Kedden beköltöztek a résztvevők a Marosfőn zajó EU-táborba. Az „összerázó” este után szerdán reggel elkezdődnek a jubileumi, tizedik EU-tábor hangsúlyos programjai. A vasárnapig tartó rendezvényen, ahogyan minden évben, ezúttal is az erdélyi magyar közvéleményt foglalkoztató kérdéseket vitatnak meg.
2013. július 02., 17:462013. július 02., 17:46
2013. július 02., 22:372013. július 02., 22:37
Az idei EU-tábor kiemelt témái között szerepel a regionalizáció, az alkotmánymódosítás, a Kisebbségi Európai Polgári Kezdeményezés és a jövő májusban sorra kerülő európai parlamenti választások.
A tábor hivatalos megnyitójára szerdán 10 órakor kerül sor, ahol Kelemen Hunor, az RMDSZ szövetségi elnöke, Szabó József, a tábort szervező MIÉRT elnöke, Tonk Márton, a Sapientia EMTE kolozsvári Természettudományi és Művészeti Karának dékánja, Borboly Csaba, az RMDSZ Csík Területi Szervezetének elnöke és Bende Sándor, az RMDSZ Gyergyó Területi Szervezetének elnöke szólal fel. Ezt követően az alkotmánymódosítás témaköre szerepel napirenden, ahol Varga Attila alkotmányjogász, a Sapientia EMTE docense és Márton Árpád RMDSZ-képviselő, az alkotmánymódosító bizottság tagja ismerteti nézeteit.
13 órától Kisebbségek és az önkormányzatiság címmel Béres Csaba, Székelyhíd polgármestere tart előadást. Délután az RMDSZ ifjúsági szervezete, a MIÉRT elmúlt tíz évére tekintenek vissza a szervezet korábbi és jelenlegi tisztségviselői, majd különböző szórakoztató rendezvények zajlanak, este pedig a humorest lesz a Szomszédnéni Produkciós Iroda és György Botond fellépésével, illetve a Bagossy Brothers koncertezik.
Politika és szórakozás a továbbiakban is.
A csütörtöki program a Kisebbségi Európai Polgári Kezdeményezés köré épül. A délelőtt 10-kor kezdődő előadáson Vincze Lóránt, az RMDSZ külügyi titkára és Markó Attila parlamenti képviselő mondja el a témával kapcsolatos meglátásait, majd a külpolitika területére térnek át a Törökország, van-E(U-s) jövő? című előadással, amikor is Korodi Attila és Molnár Zsolt parlamenti képviselő szólal fel.
Délután is maradnak a politikánál, de ezúttal a humoros változatánál, Kovács Gergely, a Magyar Kétfarkú Kutya Párt elnöke és Csedő Attila szabadúszó polgármesterjelölt, az udvarhelyi sajtó Eric Cartmanje lesz a meghívott. Este 9-től Zsók Levente humorestje, majd a Crisis Band koncertje dobja fel a hangulatot.
Pénteken az európai parlamenti választásokat boncolgató, Új Európát most – építsük fel együtt! című előadás gazdája Markó Béla, a Kós Károly Akadémia elnöke. A nap folyamán jelen lesz a programokon Sógor Csaba és Winkler Gyula európai parlamenti képviselő is.
Szombaton, az előadások sorát záró napon a regionalizáció kerül a figyelem középpontjába, előadást tart Horváth Anna, Kolozsvár alpolgármestere és Peti András marosvásárhelyi alpolgármester. A Magyar Ifjúsági Értekezlet, a Kós Károly Akadémia, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem kolozsvári Természettudományi és Művészeti Karának, valamint az RMDSZ főtitkárságának közös szervezésében sorra kerülő marosfői táborral kapcsolatban további információkat az eutabor.miert.ro honlapon lehet szerezni.
Több pályázathoz és fejlesztéshez szükséges határozattervezetet is elfogadott Gyergyószentmiklós önkormányzati képviselő-testülete szerdai rendkívüli ülésén. Napelemes rendszer épül a kórháznál, és digitalizálják a városháza működését.
Elindította a távfűtést Gyergyószentmiklóson a Hő-, Víz- és Csatornaszolgáltató Közmű (HVCSK). Három-négy nap alatt minden lépcsőházban kimelegednek a fűtőtestek. A lakókat kérik, hogy ellenőrizzék és légtelenítsék a rendszereket.
Készülnek a gyergyószentmiklósi Gábor Áron utcai Békény-híd felújítására, addig azonban sürgős beavatkozásra van szükség. A járda egy része megroggyant, a korlát pedig eltört és kidőlt. A balesetveszélyes szakaszon jönnek most javítások.
A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső történész új kötete, amelynek bemutatóját szeptember 23-án, szerdán 18 órától tartják a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár emeleti termében.
Zajlik az esővíz-elvezető rendszer kiépítése a Gyilkostó úton, ezzel elkezdődött a Mobilitás 2 városfejlesztési projekt megvalósítása Gyergyószentmiklóson. A nagyobb útfelbontással járó munkálatoknak csak tavasszal kezdenek neki.
Műemlékké nyilvánítaná és eredeti jellegében őrizné meg a Gyergyószárhegy határában lévő, legalább százéves fedeles Maros-hidat a község önkormányzata. A híd mostani állapota miatt azonban már omlásveszélyre figyelmeztető táblát is kihelyeztek.
Több mint ötszáz önkéntes ragadott kesztyűt és szemeteszsákot, hogy megtisztítsa Gyergyószentmiklós közterületeit és környékét. Ez rekord, soha ilyen sokan nem mozdultak meg itt ilyen ügyért. Huszonöt köbméter szeméttől szabadították meg a várost.
Súlyos égési sérüléseket szenvedett egy 61 éves férfi egy lakástűzben a Gyergyóvárhegy községhez tartozó Kalnács településen, csütörtök este. A férfit kórházba szállították.
Havi 170 lejes bérpótlékra jogosult októbertől a gyergyószentmiklósi polgármesteri hivatal valamennyi alkalmazottja a számítógépek által kibocsátott sugárzás miatt – derült ki a képviselő-testület csütörtöki ülésén, melyen több más kérdésről is szavaztak.
Elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson, így az idősek, a krónikus betegek és a fogyatékossággal élők ezentúl egyetlen gombnyomással segítséget kérhetnek. A kisjövedelmű igénylőktől az önkormányzat átvállalja a szolgáltatás havi költségét.
szóljon hozzá!