
„Tudják hány üzletember jött el? Egy se. Egyetlenegy se” – Csipor Attila, a hétvégén lezajlott Gyergyó Expó főszervezője ezt a szombati, vállalkozóknak szervezett marketing- és kommunikációs előadássorozaton tapasztaltakról mondta. Az érdektelenség azonban rányomta bélyegét a háromnapos vásár egészére is.
2015. december 02., 11:582015. december 02., 11:58
Pénteken kevesen, szombaton pedig még annál is kevesebben tértek be a gyergyószentmiklósi Basilidesz Tibor sportcsarnokba, a Gyergyó Expó nemzetközi vásárra. Vasárnap már megmozdult valamicskét a vásárlóközönség, de az is elmaradt a várttól.
Talán a rossz idő vagy a gimnázium udvarán, a csarnokhoz vezető „úton” lévő vastag sár riasztotta el az embereket – latolgatták a kiállítók és szervezők.
Megdöbbentő, hogy a gyergyói vállalkozói réteget mennyire nem érdekli, sőt feltűnően távol tartják magukat a vásártól – szögezte le Csipor Attila, a Gyergyó Expót szervező Expo-har vezetője. Ez már abból is megállapítható volt, hogy a kiállítók között alig lehetett néhányat látni a „hazai” székhelyű cégek közül.
A mélypont azonban a szombati napon, az üzletemberek számára szervezett interaktív marketing és kommunikációs előadások apropóján volt tapasztalható. Az az ismert vállalkozó, aki az esemény idején éppen ott volt a csarnokban, sietősen távozott. Az előadó, hogy ideutazása ne legyen hiábavaló, és hogy a szervezőket ne érje teljes szégyen, a különböző kiállítóstandokról „odacsalt” eladók, illetve néhány látogató számára osztott meg ismereteket szakterületéről – részletezte Csipor.
„Ezek szerint azt kell mondani, a gyergyói üzletemberek mindent tudnak, nincs szükségük új dolgok elsajátítására, fejlődnek és prosperálnak a vállalkozások, és persze velük a város is. Kár hogy ez nem így látszik, ha kimegyünk az utcára” – fogalmazott. Megjegyezte, nem úgy tervezte, hogy Jászásárról, Aradról vagy Piteşti-ről hoz ide kiállítókat, jobban szerette volna a helyi cégeket itt látni egy helyen. De ők távolmaradtak.
„A legtöbb kiállító csak kipakol a standjára, és ül, várja a vásárlót. Ez egy nagyon rossz hozzáállás. Csak ’89 előtt, amikor alig volt valami a polcon, és kicsivel utána, amikor az újdonság miatt mindent megvettek az emberek, akkor lehetett úgy kereskedni, hogy csak állt az eladó a pulton belül, s úgyis elfogyott az áruja. Ez ma nem működik” – mondja Csipor a kiállításon végzett gyors felmérés eredményét vázolva. A vásárlót meg kell győzni, fel kell kelteni a figyelmét a termékre.
„Nem adom fel, úgy is bebizonyítom, hogy Gyergyóban is fel lehet futtatni az expót” – mondta el Csipor Attila. A most leszűrt tanulságokból kiindulva már készül a jövő évi vásár forgatókönyve. A szervező bízik abban, hogy vállalkozók, önkormányzatok és más intézmények is rájönnek, többet kellene tenniük a gazdasági élet fellendüléséért.
Műemlékké nyilvánítaná és eredeti jellegében őrizné meg a Gyergyószárhegy határában lévő, legalább százéves fedeles Maros-hidat a község önkormányzata. A híd mostani állapota miatt azonban már omlásveszélyre figyelmeztető táblát is kihelyeztek.
Több mint ötszáz önkéntes ragadott kesztyűt és szemeteszsákot, hogy megtisztítsa Gyergyószentmiklós közterületeit és környékét. Ez rekord, soha ilyen sokan nem mozdultak meg itt ilyen ügyért. Huszonöt köbméter szeméttől szabadították meg a várost.
Súlyos égési sérüléseket szenvedett egy 61 éves férfi egy lakástűzben a Gyergyóvárhegy községhez tartozó Kalnács településen, csütörtök este. A férfit kórházba szállították.
Havi 170 lejes bérpótlékra jogosult októbertől a gyergyószentmiklósi polgármesteri hivatal valamennyi alkalmazottja a számítógépek által kibocsátott sugárzás miatt – derült ki a képviselő-testület csütörtöki ülésén, melyen több más kérdésről is szavaztak.
Elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson, így az idősek, a krónikus betegek és a fogyatékossággal élők ezentúl egyetlen gombnyomással segítséget kérhetnek. A kisjövedelmű igénylőktől az önkormányzat átvállalja a szolgáltatás havi költségét.
Ismét szemétgyűjtési akciót szerveznek Gyergyószentmiklóson. A Let’s Do It, Romania! országos hulladékgyűjtési mozgalom keretében zajló pénteki akcióra mindazokat várják, akik szeretnének hozzájárulni a város és környéke rendezettebbé tételéhez.
Folytatódik a gyergyószentmiklósi Nyári Ifjúsági Színpad programsorozata: két egymást követő estén, szeptember 19-én és 20-án, a város két temploma válik különleges előadások helyszínévé.
Immár 28. alkalommal szervezik meg Gyergyóalfaluban a Gazdanapot, amely az évek során a község egyik legfontosabb és legkedveltebb közösségi rendezvényévé nőtte ki magát. A szervezők ezer látogatót várnak szombaton a Réteskertben.
Interaktív egészségügyi panelbeszélgetéseket indít a gyergyószentmiklósi kórház és az Itthon Közösen a Holnapért Egyesület, hogy hiteles információkkal segítse a lakosságot a betegségek megelőzésében és az egészség megőrzésében.
Urmánczy Nándor-díjjal tüntették ki Maroshévízen Bölöni Lászlót. A legendás labdarúgó és edző sportpályafutását, emberi tartását, valamint magyarságához való ragaszkodását ismerték el.
szóljon hozzá!