
Fotó: Balázs Katalin
A megyei tanács megüresedett alelnöki székét Barti Tihamér foglalhatja el, a Gyergyó Területi RMDSZ-ben megkapta az ehhez szükséges többségi támogatást – számolt be a keddi TKT után Bende Sándor területi elnök.
2014. június 03., 20:252014. június 03., 20:25
2014. június 03., 21:022014. június 03., 21:02
Megtudtuk, a titkos szavazást megelőzően pro és kontra érvek is elhangzottak Barti Tihamér jelölésével kapcsolatban. Ő volt ugyanis az egyetlen potenciális jelölt e tisztségre, lévén, hogy a többi gyergyói megyei tanácsos, Bende Sándor, Bege Károly és Magyari Vencel nem kívánt versenybe szállni az alelnöki helyért.
A Gyergyószentmiklósi RMDSZ – melynek egyébként Barti is tagja – nem támogatta a jelöltet, a korábban hozott választmányi döntés ellene szólt. Információink szerint az is felvetődött, hogy a lehetőséget más jelölt híján inkább Csík vagy Udvarhely térségének kellene átadni. Bende Sándor kérdésünkre cáfolta, hogy ugyanez a TKT-n is elhangzott volna, azt erősítette meg, hogy a jelölt a területi küldöttek többségének bizalmát nyerte el. Lévén, hogy a személyre szóló szavazás titkos, nem lehet tudni, ki hogyan voksolt.
Petres Sándor helyét viszont csak akkor foglalhatja el Barti, ha a gyergyóiak döntése – miután tudomásul veszi a Hargita Megyei Egyeztető Tanács és megyei tanács RMDSZ-frakciója – a megyei tanács rendes ülésén megkapja a többségi szavazatot.
Petres egyébként rövid ideig jelen volt a keddi ülésen, többek között kijelentve: „Azzal búcsúzok, hogy nem búcsúzok. Mindenkinek üzenem: számítsanak rám, de számoljanak vele: én úgy gondolom, vissza fogok jönni.”
Választási kiértékelő
A TKT napirendjén szerepelt az európai parlamenti választás kiértékelése is, mely először történt a sajtó nyilvánossága előtt. Laczkó-Albert Elemér kampányfőnök vetített képes előadásához egy mottót is választott: „Az eredmény csak a szótárban előzi meg a munkát”.
Swot-analízissel világított rá az eredményekre és hiányosságokra egyaránt. Az erősségek között szerepelt a csapatmunka, hitelesség, kézfogás az MPP-vel, melyről elmondta, hogy mennyit ér, azt mindenki maga tudja, de történt valami, amire alapozni lehet. A mozgóurnák jelentőségét is hangsúlyozta: „aki rá van szorulva, úgy várja a szavazóbizottságot, mint a papot”.
A gyengeségek sorában első volt a polgármesterek ígért, de csak részben beváltott segítségnyújtása, egyesek részéről szervezetlenség, meggyőződés hiánya, magánérdek miatt programtól való eltérés, valamint a demoralizáló magas célszám. Lehetőség van csapatképzésre, közösségépítésre és az MPP-vel való együttműködésre, ám veszély lehet, ha szétesik a csapat, ha elkényelmesednek a választók (hozzászokva, hogy autóval viszik választani), ha a román pártok elvonják a magyarokat a szavazóbizottságba. A veszélyek sorát zárta egy továbbított vélemény: rossz ez a koalíció a kormányban, eltávolítja az RMDSZ-től a tagságot.
Elindította a távfűtést Gyergyószentmiklóson a Hő-, Víz- és Csatornaszolgáltató Közmű (HVCSK). Három-négy nap alatt minden lépcsőházban kimelegednek a fűtőtestek. A lakókat kérik, hogy ellenőrizzék és légtelenítsék a rendszereket.
Készülnek a gyergyószentmiklósi Gábor Áron utcai Békény-híd felújítására, addig azonban sürgős beavatkozásra van szükség. A járda egy része megroggyant, a korlát pedig eltört és kidőlt. A balesetveszélyes szakaszon jönnek most javítások.
A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső történész új kötete, amelynek bemutatóját szeptember 23-án, szerdán 18 órától tartják a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár emeleti termében.
Zajlik az esővíz-elvezető rendszer kiépítése a Gyilkostó úton, ezzel elkezdődött a Mobilitás 2 városfejlesztési projekt megvalósítása Gyergyószentmiklóson. A nagyobb útfelbontással járó munkálatoknak csak tavasszal kezdenek neki.
Műemlékké nyilvánítaná és eredeti jellegében őrizné meg a Gyergyószárhegy határában lévő, legalább százéves fedeles Maros-hidat a község önkormányzata. A híd mostani állapota miatt azonban már omlásveszélyre figyelmeztető táblát is kihelyeztek.
Több mint ötszáz önkéntes ragadott kesztyűt és szemeteszsákot, hogy megtisztítsa Gyergyószentmiklós közterületeit és környékét. Ez rekord, soha ilyen sokan nem mozdultak meg itt ilyen ügyért. Huszonöt köbméter szeméttől szabadították meg a várost.
Súlyos égési sérüléseket szenvedett egy 61 éves férfi egy lakástűzben a Gyergyóvárhegy községhez tartozó Kalnács településen, csütörtök este. A férfit kórházba szállították.
Havi 170 lejes bérpótlékra jogosult októbertől a gyergyószentmiklósi polgármesteri hivatal valamennyi alkalmazottja a számítógépek által kibocsátott sugárzás miatt – derült ki a képviselő-testület csütörtöki ülésén, melyen több más kérdésről is szavaztak.
Elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson, így az idősek, a krónikus betegek és a fogyatékossággal élők ezentúl egyetlen gombnyomással segítséget kérhetnek. A kisjövedelmű igénylőktől az önkormányzat átvállalja a szolgáltatás havi költségét.
Ismét szemétgyűjtési akciót szerveznek Gyergyószentmiklóson. A Let’s Do It, Romania! országos hulladékgyűjtési mozgalom keretében zajló pénteki akcióra mindazokat várják, akik szeretnének hozzájárulni a város és környéke rendezettebbé tételéhez.
szóljon hozzá!