
Fotó: Baricz Tamás Imola
A hónap elején számoltunk be arról, hogy hétéves csőtörés miatt ázik egy gyergyószentmiklósi lakás. A Gyilkostó úton lévő egyik villanyoszlop állta útját évekig a javításnak. Július 25-én, csütörtökön reggel az áramszolgáltató munkatársai az oszlop költöztetésén dolgoztak.
2013. július 25., 19:072013. július 25., 19:07
2013. július 25., 19:292013. július 25., 19:29
A Gyilkostó út 183. szám alatt a 73 éves Benedek Rozália fogadott. Elmondta, a vízszolgáltató munkatársainak többször is jelezte, hogy baj van a kapuja előtt elhaladó vezetékkel, mert kertjét felvette a víz. Tavaly egy sáncot ásatott a szolgáltató, hogy szabad utat adhasson a víznek, csakhogy így a ház alá szivárgott az ivóvíz. Időközben a pincét be kellett tölteni, mert feltelt vízzel, és a padlót is ki kellett cseréltetni.
Szóban és írásban is segítséget kért az idős asszony a közüzemtől, a polgármesteri hivataltól, de nem történt semmi. Az elkeseredett panaszos az RMDSZ-frakció tanácsosai által tartott fogadóórán mesélte el a helyzetét. Szőcs Tivadar és Keresztes Zsombor önkormányzati képviselő a helyszínen is megvizsgálta a problémát, és segítséget ígértek. A probléma megoldása érdekében tárgyaltak a közüzem és az áramszolgáltató képviselőjével is. Mivel a csőtörés az villanyoszlop alatt történt, így nem lehetett orvosolni a problémát. Szőcs Tivadar és Keresztes Zsombor felkérte a közüzem igazgatóját, tegyen le egy átiratot az áramszolgáltatóhoz: ez megtörtént, és csütörtökön délelőtt már dolgoztak a szakemberek az oszlop elköltöztetésén.
Szőcs Tivadar kérdésünkre röviden fogalmazott: „az áramszolgáltató komolyan vette a kérést, tartotta a szavát, örvendek, hogy megoldódni látszik ez a probléma”. Benedek Rozália annyit fűzött hozzá, ha tudta volna korábban, hogy kihez kell fordulni, akkor nem ázott volna a háza, és télen a fagytól nem szakadt volna össze az alapja.
Lukács László közüzem-igazgató elmondta, a mai nap folyamán felmérik az anyagszükségletet. Abban a zónában három vezeték is van, de amíg nem tudják, hogy melyiken van a meghibásodás, nem tudnak anyagot sem rendelni. A jövő hét folyamán valószínűleg sikerül kijavítani a meghibásodást.
Több pályázathoz és fejlesztéshez szükséges határozattervezetet is elfogadott Gyergyószentmiklós önkormányzati képviselő-testülete szerdai rendkívüli ülésén. Napelemes rendszer épül a kórháznál, és digitalizálják a városháza működését.
Elindította a távfűtést Gyergyószentmiklóson a Hő-, Víz- és Csatornaszolgáltató Közmű (HVCSK). Három-négy nap alatt minden lépcsőházban kimelegednek a fűtőtestek. A lakókat kérik, hogy ellenőrizzék és légtelenítsék a rendszereket.
Készülnek a gyergyószentmiklósi Gábor Áron utcai Békény-híd felújítására, addig azonban sürgős beavatkozásra van szükség. A járda egy része megroggyant, a korlát pedig eltört és kidőlt. A balesetveszélyes szakaszon jönnek most javítások.
A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső történész új kötete, amelynek bemutatóját szeptember 23-án, szerdán 18 órától tartják a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár emeleti termében.
Zajlik az esővíz-elvezető rendszer kiépítése a Gyilkostó úton, ezzel elkezdődött a Mobilitás 2 városfejlesztési projekt megvalósítása Gyergyószentmiklóson. A nagyobb útfelbontással járó munkálatoknak csak tavasszal kezdenek neki.
Műemlékké nyilvánítaná és eredeti jellegében őrizné meg a Gyergyószárhegy határában lévő, legalább százéves fedeles Maros-hidat a község önkormányzata. A híd mostani állapota miatt azonban már omlásveszélyre figyelmeztető táblát is kihelyeztek.
Több mint ötszáz önkéntes ragadott kesztyűt és szemeteszsákot, hogy megtisztítsa Gyergyószentmiklós közterületeit és környékét. Ez rekord, soha ilyen sokan nem mozdultak meg itt ilyen ügyért. Huszonöt köbméter szeméttől szabadították meg a várost.
Súlyos égési sérüléseket szenvedett egy 61 éves férfi egy lakástűzben a Gyergyóvárhegy községhez tartozó Kalnács településen, csütörtök este. A férfit kórházba szállították.
Havi 170 lejes bérpótlékra jogosult októbertől a gyergyószentmiklósi polgármesteri hivatal valamennyi alkalmazottja a számítógépek által kibocsátott sugárzás miatt – derült ki a képviselő-testület csütörtöki ülésén, melyen több más kérdésről is szavaztak.
Elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson, így az idősek, a krónikus betegek és a fogyatékossággal élők ezentúl egyetlen gombnyomással segítséget kérhetnek. A kisjövedelmű igénylőktől az önkormányzat átvállalja a szolgáltatás havi költségét.
szóljon hozzá!