Általános sztrájkba léphetnek az orvosok

Amennyiben a kormány nem teljesíti követeléseiket, szeptember 18-ától tiltakozásokat szerveznek az orvosok, novemberben általános sztrájkra is sor kerülhet, sőt kollektív felmondásokra és szerződésbontásokra is. Elsősorban az alacsony bérek miatt tiltakoznak az egészségügyben.

Széchely István

2013. szeptember 08., 19:132013. szeptember 08., 19:13

2013. szeptember 08., 19:192013. szeptember 08., 19:19

Szeptembertől utcai tiltakozásokat szervez az orvosok érdekvédelmi szervezete, novemberben pedig akár általános sztrájkra is sor kerülhet, és a tevékenységnek csak a harmadát fogják biztosítani, amennyiben nem tudnak megegyezésre jutni a kormánnyal követeléseikről – jelentették be az egészségügyben dolgozó szakemberek koalíciójának képviselői pénteken. A sztrájknaptár szerint szeptember 18–27. között az orvosok mindennap sztrájkőrséget tartanak az egészségügyi, illetve a pénzügyminisztérium előtt, októberben pedig a kormány épülete előtt lesz egy tiltakozó akció, de – a koalíció képviselői szerint – akár kollektív felmondásokra, a családorvosok körében pedig az egészségbiztosítási pénztárral kötött szerződések felbontására is sor kerülhet.

Az orvosok elsősorban az alacsony bérek miatt tiltakoznak, de az egészségügyi rendszer alulfinanszírozását is kifogásolják. Romániában egy kezdő orvos bére 750–800 lej, tőlünk nyugatabbra viszont 3500 euró. Emiatt az elmúlt hat évben 15 ezer orvos hagyta el az országot – fejtette ki a tiltakozás okaival kapcsolatban Simon Alpár háziorvos, a Hargita Megyei Orvosi Kollégium vezetőségi tagja, a Román Orvosi Kollégium Hargita megyei képviselője. A tiltakozással azt szeretnék elérni, hogy az állam a bruttó nemzeti össztermék 6 százalékát fordítsa az egészségügyi rendszerre, így a betegellátás, az orvosok és az egészségügyi személyzet finanszírozási problémái is megoldódnának – mondta el az orvoskollégium vezetőségi tagja. A testület a tiltakozó akciókon országos szinten 60 százalékos részvételre számít az orvosok részéről, ez az arány nagyjából Hargita megyére is érvényes – közölte Simon Alpár.

Az egészségügyben dolgozó szakemberek koalíciójának tagja a Romániai Orvosi Kollégium, a Romániai Fogorvosi Kollégium, a Román Gyógyszerész Kollégium, a Romániai Pszichológus Kollégium, az egészségügyi rendszerben dolgozó biológusok és biokémikusok szövetsége, a Sanitas szakszervezet, az orvosi kamarák szakszervezeti szövetsége és az orvosok Dr. Ion Cantacuzino nevű szakszervezeti szövetsége, így gyakorlatilag minden egészségügyi dolgozót képviselve hoztak döntést a tiltakozásokról.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. szeptember 03., csütörtök

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését

Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését
Hirdetés
2026. szeptember 02., szerda

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin

Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin
2026. szeptember 02., szerda

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon

Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon
2026. szeptember 02., szerda

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban

Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban
Hirdetés
2026. szeptember 02., szerda

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában

Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában
2026. szeptember 01., kedd

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült

Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült
2026. szeptember 01., kedd

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás

Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás
Hirdetés
2026. augusztus 31., hétfő

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán

Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán
2026. augusztus 31., hétfő

Elfogyott a vízkészlet, tartályokból látják el Tusnádfürdőt

Víz nélkül maradt Tusnádfürdő vasárnap este, miután az elmúlt napokban jelentősen lecsökkent a várost ellátó kút vízhozama. A szolgáltató hétfőn tartályokban szállít vizet a lakosságnak.

Elfogyott a vízkészlet, tartályokból látják el Tusnádfürdőt
2026. augusztus 31., hétfő

Lőgyakorlatokat tartanak szeptemberben Csíkszereda határában

Szeptemberben több napon is lőgyakorlatokat tartanak a csíkszeredai katonai lőtéren. A lakosságot arra kérik, hogy az érintett időszakokban kerüljék el a gyakorlótér környékét.

Lőgyakorlatokat tartanak szeptemberben Csíkszereda határában
Hirdetés