
A viszonylag magas hőmérséklet ellenére a karácsonyi időszakban még lehet hódolni a téli sportoknak térségünkben. A legtöbb szolgáltató csak minimális programváltozást tervez az ünnepnapokra.
2015. december 24., 14:192015. december 24., 14:19
Az enyhe időjárás kihat ugyan a szolgáltatás minőségére egyes környékbeli sípályákon, de legtöbben már most – és reményeik szerint az ünnepi időszakban végig – várják a látogatókat.
A tavalyival ellentétben idén karácsonykor látogatható a Madarasi Hargita Síközpont, ám majdnem biztos, hogy csak a Súgó pályán működnek majd a felvonók – tudtuk meg Magyari Tekla szóvivőtől. Mint ismertette, csütörtökön és pénteken rövidített programmal, azaz délelőtt tizenegy és délután három óra között lehet siklani a pályán. 26-ától szilveszter napjáig 10 és 16 óra között használhatók a pályák, újév napján délben nyit a síközpont.
Nem terveznek különösebb programváltozást az udvarhelyiek körében igen népszerű borszéki Reménység Síközpontban sem, ahol az ünnepnapokon nem rövidített, hanem a hosszabb, hétvégi program szerint tartanak nyitva. Az ünnep alatt tehát reggel kilenctől este hétig, az ünnepek között délelőtt tíztől délután hatig várják a látogatókat – tudtuk meg az információs ügyfélszolgálatnál érdeklődve. Kiderült azonban az is, hogy a három pálya közül csak egy működik, de hidegebb idő esetén hóágyúval rendbe hoznák a többi pályát is.
Egyelőre örülnek a Havas Bucsin sípálya működtetői is, akik hóágyú hiányában az égiekre bízzák a szezon hosszát. A pálya december 25-éig zárva tart, de karácsony másodnapjától délelőtt tíz és délután öt között várják a téli sportok szerelmeseit. Az egyetlen kivételes nap január elseje lesz, amikor tizenkettőkor nyitnak – közölték.
A Bucsin-tetői Bogdán sípálya is december 26-án nyit. Mint Székely Béla működtetőtől megtudtuk, az ígéretes kezdés után leálltak egy időre, mert felmelegedett az idő, és olvad a mesterségesen előállított hó. Az év utolsó napján csak délután háromig, január elsején pedig 12 és 17 óra között működnek majd a felvonók.
Homoródfürdőn azonban egyelőre minden bizonytalan: noha a Lobogó sípálya is megnyílt, Benedek Lukács tulajdonos szerint most inkább napozóidő van a borvizek otthonában. Egyelőre annyi biztos, hogy szenteste nem lesz sízés, de ha az idő kedvez, mindennap használható lesz a pálya.
Minden nap látogatható az udvarhelyi jégpálya
Akik inkább a korcsolyázást kedvelik, az udvarhelyi jégpályát mindennap látogathatják – tudtuk meg Bálint Attilától, Székelyudvarhely Polgármesteri Hivatalának szóvivőjétől. Ennek megfelelően a pálya délelőttönként tíztől tizenkettőig, illetve délutánonként öttől este nyolcig tart nyitva. A gyerekek négy, a felnőttek öt lejért válthatnak belépőt.
Műemlékké nyilvánítaná és eredeti jellegében őrizné meg a Gyergyószárhegy határában lévő, legalább százéves fedeles Maros-hidat a község önkormányzata. A híd mostani állapota miatt azonban már omlásveszélyre figyelmeztető táblát is kihelyeztek.
Több mint ötszáz önkéntes ragadott kesztyűt és szemeteszsákot, hogy megtisztítsa Gyergyószentmiklós közterületeit és környékét. Ez rekord, soha ilyen sokan nem mozdultak meg itt ilyen ügyért. Huszonöt köbméter szeméttől szabadították meg a várost.
Súlyos égési sérüléseket szenvedett egy 61 éves férfi egy lakástűzben a Gyergyóvárhegy községhez tartozó Kalnács településen, csütörtök este. A férfit kórházba szállították.
Havi 170 lejes bérpótlékra jogosult októbertől a gyergyószentmiklósi polgármesteri hivatal valamennyi alkalmazottja a számítógépek által kibocsátott sugárzás miatt – derült ki a képviselő-testület csütörtöki ülésén, melyen több más kérdésről is szavaztak.
Elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson, így az idősek, a krónikus betegek és a fogyatékossággal élők ezentúl egyetlen gombnyomással segítséget kérhetnek. A kisjövedelmű igénylőktől az önkormányzat átvállalja a szolgáltatás havi költségét.
Ismét szemétgyűjtési akciót szerveznek Gyergyószentmiklóson. A Let’s Do It, Romania! országos hulladékgyűjtési mozgalom keretében zajló pénteki akcióra mindazokat várják, akik szeretnének hozzájárulni a város és környéke rendezettebbé tételéhez.
Folytatódik a gyergyószentmiklósi Nyári Ifjúsági Színpad programsorozata: két egymást követő estén, szeptember 19-én és 20-án, a város két temploma válik különleges előadások helyszínévé.
Immár 28. alkalommal szervezik meg Gyergyóalfaluban a Gazdanapot, amely az évek során a község egyik legfontosabb és legkedveltebb közösségi rendezvényévé nőtte ki magát. A szervezők ezer látogatót várnak szombaton a Réteskertben.
Interaktív egészségügyi panelbeszélgetéseket indít a gyergyószentmiklósi kórház és az Itthon Közösen a Holnapért Egyesület, hogy hiteles információkkal segítse a lakosságot a betegségek megelőzésében és az egészség megőrzésében.
Urmánczy Nándor-díjjal tüntették ki Maroshévízen Bölöni Lászlót. A legendás labdarúgó és edző sportpályafutását, emberi tartását, valamint magyarságához való ragaszkodását ismerték el.
szóljon hozzá!