítése a Gyilkostó úton, ezzel elkezdődött a Mobilitás 2 városfejlesztési projekt megvalósítása Gyergyószentmiklóson. A nagyobb útfelbontással járó munkálatoknak csak tavasszal kezdenek neki.
Műemlékké nyilvánítaná és eredeti jellegében őrizné meg a Gyergyószárhegy határában lévő, legalább százéves fedeles Maros-hidat a község önkormányzata. A híd mostani állapota miatt azonban már omlásveszélyre figyelmeztető táblát is kihelyeztek.
Több mint ötszáz önkéntes ragadott kesztyűt és szemeteszsákot, hogy megtisztítsa Gyergyószentmiklós közterületeit és környékét. Ez rekord, soha ilyen sokan nem mozdultak meg itt ilyen ügyért. Huszonöt köbméter szeméttől szabadították meg a várost.
Súlyos égési sérüléseket szenvedett egy 61 éves férfi egy lakástűzben a Gyergyóvárhegy községhez tartozó Kalnács településen, csütörtök este. A férfit kórházba szállították.
Havi 170 lejes bérpótlékra jogosult októbertől a gyergyószentmiklósi polgármesteri hivatal valamennyi alkalmazottja a számítógépek által kibocsátott sugárzás miatt – derült ki a képviselő-testület csütörtöki ülésén, melyen több más kérdésről is szavaztak.
Elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson, így az idősek, a krónikus betegek és a fogyatékossággal élők ezentúl egyetlen gombnyomással segítséget kérhetnek. A kisjövedelmű igénylőktől az önkormányzat átvállalja a szolgáltatás havi költségét.
Ismét szemétgyűjtési akciót szerveznek Gyergyószentmiklóson. A Let’s Do It, Romania! országos hulladékgyűjtési mozgalom keretében zajló pénteki akcióra mindazokat várják, akik szeretnének hozzájárulni a város és környéke rendezettebbé tételéhez.
Folytatódik a gyergyószentmiklósi Nyári Ifjúsági Színpad programsorozata: két egymást követő estén, szeptember 19-én és 20-án, a város két temploma válik különleges előadások helyszínévé.
Immár 28. alkalommal szervezik meg Gyergyóalfaluban a Gazdanapot, amely az évek során a község egyik legfontosabb és legkedveltebb közösségi rendezvényévé nőtte ki magát. A szervezők ezer látogatót várnak szombaton a Réteskertben.
Interaktív egészségügyi panelbeszélgetéseket indít a gyergyószentmiklósi kórház és az Itthon Közösen a Holnapért Egyesület, hogy hiteles információkkal segítse a lakosságot a betegségek megelőzésében és az egészség megőrzésében.
szóljon hozzá!