
Fotó: Pethő Melánia
Költségvetés-módosításról, jogi képviselet szerződtetéséről született döntés a gyergyószentmiklósi képviselő-testület csütörtöki ülésén. A szemétdíjjal kapcsolatban felmerült kérdések kivizsgálásáról is döntöttek.
2016. augusztus 19., 18:022016. augusztus 19., 18:02
2016. augusztus 23., 12:292016. augusztus 23., 12:29
Az év elején megszavazott, a Gyergyószentmiklósi Művelődési Központ programjában szereplő eseményekhez rendelt pénzalapot a döntéshozó testület. Ennek értelmében a Székelyföldi Lovas Ünnephez 25 ezer lejjel, a Műkedvelő Színjátszó Találkozó szervezéséhez ötezer lejjel, az Ifinapok költségeihez 18 190 lejjel járul hozzá az önkormányzat.
A tanácsülésen egyhangúan fogadta el a testület azt a javaslatot is, hogy bírósági tárgyalásokhoz jogi asszisztenciát fogadjon az önkormányzat. A szakemberek általi képviseletre legközelebb szeptember 22-én lenne szükség. Ekkor tárgyalják a fűtésszolgáltató és az önkormányzat perét, és amint Nagy Zoltán polgármester elmondta, nagy kockázattal járó döntésről van szó. Ezen múlik, hogy az E-star marad-e és fűt-e tovább Gyergyószentmiklóson.
Szintén jogi szakemberek segítségét kéri az önkormányzat, hogy megtalálják annak módját, miként lehet megoldani a téli csúszásmentesítést. A történet hátterében az a 2013-as döntés áll, amikor az önkormányzat cégével, a Vitalissimával kötött szerződést semmisnek nyilvánították. Ez a közszolgáltatások terén rengeteg fennakadást okozott, melyekre megoldást kellene találni. A polgármester, amint előterjesztésében elmondta „nem szeretném, ha külső cégre kellene bízzuk a hóeltakarítást addig, amíg a Vitalissima alkalmazottai munkanélküliek.” Az egyhangú döntés az egyetértést is magába foglalta.
Mihamarabb ki kell vizsgálni, kötelesek-e szemétdíj kifizetésére a civil szervezetek. Az elmúlt napokban ugyanis felszólítást kaptak a szolgáltatótól a nonprofit szervezetek, hogy tegyenek eleget kötelezettségüknek. Erős Levente tanácsos témafelvetésében kifejtette, utánanézett a helyi határozatnak, mely szerint a gazdasági tevékenységet folytató jogi személyekre hárul csak ez a kötelezettség. A hozzászólásban elhangzott, a civil szervezetek azért jöttek létre, hogy pályázhassanak, legtöbb esetben valamely tag magánlakása szerepel székhelyükként. Ott azonban semmiféle tevékenység nem folyik. Ha fizetéskötelesek lesznek, és tartozást halmoznak fel, esélyük sem lesz a pályázásra.
Alapos kivizsgálásra kérte fel kollégáit a polgármester, jelezve, hogy szintén szemétügyben más szegmensre is ki kell térni, ugyanis akik nem kötöttek szerződést a szolgáltatóval, nem kapnak konténert sem, és az általuk termelt hulladék a határban köt ki. De ugyanide kerülhet azok szemete is szeméttároló hiányában, akik a szemétdíj dupláját fizetik be speciális illeték formájában az önkormányzat kasszájába, és a város továbbítja a szolgáltatónak. A bonyolult helyzetet mihamarabb rendezni szeretnék – értettek egyet az egyébként békés hangulatban zajló ülésen.
Átvehetők a szociális értékjegyek
A gyergyószentmiklósi önkormányzat szociális osztályának Kárpátok utcai székhelyén átvehetők a szociális értékjegyek augusztus 24-én, szerdán 11–13 óra között. Februártól júniusig a meghirdetett alkalmakkor 47 jogosult nem jelentkezett a havi 50 lej értékű jegyek átvételére. Ezúttal őket várják. Fontos, hogy mindenki átvegye a 2015–2016-os tanévhez kapcsolódó értékjegyeket, lehetőség szerint még az új tanév megkezdése előtt.
Idén is folytatják a Tarisznyás-estek sorozatát Gyergyószentmiklósón a Tarisznyás Márton Múzeumban.
Gyergyószentmiklós viseli Magyarország külhoni ifjúsági fővárosa címet idén, amelyet Cegléd testvérvárossal párban nyert el. A kitüntetéssel járó 100 millió forintos támogatás konkrét fejlesztéseket hoz: például ifjúsági központ épül.
Súlyos tűzesethez riasztották a tűzoltókat: Salamáson lángra kapott a helyi rendőrőrs épülete. A tűz az épület tetőszerkezetét és a manzárdot érinti, mintegy 200 négyzetméteres felületen.
Egy lángoló mezőgazdasági épülethez riasztották szerdán reggel a tűzoltókat Gyergyóremetére: egy nagyméretű istálló gyulladt ki egy farmon. Szerencsére sem emberi sérülés nem történt, sem állatokban nem esett kár.
A lakosság kisebb arányban volt jó adófizető, a cégeknél viszont jelentős adósságcsökkenés történt 2025-ben Gyergyószentmiklóson. A 2026-os évre vonatkozó helyi adók és illetékek befizetése január 15-től lehetséges a városban.
Turisztikai Desztináció Menedzsment alapításával tenné ismertebbé, vonzóbbá a városi és gyilkostói vendéglátóhelyeket, valamint a turisztikai kínálatot Gyergyószentmiklós. Az új évtől bevezetett idegenforgalmi illeték teremti meg ehhez az alapot.
Teljesen lezárták a forgalmat a 12C jelzésű országút Gyergyószentmiklós és Gyilkostó közötti szakaszán szombat reggel, miután az erős havazás miatt az úttestre dőlt egy fa.
Császármetszéssel segítették a világra az év első újszülöttjét a gyergyószentmiklósi kórházban. A kisfiú és édesanyja is egészségesek.
Ma, amikor a különféle alkalmazások akár percnyi pontossággal jelzik előre az esőt, vagy azt, hogy mikor süt ki a nap, a népi időjóslás több ezer éves következtetései már nem létfontosságúak, de egy könyv segít abban, hogy mégse menjenek feledésbe.
Idén is a főtéren, a központi parkban rendezik meg Gyergyószentmiklóson a szabadtéri szilveszteri ünnepséget. A szervezők közös óévbúcsúztatóra és újévköszöntésre várják a helyieket és az ide látogatókat koncerttel és éjféli tűzijátékkal.
szóljon hozzá!