Átlovagoltak Gyergyó földjén

Már csütörtök este megérkezett a gyergyószéki lovasok első csapata Marosfőre, hogy a csíkiaktól átvehessék a stafétát. Olyan fajta a lovas ember, ha nem is vesz részt Székelyföld körüljárásában, valamivel hozzájárul a kitűzött cél megvalósulásához. Ebből Bíró-Boér Attilának a vendégfogadó szerep jutott, marosfői birtokán vacsoráztatta, szállásolta el a nyolc stafétavivőt.

Az első gyergyószéki csapat felelőse, Farkas Árpád arra a kérdésre, miért vállalta az eseményen való részvételt, elmondta: „A székely is, a lovas is megszólalt bennem a kezdeményezés hallatán. De elsősorban számomra azt jelenti, hogy azt tesszük, amit őseink is tettek: lovagolunk azon a földön, amelyik a miénk. Ahogy a remetei bácsi mondta: ha vagyunk, legyünk. A létnek ez is egy formája: megmutatjuk, hogy összetartozunk, hogy tudunk közösen valamit csinálni. Ezt mutatjuk egymásnak és másnak is. Az az ember, aki ragaszkodik hagyományaihoz, értékeihez, az az ember él és élni is fog”.

Farkas úgy véli, az ilyen esemény erősebbé teszi a székelyföldön élő lovasok kapcsolatát, és erre szükség is van. Nemcsak profi lovasok, sok lószerető ember együttlétére teremt lehetőséget, és szükség van erre. „Jó, hogy valaki felébreszti a lovas ösztönt, a magyarságtudatot, a szokásokhoz való ragaszkodást” – jelentette ki. Hogy tart-e bármilyen atrocitástól, meglátása szerint erre senkinek semmi oka nem lehet: „Ez senki ellen nem irányul, nem kivagyiságról szól. Gondolom, mindenki, aki jóindulattal közelíti meg ezt a kérdést, nemzetiségtől függetlenül, ebben semmi negatívumot nem találhat.”

Rákérdeztünk arra is, mennyire a hagyományőrzés része, hogy lányok, asszonyok is lóra pattantak, ők is nyeregben vettek részt a váltón. Ebben is a múlt él tovább – vallja Farkas Árpád: „Biztos, nem a háborúkba kísérték el férjeiket a nők, de amikor vándoroltak, együtt lovagoltak. Őseinknél sem úgy ment, hogy otthon hagyjuk az asszonyt, s az új szálláson keresünk újat helyette. Amelyik megtartani való volt, azt biztos magukkal vitték”.

Péntek reggel a Gréces-tető közelében két hölgy is volt lóháton, amikor a csíkiaktól átvették a stafétát, a helymeghatározó felszerelést tartalmazó hátizsákot és székely zászlót. A Bartalis család lovaskocsin érkezett ide Csíkkarcfalváról. Attila, Mónika és kisfiuk Csaba székelyruhában érkezett. A családfő fogalmazta meg az ügy jelentőségét: „A székelyföldi lovas megmozdulásnak egy nagyon jelentős része: összefognak a lovasok. Két nap alatt, aki lószerető, az megmozdul, egymással kapcsolatba kerülnek, érezzük, hogy együtt vagyunk”. Elmondta azt is, Nagyboldogasszony egyházközségből indultak, Karcfalváról. „Fúvószenekar ébresztette a falut, és indított útnak minket. Mire hazaérünk már egész gyülekezet fog minket várni”.

Gyergyószentmiklóson is sokan várták a lovasokat. A Szent Miklós-templom előtt történt meg a stafétaátadás, a szalagot pedig Mezei János polgármester kötötte fel a zászlóra. Amint elhangzott, a staféta a továbbadás szimbólumaként tudatosítja a székely emberben, nem kell mindig újat kezdeni, a meglévőt, a hagyományost kell továbbadni. A Székely Lovasok Székelyföldért váltó is hagyományossá kell váljon, melyet minden évben megszerveznek majd – Mezei szerint addig - „amíg Székelyföld autonóm nem lesz”.

A lovasokat és egybegyűlteket Portik-Hegyi Kelemen főesperes áldotta meg, arra kérve, imádkozzanak, hogy az egységet a bűn meg ne rontsa, és a közösség tudja megvédeni, majd ajándékként átadni fiainak azt, ami az övé.

Az egymást váltó lovas csoportok továbbhaladtak Szárhegyet, Ditrót, Remetét, majd Alfalu és Csomafalva határát érintve, a stafétát Sikaszónál adva át az udvarhelyszékieknek.